nlc.hu
Egészség
Egy YouTube-videó hatására tanult meg újra járni

Egy YouTube-videó hatására tanult meg újra járni

Úgy érezte, meg tudja csinálni. És valóban megcsinálta.

Egy chicagói asszony, Cynthia Brown szklerózis multiplexben szenved, aminek a következtében nyaktól lefelé lebénult. Minden vágya volt, hogy újra megtanuljon járni, ennek érdekében a fizikoterápiát is megkezdte, ám ennek költségeit nem tudta fizetni, így abba kellett hagynia. Az interneten alternatív megoldások után kutatott, eközben bukkant rá Karen Cheng videójára, mely azt mutatta be, hogy a fiatal nő hogyan tanult meg lépésről lépésre haladva táncolni, rengeteg gyakorlással, egy év alatt. „Karen videóját látva azt éreztem: ó, gyerünk, próbáld meg! Meg tudod csinálni!” – mesélte Cynthia.

Az asszony elhatározta: úgy tanul majd meg újra járni, ahogy Karen táncolni. Apránként, türelmesen, napról napra tornázott, meditált, majd járókeret segítségével tette meg az első lépéseket, amit aztán mankók váltottak fel, a 48. napon azonban már ezekre sem volt szüksége. Mostanra falaknak, bútoroknak támaszkodva, illetve bottal tud járni és egyre jobban érzi magát.

Cynthia Karennel is felvette a kapcsolatot, aki csodálatosnak tartja, hogy a videója ilyen hatással volt az asszony életére. Olyannyira, hogy létrehozott egy weboldalt, melyen arra biztatja az embereket, hogy tanuljanak meg valami újat és készítsenek videót a fejlődésükről, hogy azzal másokat is inspiráljanak.

Nézd meg a videót Cynthia gyógyulásáról!

 

 

Ez pedig az eredeti videó, Karen Chengtől:

 

 

Forrás: Telegraph

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top