Szerelemmegújító rituálé. Nővé avatás. Szerető érintés program. Testmegszentelés. „Érzékek temploma” érzékébresztő rituálé… Elsőre azt gondolom, az látogat el ide, akiknek nincs párkapcsolata – vagy van, de minek –, barátai is csak a közösségi oldalakon, családja még vagy már nincs, és a mókuskerék is egyre magányosabbá préseli. Mert mi mást keresne az ember intimitás címén egy budai központban – társaságot, kapcsolatokat, közös élményt. Másokkal. Aztán gyorsan kiderül: elsősorban nem pótmamáért, látszatszeretőért, baráti vállveregetésért vagy bujálkodásért csengetnek be egyre többen. A nagybetűs én a hunyó – egyben az első számú ellenség is, a legtöbb esetben. A test, amelyben egyre kényelmetlenebb élni: mert kövér, mert öreg, mert az örömöt hírből sem ismeri, mert elhasznált, vagy éppen teljességgel érintetlen, amelyben „megfagytak a női energiák”. És a psziché, amelynek viszont csak a feneketlen mélye az ismerős, az egyensúly- és kontrollvesztést pedig sehogy sem orvosolják az életvezetési bestsellerek. Röviden ennek a kapcsolatnak a helyreállítására törekednek a központ „intimitásművészei”, a repertoár pedig igen széles.
Az intimitást sehol nem tanítják
„Egy szívbéli hívás terelt engem, minket erre az ösvényre. Előtte kineziológusként dolgoztam 13 évig, és számtalanszor belefutottam ugyanabba a falélménybe: valameddig a hagyományos terápiákkal, de még az alternatív terápiákkal is el lehet jutni a gyógyításban, aztán van egy pont, ahonnan nincs tovább. Hiszen bizonyos dolgokat nem lehet terápiás keretek között megcsinálni, ilyen például az intim érintés, az ölelés – magyarázza Szentesi Szilvia, a BLISS Intimitás Központ alapító-vezetője. – Nem az a célunk, hogy valakit pótoljunk, vagy hogy egy élményt pótoljunk. Ezt az igényt manapság elég sok intézmény kielégíti, ilyen például a prostitúció. Oda elmehet az ember, kiválaszthatja az igényeinek megfelelő szolgáltatást, és fizet érte – persze elsősorban férfiakról beszélek most. Nálunk nem arról van szó, hogy megvásárolhatod, amiről úgy véled, hiányzik. Egyébként az esetek jelentős részében nem is az hiányzik, amiről azt gondoljuk.” „Itt a saját magam elfogadásán és szeretésén van a hangsúly, az örömszerzésen és az öröm befogadásának a képességén – veszi át a szót Szabó Krisztina, a központ másik vezetője. – És itt már ordítanak a hiányjelek: az intimitást nem tanítják sehol. Azért jött létre a központunk most, és nem ötven évvel ezelőtt, mert a nagyanyáink korában ez nem volt téma – persze a házasság, a párkapcsolat nem is erről, inkább arról szólt, hogy a vagyont tartsuk össze, gyarapítsuk, és a gyerekeket felneveljük.”
 |
| „Tartjuk a teret” – Szentesi Szilvia és Szabó Krisztina, az intimitásközpont vezetői Fotó: Bertalan Péter |
A szerelemnek, a szexualitásnak nem feltétlenül a házasság keretein belül kellett működnie – ma annál inkább. Manapság alapvető igény, hogy a párkapcsolat érzelemmel, erotikával párosuljon. Igen ám, de hiányzik az ehhez szükséges tudás (magunkról, a testünkről), és mintáért sem igen fordulhatunk a szüleink felé. Az évek múlásával aztán sok esetben nem a pozitív tapasztalataink száma nő, csak a frusztrációink sokasodnak, és azt tekintjük normálisnak, ha a testi öröm tabu, az örömszerzés és az öröm átélése pedig valami bűnös, ördögtől való dolog. Holott a legfontosabb, egyben a legszebb dolog az életben. A szexuális energia életenergia. A testünkkel való harmonikus kapcsolat, a testünk szeretése, a vágyaink elfogadása és megélése alapvető, de ami a legfontosabb: az életünk minden területére kihat.”
A nő, akit valahol elvesztettünk
 |
| Fotó: Bertalan Péter |
„A szexuális energiáinknak van egy csatornája, amely a gerincünk mentén tekeredik, halad felfelé. Két központja van: a szexcsakra és a koronacsakra. Egy prostituált az ösztönös vágyak szintjén teszi a dolgát – a szexcsakrájával dolgozik, ha így tetszik. Mi, akik gyógyítókként foglalkozunk a szexuális energiával, összekapcsoljuk ezt a két központot. Ettől lesz gyógyítás” – magyarázza Szilvia. „Mindenkinél, aki minket felkeres, az első lépés egy mély, alapos terápiás konzultáció – folytatja Kriszta –, amelynek során megbeszéljük, illetve közösen felmérjük azt, mik a szándékai, hová szeretne eljutni. Senki nem érkezik, nem érkezhet úgy hozzánk, hogy megvesz minket kilóra, és érzékiség címén villámgyors kielégülést kap, aztán viszontlátásra. Érzéki élményre vágyhat valaki, azzal semmi baj nincsen, de ide a lelkét kell hoznia, az aranyóráját pedig kint kell felejtenie – azzal a »szokásával« együtt, hogy itt ő irányít. Minden intimitásművészünk képzett, mi úgy szoktuk mondani, »tartjuk a teret«. Az intimitásterápia a megadásról és a lelassulásról szól – a mi feladatunk pedig az, hogy ezt elősegítsük, biztosítsuk, egyben irányítsuk is.”
A központba kódnévvel, kódszámmal is lehet érkezni – az anonimitás biztosított, a diszkréció pedig természetes és alapvető fontosságú, mondják. „A másik típus viszont pontosan azért látogat el hozzánk, mert úgy érzi, itt az ideje, hogy végre vállalja önmagát.” Kriszta szerint negyven körül vagy után ér el sok esetben oda egy nő, „hogy azt mondja: gyereket neveltem, hajtottam, karriert építettem – de mikor leszek boldog? Hol vagyok én a kirakósban? Eljutnak oda, hogy most már nincs több vesztegetni való idejük: én jövök, én is számítok, magamnak is akarok valamit adni! Látni szeretnék azt a nőt, aki kívánatos, aki jóban van magával, aki képes megújulni és szeretni a testét – a nőt, akit az évek során valahol elvesztettek”.
Saját élmény, saját erő
A központ egyik látogatója, Rozi, bevallása szerint nem tudott mit kezdeni a női energiáival, nem érezte az energiaáramlást, amely a nőisége elfogadásához, egyben a tánctanításhoz szükséges, amellyel foglalkozik – a neki összeállított műhelysorozat, a központ összetett, „intenzív pszichorituáléja” azonban hosszú idő óta fennálló gátakat bontott le. A helyet varázslatosnak nevezi, ahol sikerült belekapcsolódnia „ebbe a gyógyító áramlatba”. Anna ezzel szemben nagyon is racionális nőként tekint magára, sosem gondolta volna, hogy valaha is szüksége lenne „egy ilyen szolgáltatásra”. Ám hosszú évek óta jól működő házassága egyszer csak krízishelyzetbe került, ami nemcsak váratlanul érte, „de az addig működő csatornák sem húztak ki a bajból, amelyek előtte mindig. Annyira érzékennyé teszi az embert egy-egy ilyen élethelyzet, hogy minden fűszálban megkapaszkodik – pedig én nem hittem benne. A központba érve Berkes Judit terapeutával másfél órán át beszélgettem, majd felépített nekem egy rituálét. Egyfajta spirituális vonalon haladtam, és minden stáción átmentem. Szembenézés volt ez a problémáimmal, leginkább önmagammal, amit aztán a feldolgozás, a kivezetés és a megbocsátás követett. Érdekes és megrázó tapasztalat volt, hihetetlen mélységeket éltem át, és amikor kiléptem, szárnyalni tudtam volna. Sikerült az, ami eddig talán sosem: szeretni és elfogadni magam.
Az a rituálé csak rólam szólt, egyedül az én utam volt – ez különböztette meg minden mástól. Nem megoldást kaptam tőlük, hanem erőt, hogy megoldjak.” Azt mondja, szívesen kipróbálna mást is a központban, felfedezné a testét, megtapasztalná, „milyen lehet egy érintés, amely más, mint a megszokott”.
Mert a világ így lesz jobb
 |
| Fotó: Bertalan Péter |
Hajnal a férjével látogatott el először az intimitásközpontba (a kapu természetesen férfiak előtt is nyitva áll, olyannyira, hogy külön férfiaknak szóló programokat, masszázst is kínálnak). Úgy érezte, vannak még falak köztük, amelyeket át kell lépni, de „egyedül már nem tudtam volna, csak vele”. Párban érkeztek, és páros volt a foglalkozás is: „Szilvia és a férje, Buda László pszichoterapeuta tudta végül a páromnak is megmutatni azt az utat, amelyen én már tizenéve járok. Máshogy kommunikáltunk abban a helyzetben, és ő is egészen más volt – oldottabbak, nyitottabbak lettünk. Soha ilyen bizalmas légkört, ennyi megértést, nyitottságot nem tapasztaltam azelőtt.” Azt mondja, érezte, hogy vissza kell térnie.
„A bennem élő, riadt kislánnyal való találkozás elemi erejű volt, ahogy később annak az öröme is, hogy milyen színesek, sokoldalúak, csodálatosak vagyunk mi nők. Én sokáig nem szerettem a testem, a tantrikus masszázs azonban a legmélyebben szunnyadó női energiáimat ébresztette fel. Azokban az érintésekben a saját lelkemet éreztem meg, mára pedig meg tudok élni minden ölelést, beléjük tudok feledkezni. Adni és kapni is tudok. Borzasztó fontos lenne, hogy ezt megéljék a nők, hogy feltámadjon az igény a belső erőink megmozgatására – mert a világ is csak így lesz jobb, élhetőbb.” Hajnal mesél még a férje ellenérzéséről, idegenkedéséről is az ő központban átélt érzéki tapasztalataival kapcsolatban, „de a tény, hogy próbál megérteni, és szeretettel fordul felém, mindennél fontosabb”.
Eszembe jutnak Szabó Kriszta mondatai még az első látogatásomkor: „Két ember között az összekapcsolódás a lélek szintjén történik, nem pedig a nemi szervek által.
Ha a féltékenység kérdéskörét feszegetjük egy-egy nálunk szerzett érzéki élmény, tapasztalás kapcsán – ami nem ritka –, az az esetek nagy részében inkább a birtoklási vágyról szól – pedig mi szeretetnek hívjuk, ugye?”
Megadom magam
 |
| Fotó: Bertalan Péter |
A könnyebbik végén fogjuk meg a kérdést, ha azt mondjuk, korunk varázsszava, a spiritualitás a belépőkártya ide, de talán a Marie Claire sem véletlenül delegált olyasvalakit Az Intimitás Szentélyébe, aki a gyökércsakráját az agyában keresi, a testére még sosem sikerült templomként tekintenie, és azt sem tudja, mi az aszcendense.
A szimpla újságírói kíváncsiság azonban messze kevés, amikor Szentesi Szilvia a saját rituálémra invitál. Nincs több pajzs, ami „megvédjen”. Hát odateszem magam – mindazt, amiért mások is jönnek. Aztán a saját, díszes-szagos-zenés szeánszom végén „megérkezünk”, és akkor kimondatja velem, amit magamtól aztán soha. Megbocsátani. Szeretni. Elfogadni. A jeges rémület és a kuncogás versenyfutása ez, de megcsinálom, a megkönnyebbülés pedig még sokáig ottfelejti az arcomon a mosolyt. Az ezt követő tantrikus masszázs viszont tényleg megrázó tapasztalat: a „magammal való találkozás” ugyanúgy, mint egy másik, meztelen női testtel. Az az orgazmus pedig még napok múlva is legyőz, és az arcomba röhög – mert tényleg megadtam neki magam.
Szombat reggel van, a Hajnallal való találkozásom után hazafelé tartok a buszon. Ír még egy SMS-t: „Kedves Marianna, még egy utolsó gondolat, csak hogy jobban megértsék a központot: ez egy hely, ahol az eddig sötét fátyollal elfedett érzékek, a testi örömök megtapasztalása, elfogadása és a hozzákapcsolt bűnösség lehúzó érzésének feldolgozása történik meg az elme, a test és a lélek szintjén is. Szép napot!”
Csatlakozz te is a Marie Claire facebook oldalához! Itt meg is teheted.
