Egészség

Új remény a vakoknak

A világon elsőként nyomtattak szemsejteket. Az új technológiával a jövőben visszaadhatják a látását azoknak, akik elveszítették szemük világát, bár ehhez még több évnyi kutatás szükséges.

Tintasugaras nyomtató segítségével hoztak létre szemsejtek a Cambridge-i Egyetem kutatói. Ez volt az első lépés azon az úton, amelynek végcélja, hogy a bionyomtatás módszerével olyan mesterséges szövetet kapjanak, amellyel a teljes retina, vagyis a recehártya, a szem fényérzékeny része helyreállítható.

A Cambridge-i Egyetem kutatói patkányok retinájának kétféle sejtjét nyomtatták ki. Ehhez a bioprint technológia legújabb fejlesztését alkalmazták, amelyet egyre összetettebb sejtszerkezetek, egész szervek létrehozására használnak. Ez volt az első alkalom, hogy a központi idegrendszer érett sejtjeit nyomtatták ki ezzel a módszerrel. Az alapelv helyességét már az első eredmények igazolták. A végső cél az, hogy gyógyászati célokra fejlesszék tovább a technológiát.

A kinyomtatott sejtek egészségesek maradtak, növekedni tudtak. Kétfajta sejttípust nyomtattak: a retina ganglionsejtjei közvetítik a szembe érkező információt az agy felé, a gliasejtek pedig védelmezik a neuronokat. A következő lépés az lesz, hogy a kutatók megvizsgálják, használható-e ugyanez a technológia arra, hogy fényérzékeny, úgynevezett fotoreceptor sejteket állítsanak elő vele. Ezek a sejtek alakítják át a fényt a látás számára kulcsfontosságú biológiai jelzésekké.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top