A várandós nők majdnem felénél okoznak problémát a visszerek, amelyek jellemzően az első trimeszterben alakulnak ki, amikor a kismama még nem cipel magával jelentősen nagyobb terhet. Ebből egyenesen következik, hogy a nők nemi hormonjai hatással vannak a visszérrendszerre. A terhességi visszerek kialakulásáért elsődlegesen a terhességi hormonok (ösztradiol, progeszteron) tehetők felelőssé.
A terhesség alatt a hormonok hatására csökken az erek rugalmassága, amely miatt az érfal egy idő után nem képes ellenállni a véroszlop nyomásának, és ezért kialakulhat a vénatágulat.
Jó hír, hogy nem tartanak örökké
A terhességi visszerek általában nem az első várandósság alkalmával jönnek elő, és szerencsére a szülés után szinte nyomtalanul el is tűnnek, de nemcsak ebben különböznek a szokásos visszerektől. Ezek általában kiterjedtebbek, és a tágult erek tágabbak, mint a szokványos betegség esetében.
Nemcsak a lábak vannak érintve
Az alsó végtagokon kívül érintettek lehetnek a gáttáj és a kismedence is. A terhesség alatt kialakult visszerek ugyan nem jelentenek közvetlen veszélyt sem a mamára, sem pedig a babára, mégis érdemes kezelni ezeket, és szakorvost felkeresni.
Visszérbetegségben szenvedő nők mindenképpen kérjék orvos segítségét a teherbe esés előtt, ugyanis az állapotuk a várandósság kilenc hónapja alatt sokat romolhat. Kellemetlen bőrtünetek, ismétlődő visszérgyulladások alakulhatnak ki, súlyos esetben pedig akár trombózis is előfordulhat. Ezért érdemes a még panaszt nem okozó visszereket is megműttetni a gyerekvállalás előtt.
Tudjon meg többet a www.lioton.hu-n »