nlc.hu
Egészség
Itt vannak az új “leszoktatós” cigik!

Itt vannak az új “leszoktatós” cigik!

Többféle változat készült, alkalmazkodva a különböző dohányzási szokásokhoz.

Egy tajvani tervező, Yi Wen négy különféle, leszokást segítő cigaretta koncepciójával rukkolt elő. Az első ötlete egy olyan cigarettasorozat, melyben a filter mindig egyre nagyobb, míg a dohány egyre kevesebb, így a dohányos fokozatosan egyre kevesebb káros anyagot visz be a szervezetébe.

Itt a legújabb

A második változat azoknak lehet a legmegfelelőbb, akik valakivel együtt tervezik a leszokást, ezeknek a szálaknak ugyanis mindkét végén filter található, és középen eltörve tulajdonképpen két fél szál keletkezik, amelyeket – elkerülendő, hogy ugyanaz az ember egymás után szívja el őket – valaki mással, közösen célszerű elszívni.

Itt a legújabb
 
A harmadik koncepció a számozott cigaretta: segít követni a dohányosnak, hogy hány szálat fogyaszt naponta, hátha ez kellőképpen elborzasztja, illetve ezzel együtt motiválja a leszokásra.
Itt a legújabb
 
A negyedik variáció azoknak készült, akik úgy akarnak leszokni, hogy napi egy szálra csökkentik a fogyasztásukat: a szálakon itt a hónap napjai szerepelnek.
Itt a legújabb
 
Szerintünk mind a négy koncepció kimondottan ötletes, különösen a növekvő filterekkel ellátott sorozat. Viszont a leszokáshoz szükséges akaraterőt és önuralmat akkor is magunknak kell “kitermelni”. Tény ugyanakkor, hogy ezek a cigik a lehetőségekhez képest szórakoztatóbbá teszik a folyamatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top