Egészség

Egyre valószínűbb, hogy Gina okozta a tini halálát

Egy lány meghalt, miután végigbulizott, majd hotelben töltött egy éjszakát két afrikai férfival. A rendőrség és a toxikológusok is italba kevert drogra gyanakszanak, de nemi erőszakra utaló nyomokat is találtak.
Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A rendőrség feltételezése szerint kábítószert kevertek két 17 éves lány italába, majd egy budapesti, belvárosi hotelben valószínűleg megerőszakoltak őket március 22-én; egyikük két napja meghalt.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) halált okozó testi sértés miatt nyomoz az ügyben, amelynek két afrikai származású gyanúsítottja van. Egyiküket, egy 28 éves férfit még hétfőn elfogták, ő előzetes letartóztatásban van. 36 éves társa pedig a héten feladta magát, azóta őrizetben van.

A másik lányt orvosi felügyelet alatt tartják, őt pszichológus is segíti a történtek feldolgozásában.

Horváth Katalin Fanni, a BRFK sajtószóvivője elmondta: a VII. kerületi toxikológiai intézettől kapták a bejelentést, hogy életveszélyes állapotban szállítottak be egy fiatal lányt. Eleinte felmerült az alkoholmérgezés gyanúja, de később kábítószert találtak a szervezetében. A lány olyan súlyos állapotban volt, hogy már a helyszínen, a szállodában újra kellett éleszteni, majd gépi lélegeztetésre szorult, és végül szerdán meghalt.

A szóvivő közölte: arra gyanakszanak, hogy valamilyen ópiátszármazék lehetett a gyilkos szer. – Nem közöltük tényként, hogy italba kevert anyag okozta a halálesetet- szögezte le a Nők Lapja Café kérdésére Horváth Katalin Fanni. A szóvivő azt mondja, azért tartják egy lehetséges verziónak ezt a fajta mérgezést, mert tű okozta nyomokat nem találtak az elhunyt lányon.

Annyi kiderült, hogy a két lány a belvárosban szórakozott, amikor megismerkedtek a két férfival. Több szórakozóhelyen megfordultak, sok alkoholt fogyasztottak, majd egy belvárosi szállodában két szobát béreltek ki. A barátnő másnap eszméletlen állapotban talált rá barátnőjére, és értesítette a mentőket. Mindkét lány esetében erőszakos közösülésre utaló nyomokat találtak, ezt, és a halál pontos okát igazságügyi orvos szakértő segítségével vizsgálják.

Több toxikológust megkérdeztünk, mindannyian a GHB-re, vagyis a szlengben Ginának nevezett dizájner drogra gyanakszanak. A szer a bevétel után szinte perceken belül eszméletvesztést okoz, “lenullázza” az ellenálló képességet. Hogy mennyire károsít, az attól függ, az érintett mennyire szokott hozzá az anyaghoz. – A két lány esetén feltételezhető, hogy korábban nem találkoztak ezzel a szerrel. Az újfajta, kevésbé ismert drogok veszélye épp ebben rejlik: nehéz megsaccolni a “hatásos”, de még nem halálos dózist – mondta név nélkül nyilatkozó toxikológus szakértőnk. A Gina igen hamar lebomlik, ezért utólag nehezen kimutatható.

A két, őrizetbe került afrikai férfi érvényes magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkezett, egyiküké épp a napokban járt volna le. A megdöbbentő az, hogy az egyik gyanúsítottat korábban már büntették kábítószerrel való visszaélés miatt.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyik munkatársa a Nők Lapja Cafénak elmondta: tartózkodási engedély kiadásánál nem vizsgálják az előéletet. Ha valaki éppen nem áll büntetés hatálya alatt, esetleg büntetését már letöltötte, akkor nemcsak beléphet az országba, de tartózkodási engedélyt is kaphat. A büntetett előélet csak harmadik országbelieknél, és csak a végleges letelepedési engedélynek feltétele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top