nlc.hu
Egészség
61 évesen ikreket szült

61 évesen ikreket szült

A nagymamakorú asszony mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe. Az élete álma vált valóra.

A 61 éves brazil Antonia Leticia Asti egész életében vágyott rá, hogy anya lehessen, ám évtizedeken át hiába próbált természetes módon, később pedig mesterséges megtermékenyítéssel teherbe esni, a kísérletei rendre kudarcba fulladtak. 

A boldog anyuka

A boldog anyuka

Kép: brazildispatch.com

Az asszony azonban nem adta fel az álmát, melyben nála hat évvel fiatalabb férje és orvosa is támogatta. Végül aztán idén megtörtént a csoda: Antonia egy újabb mesterséges megtermékenyítés után – melyhez tíz évvel ezelőtt lefagyasztott petesejtjeit használták fel – végre várandós lett, méghozzá ikrekkel.

Bár a terhesség ebben a korban rendkívül kockázatos volt, a kismama remekül viselte, és néhány nappal ezelőtt császármetszéssel adott életet egészséges kisbabáinak, Sofiának és Robertónak.

„Nagyon boldog vagyok, mert teljesült az álmom, hogy anya lehetek. Hálát adok érte istennek és az orvosomnak – nyilatkozta meghatottan egy brazil lapnak a nő. – Teljesen jól vagyok, és készen állok arra, hogy felneveljem őket. Nem érzem magam 61 évesnek, szerintem csak elírták a születési dátumomat” – viccelődött.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top