Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Egészség

Két évvel tovább élhetsz, ha kevesebbet ülsz

Két évet nyerhetsz, ha a munkaidődből legfeljebb két-három órát ülsz egy helyben. Futópadot az íróasztalok mellé?

Egy amerikai vizsgálat szerint két évvel is meghosszabbíthatnánk az életünket, ha három óránál kevesebbet ülnénk.
Azt már korábbi tanulmányok is bizonyították, hogy a hosszas ülés és a cukorbetegség, szívbetegség és szélütés kialakulásának nagyobb kockázata között összefüggés van, ám először publikálták a háromórás bűvös határt.
A bolti eladókat, fodrászokat és pincéreket valószínűleg nem igazán izgatja a kérdés, de sok százezer embert nagyon is érint.

A magyarokon már az is sokat segítene, ha a napi tévézést két óra alá szorítanák, hiszen négyórás napi átlagunkkal az európaiak közül mi bámuljuk a legtöbbet a televíziót.
A maximum háromórás ülés azonban ezzel együtt is nehezen megvalósíthatónak tűnik, hiszen az irodában dolgozók legalább hat órán át nem állnak fel a székükből.

Két évvel tovább élhetsz, ha kevesebbet ülsz

Peter Katzmarzyknak, a Pennington Bioorvoslási Kutatóközpont munkatársának erre is van javaslata: a tanulmány szerzője szerint az íróasztalokat ki lehetne cserélni pultokra, amelyek mellett állva dolgoznának az emberek, sőt futópadot is beállíthatnak mellé, a megbeszéléseket pedig akár sétálva is meg lehetne tartani. E-mailezés helyett „házon belül” a személyes megkeresést javasolja a szakember.

Néhány menő irodaházban akad már külön konditerem a megfáradt kollégáknak, de a munka közbeni mozgás elég merész gondolat. Meg hát… valljuk be, kényelmes is az ücsörgés, még ha a nyakunkat, hátunkat, derekunkat meg is viseli.

Ti el tudnátok képzelni mozgalmasabb megoldásokat a szellemi munkavégzésre?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top