Egészség

Tények és tévhitek: a méhnyakrák vírusa a férfiakat is érinti

A hétvégén a Soffi zenekar elvesztette énekesnőjét. Urbán Zsófia 33 éves volt, és méhnyakrákkal küzdött. Sokan – fiatal lányok is – most félni kezdtek. Azt többnyire tudják, hogy a méhnyakrák kialakulásáért a HPV, azaz a humán papillomavírus a felelős, de ezen túl van még tévhit bőven a fejekben.

1. tévhit: A HPV nem érinti a férfiakat

Tény:  A férfiak is ugyanannyira ki vannak téve a fertőzés veszélyének, mint a nők, ők is hordozhatják a betegséget, ám az kevesebbszer betegíti meg őket. Az orális szex kapcsán ugyanúgy megfertőződhetnek a vírussal, hiszen az szájnyálkahártya- és garattáji tüneteket is okozhat.

2. tévhit: A szülés védelmet nyújt

Tény: Egyáltalán nem, sőt több olyan tényező is van, ami a HPV jelenléte mellett növeli a daganat kialakulásának veszélyét, az egyik a szülés okozta méhnyaksérülés. Emellett kockázati tényezőnek számít a dohányzás, a tizenévesen megkezdett szexuális élet, a promiszkuitás és a rossz higiéniás körülmények. Ahogyan a fiatalon elhunyt énekesnő esete is mutatja, sajnos egyik korosztály sem tartozik a “védett” kategóriába, mégis a méhnyakrákot leginkább a 40-es korosztály betegségének kell tekinteni.

3. tévhit: A genetika is beleszól abba, hogy ki kapja el a betegséget

Tény: Bár a rákos megbetegedések kialakulásáért rengeteg más tényezőn túl a genetika is közrejátszik, a humán papillomavírus egy fertőzés, így a genetikához az égvilágon semmi köze nincs. Magyarországon egyébként százezer nőből nyolc hal meg méhnyakrákban, az esetek száma éves viszonylatban ezer felett mozog, az elhunytaké pedig négyszázra tehető. Ezzel a statisztikával utolsóként kullogunk Európában.

4. tévhit: Az óvszer biztos védelem

Tény: Részben. Valamennyit valóban segíthet a HPV-fertőzés kockázatának csökkentésében, de nem annyira hatékony, mint más szexuális úton terjedő betegségek ellen. A HPV ugyanis bőr- és nyálkahártya-területen is fertőzhet, így orális szexnél például akkor is, ha használunk óvszert.

5. tévhit: Aki elkapja a HPV-t, az rákos lesz

Tény: A betegség ellen a legjobb védekezés az oltás és a rendszeres szűrővizsgálat. Ha évente egyszer rákszűrésre megyünk, jó eséllyel kiszűrhetik ezt a betegséget, aminek egyébként nincsen tünete. A méhnyakrákszűrés képes felfedezni a HPV által előidézett legapróbb változásokat is szervezetünkben. A HPV okozta rák nagyon lassan nő, így ha már csak akkor jut el az ember orvoshoz, ha például vérzése van szex közben, akkor nagyon elhanyagolt, és valószínűleg késői stádiumban kapjuk el a daganatot.

6. tévhit: Az oltás után nem kell többé rendszeres nőgyógyászati rákszűrésre járni

Tény: A rendszeres szűrés és az oltás együtt jelenti a legjobb módját a méhnyakrák elleni védekezésnek. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a szűrés a kóros sejtek jelenlétének felfedezését szolgálja, tehát nem jelent védelmet a fennálló HPV-fertőzéssel, azaz a méhnyakrák okával szemben.

7. tévhit: Csak a több partnerrel kapcsolatot tartó nők veszélyeztetettek

Tény: A fertőződés kockázata már a legelső szexuális aktusnál is fennáll, és végigkíséri a nő életét. Az aktív szexuális életet élő nők 80 százaléka élete során valamikor megfertőződik a HPV-vel, ám sokuknál nem okoz problémát, mert a szervezet magától legyűri a fertőzést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top