Életem első néhány évtizedét nagyjából sikerült is a rettegett orvosoktól és orvosi rendelőktől távol töltenem. De ahogy múltak az évek, szaporodtak a kisebb-nagyobb bajok, így a vizsgálati leletek és a gyógyszerek is. A leleteket és gyógyszeres dobozokat fiókokban tároltam, a legnagyobb kuszaságban. Ez az elképesztő rendetlenség, mely szöges ellentétben állt a lakás pedáns rendjével, jól tükrözte egészségemhez, időnkénti betegségeimhez való viszonyomat. Tudni sem akartam róla, hogy ezzel a “dologgal” komolyan foglalkozni kellene, ugyanakkor éreztem, hogy ez a struccpolitika semmire sem jó. Ki törődjön az egészségemmel, ha én magam nem?
A változás azzal kezdődött, hogy vettem egy szép, nagy dossziét, és betegségek szerint csoportosítva lefűztem benne a leleteket, amelyekre pedig nem volt szükség, azokat kidobtam. A következő nagy lépés az volt, hogy vásároltam egy gyógyszerrendező dobozt, amelybe egy heti orvosságot előre bekészítettem. Elragadtatással szemléltem praktikus szervezési alkalmatosságaimra, és mintha az egészségemhez való hozzáállásom is kezdett volna megváltozni.
A fóbia leküzdésének volt még egy fontos eleme. Rájöttem, hogy azért is irtózok orvoshoz menni, mert szorongok az ismeretlen orvosoktól. Ezt felismerve sikerült az évek során egy állandó orvos “stábot” kialakítani, így a visszatérő bajaimmal mindig ugyanahhoz az orvoshoz fordulok, akikkel sikerült jó kapcsolatot kialakítani, s ezáltal csökkenteni is az orvosfóbiámat.
Mi segített még? A teljes cikket a Régiségeknek blogon találod!
