Gorontalo tartomány kormányzójához az utóbbi időben számos panasz érkezett, hogy a közalkalmazottak a feleségeinek nagyon kevés pénzt adnak, és az éppen csak a napi étkezésre elég – közölte a kormányzó szóvivője, Rudi Iriawan. A feleségek azt gyanítják, férjeik a félrelépéseiket akarják eltitkolni, és ezért nem engedik őket hozzáférni a bankszámlájukhoz.
„Nagyon aggaszt minket ez az ügy, ezért úgy gondoljuk, a legjobb megoldás az, ha a nős közalkalmazottak ezentúl a feleségük bankszámlájára kapják a fizetésüket. Így minden cent a háztartásra, a költségek fedezésre fordítható más dolgok, például a házasságtörések kiadásai helyett” – hangsúlyozta a szóvivő.
Ezek után kíváncsiak voltunk, hogy mi a helyzet nálunk? Mit szólnának a párok, ha hirtelen egyikőjük fizetése átszivárogna a másik fél bankszámlájára…
Akad olyan, aki kiakadna
Elza párkapcsolatban él, de saját és barátja függetlenségét is fontosnak tartja: „Fú, ha Jakartában lennék nő, sem kellene több, mint a fele a pénznek az én számlámra, akkor már inkább legyen közös a bankszámla. Lealacsonyítják vele a férfiakat, hogy teljes egészében kiveszik a kezükből azt, amiért megdolgoztak, így csak »töketlen bábokat« csinálnak belőlük, dolgozógépeket, ami meg végső soron rabszolgaság. Szerintem az, hogy a nők mit gyanítanak, az önmagában még nem bizonyíték…”
Lili régóta együtt van pasijával, de valahogy eddig meg sem fordult a fejükben a közös számla: „Nekem furcsa lenne és kényelmetlenül érezném magam, ha a pasim fizetése az én számlámra érkezne, nálunk külön bankszámla van, és szerintem így is marad. A nagyobb kiadásokat pedig felezzük. Ha valamiért mégis nekem kéne kapnom a fizetését, egyszerűen odaadnám neki ez egészet.”
Lili párja, Isti is ugyanazon az állásponton van: „Nagyon más életvitellel és más kulturális háttérrel rendelkezünk, de ez mégis olyan abszurd dolog, amit a tőlem távoli szokások sem tesznek elfogadhatóvá. A hűtlenséget kezelni kell, de ez nem az állam feladata, főleg nem úgy, hogy az alapvető férfi-női szerepeket felborítja. Az ideális indonéz férfi eltartja feleségét és családját. Ő az erős, a családfenntartó, aki mindenkiért gürizik. Amit megtermelt, azt arra költi, amire a szükségletei (+családja szükségletei) szerint költenie kell. Nyilván nem jó, ha a »egyéb« szükségletei rossz dolgok felé viszik, de ezt nem azzal kell megoldani, hogy elveszik a család anyagi javai feletti rendelkezését. Valahol a méltóságát veszik el így a férfinak, aki ha kell, ezek után egy új krómozott első lámpát sem tud venni a Java motorjára, ha a felesége szerint az nem a család jólétéhez szükséges alapszükséglet.”
Helgáéknál sincs közös számla, de megoldják valahogy: „Mi a barátommal most sem csinálunk nagy ügyet abból, hogy melyikünk pénzét költjük. Nem dobjuk közös kasszába a keresetünket, de ha én kifogytam, akkor csak kiveszek a barátom zöld dobozából, és ő is bármikor megdézsmálhatja a dugifiókomat. Mondjuk ha nálam lenne a kassza, és neki mindig külön kellene igényelnie tőlem a pénzt, akkor nehezebben tudnék férfiként tekinteni rá. Szerintem őt is megviselné a dolog, neki például alap, hogy ha elmegyünk valahová, akkor ő fizet. A bevásárlások javát és a lakás rezsijét viszont én intézem.”
Anna röviden és tömören válaszolt, amiben minden benne van: „Mindenki maradjon a maga fizetésénél! Fő az önállóság!”
Marci is felhúzta magát: „Nem örülnék, de nem azért, mert a csajom kapja, hanem mert az mi már, hogy nem az kapja a fizetést, aki dolgozik érte? Milyen alapon döntik el valakinek a feje fölött, hogy akkor innentől lesz a rend. Tulajdonképpen ez rágalmazás mindenkivel szemben, nem hinném, hogy minden közalkalmazott félrelépne.”
Valakinek mindegy
Gábor nem sokat stresszelne: „Szóval, amennyiben azt a szabályozást hoznák, hogy a fizetésem egészét a párom számlájára utalnák, nem jelentene különösebb problémát, hiszen most is közös kasszán élünk. Úgy gondolom, hogy ez a dolog azoknak okozhat problémát, és/vagy családi belviszályt, ahol bizalmatlanság vagy egyet nem értés van alapvetően is. A pénz egy szükséges rossz dolog az életünkben, és sajnos a hiánya végzetes problémákat tud okozni egy kapcsolatban.”
És végül jöjjön Bence, aki a közös számla és a bank által küldött sms-ek elkötelezett híve: „Nálunk közös számla van, így nem kérdés. Mióta van sms-értesítés a tranzakciókról, mindig tudom, merre jár a feleségem. Ha két számlánk lenne és mind a kettőnk bérét oda utalnák, akkor beállítanánk havi átutalást az én számlámra, és minden nap megdicsérném az én kis drága kedvesemet.”
Bence felesége, Nóri is színt vallott: „Amióta az én fizetésemet azonnal elkölti a bank a svájcifrank-alapú lakáshitelünkre, a férjemé pedig közös számlára érkezik, ez nem is kérdés. Gyakorlatilag az ő fizetését is én kapom, és ebből gazdálkodunk. Az sms-értesítés pedig jobb és olcsóbb, mint magánnyomozót foglalkoztatni.”
És van lelkes éljenző is
Itt van Icu is, aki repesne az örömtől: „Én kimondottan jó ötletnek tartom, ha hozzám futna be a pasim fizetése. Neki ugyanis zéró érzéke a takarékossághoz, cseszi a pénzt ezerrel, én sokkal jobban gazdálkodom. Rettentően idegesít, ha egy férfi nem tud bánni a pénzzel, valahogy mindig úgy képzeltem, hogy a férfi legyen a szikla, akire lehet építkezni, de bakker, a mai pasiknak ehhez bazira nincs érzékük. (És akkor még nem meséltem a játékfüggő expasimról.)”
