nlc.hu
Egészség
Már sebész sincs: havonta 100 orvos megy külföldre

Már sebész sincs: havonta 100 orvos megy külföldre

Régóta riogatnak azzal, hogy a magyar orvosok külföldre vándorlása miatt nemsokára nem lesz, aki gyógyítson. Egy friss kutatás azonban most új adatokkal jött elő, és ezek alapján a helyzet még rosszabb, mint gondoltuk.
Havonta száz orvos távozik Magyarországról

Havonta száz orvos távozik Magyarországról

Képünk illusztráció

Havonta száz orvos távozik Magyarországról, miközben egy év alatt sem kérik összesen ennyien a honosításukat – írta csütörtöki számában a Népszabadság a Semmelweis Egyetem professzorának, Balázs Péternek a felmérésére hivatkozva.

A lap szerint a frissen végzett orvosok csaknem harmada egyáltalán nem áll munkába itthon, a gyakorló orvosok közül pedig már 2010-ben is többen haltak meg vagy mentek nyugdíjba, mint amennyi frissen végzett a helyükre került. Így 2006 és 2010 között négyezerrel csökkent a hazai orvosok száma.

A orvosimigráció-kutatás összefoglalója az Orvosi Hetilapban jelent meg, ebben a professzor arra a következtetésre jut: már rövid távon is krízisközeli helyzet, valódi válság keletkezhet a hazai ellátásban. Kétséges, hogy elkerülhető-e az egészségügyi rendszer összeomlása, olyan brutális méreteket öltött az orvoshiány.

Már sebész sincs

A sebészet például hagyományosan nem tartozik a hiányszakmák közé, Kelet-Magyarországon mégis már összeomlott volna ez az ágazat, ha nem lennének bevándorló sebészek. Szabolcs-Szatmárban már minden negyedik, Borsodban pedig minden ötödik sebész külföldi.

Az különösen ijesztő, hogy egyetlen olyan tényező sem látszik a jelenlegi rendszerben, amely az orvoshiányt az elkövetkezendő években számottevően csökkenthetné. A statisztikákat fel lehet tornázni, ha az ellátórendszer kurtításával csökken az orvosi álláshelyek száma, de kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a betegek ellátásának gyorsaságára, illetve minőségére.

Az orvoshiányról szóló összefoglaló cikkünket itt elolvashatod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top