Egészség

Még egy újszülött az inkubátorban

Hajnalban egészséges fiúcsecsemőt tettek a budapesti Madarász Utcai Kórház inkubátorába. Vajon megmentették vagy nehezítették ezzel az életét?

Kedd reggel fiú újszülöttet tettek a Heim Pál Gyermekkórház Madarász Utcai Kórházának babamentő inkubátorába. A biztonsági csengő hétfő hajnali fél négykor riasztott, a szakemberek ellátták a babát. A kisfiú jól van, 4200 gramm súlyú.

Öröm, hogy jól van a baba, ugyanakkor szomorú, hogy így kezdi az életét. Ám talán ennél is rosszabb, ha az inkubátorrendszer anonimitása miatt nem tudhat majd meg semmit a származásáról. Az Európai Unió Daphne programjának jelentése szerint gyerek- és nőellenesek a kórházak elé kitett inkubátorok, vagy a más országokban használatos úgynevezett babadobozok.

Negyven baba

Még egy újszülött az inkubátorbanA Népszabadság ismertette azt a jelentést, amely tíz országban, köztük Magyarországon vizsgálta, hogy kik, miért és milyen körülmények között hagyják el újszülöttjeiket. A híradások rendszeresen úgy fogalmaznak: „inkubátor mentette meg a baba életét”. Holott egyáltalán nem bizonyított, hogy ezek az újszülöttek veszélyben lettek volna, illetve hogy az inkubátoros megoldás segítene megelőzni a gyermekgyilkosságokat – hangsúlyozta a lapnak adott interjújában Herczog Mária, a jelentés egyik készítője.
Magyarországon évente körülbelül száz csecsemőt ölnek meg, de csak az esetek húsz százaléka derül ki. Eközben eddig 40 gyermeket hagytak kórházak elé kitett inkubátorokban.
A felmérésben vizsgált nyugati országokban az állami gondozásban élő gyermekek 4 százaléka, míg Közép- és Kelet-Európában 32 százaléka került oda azért, mert szüleik elhagyták őket, főként a kórházakban. Az összes gyereket tekintve az elhagyott kisgyermekek aránya Szlovákiában a legmagasabb: 4,9 ezrelék, Csehországban 4,1 ezrelék, Lettországban 3,9 ezrelék, míg Dániában és az Egyesült Királyságban vagy Norvégiában elenyésző a szám.

De miért hagyja el valaki a gyermekét? Az elsődleges ok a szegénység, de gyakori az is, hogy nagyon fiatal, akár tizenéves az anya vagy éppen leányanya: nincs, vagy nem jó a kapcsolata az apával. Előfordul ezen kívül olyan motiváció is, hogy betegen született a baba vagy depresszióba esett a kismama. Mindez azonban nem, vagy nem csak az inkubátorba helyezett babákról szól, de azokról is, akiket szabályos kórházi szülés után, hivatalos lemondással hagynak az intézményben.

Közös felelősség

Tévedés és sztereotip azonban mindig csak az anyákat emlegetni ezen sorstörténetek kapcsán, hiszen a gyermek nemcsak az anyáé, ahogyan létezése, úgy az elhagyása sem köthető egyetlen személyhez, hiszen túl azon, hogy van egy apja is, sokszor mások, leggyakrabban az anya családja is szerepet játszik ezekben a döntésekben – adott esetben nem lehetetlen, hogy nyomás alá helyezik az érintett nőt, esetleg ultimátumot kap. Máskor pedig csak a körülmények vagy egy kapcsolat jelentik a kényszerítő erőt.

Egyes gyermekvédelmi szakemberek szerint az inkubátor nem jó, túlságosan steril megoldás, ami nem szolgálja a gyermek érdekét, sőt inkább gyerek- és nőellenes.

A Tisztiorvosi Szolgálat közleményben reagált az ellenérvekre; a szervezet szerint az utcai inkubátorok igenis életeket mentenek meg, s egyúttal olyan családot jelentenek, ahol „az örökbefogadás volt a gyermekvállalás egyetlen lehetséges útja”. Mint írják, pozitív, hogy az inkubátorokban anonim módon lehet újszülöttet elhelyezni, ami egyben „az örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékát is jelzi”. Az ÁNTSZ ugyanakkor elismeri: a felvetett kérdésekkel foglalkozni kell, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat a gyermekelhagyás kezelésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top