A személyiségünk vitathatatlanul formálódik velünk együtt, mint bármelyik más izomcsoport, amit használunk. Hatások érnek bennünket egészen kicsi korunk óta, minták hatnak ránk, kitörölhetetlen mondatok, legyenek azok pozitív vagy negatív üzenetűek. Aztán iskolák, iskolatársak, barátok és szerelmek jönnek, a pszichoszexuális fejlődés és a tinédzserkor is tesz valakivé bennünket. Aztán egyszer csak el kéne készülnünk, tudni, mit akarunk, kivel, hogyan éljük az előre megálmodott életünket.
Az anyaság érzése elő-előtör, ha a családba kisbaba születik, aztán megmozdul bennünk valami akkor is, ha az üvöltő kisgyereket nem tudják lecsitítani egy boltban a szülei. Pozitív és negatív hatások, amelyekkel az énünk ismét alakul, érzéseket determinálnak bennünk a családalapítással szemben, illetve pont mellette. Meddőként számtalanszor tapasztalja egy nő az élet igazságtalanságát, amikor más nem akar babát, mégis terhes lesz, vagy megszüli, de nem tartja meg a gyermekét. Bosszantó az a könnyelműség, amivel mások a várandósságot kezelik, dohányzással vagy épp érzelmi elutasítással várják a baba születését. Meddőként mindez annyira fáj, hogy már nem is számít, mi mit akarunk: nem ezt. Ezeket a példákat üzenetként is értelmezhetjük, mert sem dohányozni, sem “nem akarni”, sem örökbe adni nem akarjuk a várva várt babát. Az élet hatalmas ajándéka is lehet ez a hosszúra nyúlt felkészülés.
Az anyaság nem természetes dolog, még ha azt is gondoljuk, hogy mi más feladata lenne is az embernek, mint a reprodukálás és a gyermeknevelés.
A teljes cikket a Békés meddőség blogon találod!
