Nincs erősebb kötődés az anya és a magzata közötti kapcsolatnál. Talán csak egy ehhez fogható létezik: az ikreké. Egy magzat a 6. héttől hall, a 9. héttől érzi a bőrét ért ingereket. Az ikrek számára már az anyaméhen belüli élet is döntő jelentőségű. Egymás közelsége, érintése és a szívdobbanások hangja hónapokig építi a kötődést és a bizalmat, ami egy életre szól. De mi történik, ha ez a kapcsolat megszakad? Megélhet-e drámákat a magzat, és ha igen, emlékszik-e később az anyaméhben történtekre? A nőgyógyászok szerint a várandósságok 8-10 százaléka, a kineziológusok szerint több mint fele indul ikerterhességnek, átlagosan azonban csupán százból egyszer születik meg mindkét magzat. A többség elveszíti a testvérét, aki legtöbbször felszívódik az anyaméhben. Az életben maradt magzatot „túlélő ikernek” vagy „félikernek” hívják.
Félelem a búcsúzástól
Egy harmincas éveiben járó, gyesen lévő anyuka, Réka, a problémája gyökerét a magzati korban találta meg. „Az egész életemet végigkísérte a búcsúzástól való rettegés. Fizikai fájdalmat jelentett minden pillanat, amelyben egy időre el kellett válnom azoktól, akiket szeretek. Gyerekként a szüleimtől nem tudtam elszakadni, később a barátoktól a közös nyaralások után, és az érzelmeim intenzitása nem csitult felnőttkorban sem. Abnormálisan féltettem a férjemet, akárhányszor kocsiba ült, szabályosan görcsbe rándult a gyomrom. Amikor a húgom, aki egy ideig a mellettünk levő lakásban nevelte a kisfiát, eldöntötte, hogy elköltöznek, összeomlottam.”
Az érzés ismerős volt számára a korábbi évekből: az elválás végérvényesnek tűnt. Visszavonhatatlannak. Réka felkeresett egy terapeutát, aki vezetett meditációt javasolt, hogy kiderüljön, miért él meg minden egyes elválást ekkora traumaként. „A megjelenő képek egyértelművé tették, hogy magzati koromban volt egy ikertestvérem – meséli Réka. – Már önmagában ez a felismerés is felkavart, a legmeghatározóbb élményem mégis az utolsó meditáció volt. Egy bordó barlangot láttam kályhával, benne tűz égett. A lángokban egy fej volt. Először bénítóan hatott rám az egész, de tudtam, hogy oda kell mennem, becsukni a kályha ajtaját. Mintha 33 év terhétől búcsúztam volna el.” Lassan minden fontos kapcsolatán érezhető volt a változás, és Réka mára képes felismerni, melyek azok az érzelmek, amelyek sokkal inkább az elvesztett testvérnek szólnak.
21. századi lélekismeret
Az emberiséget mindig is érdekelte a születés és a halál, a magzati kor azonban csak a 70-es évektől foglalkoztatta élénkebben az amerikai kutatókat. Az azóta végzett vizsgálatok forradalmasították a pszichológia tudományát, és már jó ideje nem „illik” azt állítani: a magzat pusztán sejtek összessége, érzelmek és emlékek nélküli biológiai lény. A legjobb bizonyíték erre a magzatvíz-vizsgálat során a tű elől menekülő 14 hetes magzat esete, aki annak ellenére is „menekül”, hogy a látása ebben a korban még egyáltalán nem fejlett.
Zala Mónika klinikai szakpszichológus szerint ma már nem számít a pszichológusok körében eretnek gondolatnak, hogy az anyaméhben történteknek meghatározó jelentőségük lehet az ember érzelmi világára. „Egyszer eljött hozzám egy fiatal nő, egy festőművész, akinek újra és újra lemerevedett a jobb keze, így nem tudott alkotni – meséli Mónika. – Módosult tudatállapotban egyszer csak az anyaméhben találta magát, a haldokló ikertestvére mellett, akit a jobb kezével próbált elérni és megmenteni, hiába. A veszteség fájdalmas átélése után sikerült feloldanunk a tehetetlenség és a bűntudat érzését, és hamarosan a kezébe is visszatért az élet. A problémák feloldására az egyik legjobb módszer a szimbólumterápia, amellyel relaxáció során dolgozunk, és amelynek során vissza kell mennünk a kezdetekig. Az anyaméh szimbóluma például a barlang, amely egyeseknek veszélyes, sötét hely, másoknak biztonságos, puha menedék. Ezután a negatív érzések keletkezéséhez általában regressziós hipnózissal jutunk. Amikor elvesztett testvérre bukkanunk a magzati korból, a fájdalom újraélése és feldolgozása után a búcsú következik – ez történhet szertartásosan a valóságban is, de olykor elég a képzelet. A terápia akkor tekinthető sikeresnek, ha megszűnik a korábban a mindennapokat akadályozó negatív érzelem.”
Ok nélküli hiányérzet?
Domján Kata, az És én ezt eddig miért nem tudtam? című könyv szerzője évek óta kutatja az ikerélmény területét, maga is „féliker”. „Gyerekkoromtól jellemző volt az életemre a szomorúság, a félelem és a magány, de ez csak kamaszkoromban tudatosodott bennem, amikor mindez egyre erősebbé vált. Pedig nem mondhatom, hogy ne lettek volna sikereim, vagy hogy ne szerettek volna a szüleim. Mégis – megmagyarázhatatlanul – jelen voltak az életemben a negatív érzések, és képtelen voltam szabadulni tőlük. Az »igazi szerelmek« például jöttek-mentek az életemben, de valahogy mindig sikerült »elintézni«, hogy el is hagyjanak. Legtöbbször tudat alatt taszítottam el őket magamtól, és sosem értettem, miért lett vége egy látszólag jól induló kapcsolatnak. Többféle módszert is kipróbáltam, az egyik ilyen során jöttem rá, hogy a kapcsolódási nehézségeim mögött az ikertestvérem elvesztése áll. Ez az élmény olyan hatással volt rám, hogy elkezdtem intenzíven is foglalkozni a témával és összegyűjteni a hasonló eseteket egy könyv formájában, hogy fogódzót adjak másoknak. A hiányérzet nem szűnt meg teljesen, de a probléma okának megismerésével és a múlt elfogadásával valamelyest szelídült, és mára képes vagyok viszonylag felszabadult életet élni.”
Trauma és érzelem
A hagyományos pszichoterápiás eszközök mellett számos alternatív módszer is segíthet megszabadulni egy-egy fojtogató problémától. „Az ember a fogantatás pillanatától kezdve tudatos, érző lény – mondja Somogyi Krisztina, kineziológiai technikákat alkalmazó terapeuta. – A sejtjeink hétévente megújulnak, kivéve az idegsejteket, azok nem változnak, ezért a testünk mélyen elraktározza a negatív érzelmeket. Sokan kérdezik maguktól: miért történik velem mindig ugyanaz? Miért ismétlődnek ugyanazok a konfliktusok, helyzetek a kapcsolataimban? Miért nem tudom elkerülni a kudarcot? A kineziológiai terápia során – izomteszteléssel – először megkeressük a probléma eredetét, azt a kort, amikor először éltük át a traumát és a hozzá kapcsolódó negatív érzelmeket. Majd ismét izomteszteléssel megkeressük a legmegfelelőbb korrekciós technikát. Több mint száz oldási technikával dolgozunk, a kliens teste dönti el, hogy melyikre van szükség, mi az ő izmainak reakcióiból olvasunk.”
Megfelelő szakember segítségével a terápia után a tünetek ideális esetben megszűnnek, és újra úgy érezhetjük: az életünket nem a balszerencse vagy mások, hanem mi magunk irányítjuk. „Egyik kliensem, egy harmincas éveiben járó fiatal férfi azzal a problémával keresett fel, hogy úgy érzi, kétszer annyit dolgozik, mint a kollégái, mégis elkerüli a siker – meséli Somogyi Krisztina. – Amikor a munkája során ki kell állnia magáért, hatalmas dühöt és feszültséget érez, és úgy viselkedik, mintha az életéért küzdene. A terápia során kiderült, eleinte ketten voltak az anyaméhben, az édesanyjuk teste azonban nem bizonyult elég erősnek a kihordásukhoz, egyiküknek mennie kellett… A férfi érzéseiben ez úgy raktározódott el, hogy meg kellett küzdenie a testvérével, hogy ő maradhasson életben. Az oldásnak köszönhetően megszűnt benne a feszültség, magabiztos és nyugodt lett. Fél év múlva magasabb pozícióba helyezték.”
Lehetséges, hogy érdemes nyomozni a titkos miértek után, mert a szűnni nem akaró szorongás, a bűntudat és a magány igenis feloldhatók, találhatunk rájuk konkrét okot. Talán érdemes egy próbát tenni. Azt azonban mindig tartsuk szem előtt – mivel mostanság a születés előtti életnek meglehetősen nagy jelentőséget tulajdonítanak –, hogy azért ne a magzati korban keressük minden problémánkra a magyarázatot.
Lelki okok
Egyes kutatók szerint a túlélő ikrek a veszteséget egész életükben magukkal hordozhatják. A legtipikusabb jelei lehetnek olyan pszichoszomatikus tünetek, mint a pánikrohamok, az indokolatlan szédülés, az emésztési zavarok, a bőrbetegségek vagy a körömrágás. Az ikerélmény traumája azonban visszatérő lelki problémákat is okozhat: állandó hiányérzetet, túlzott ragaszkodást a barátokhoz vagy a társhoz, szorongást, bűntudatot, párkapcsolati problémákat, érintésfóbiát, vagy éppen ellenkezőleg, csillapíthatatlan vágyat az érintés iránt.
