nlc.hu
Egészség
9 ok, amiért ne adj a gyerekednek energiaitalt

9 ok, amiért ne adj a gyerekednek energiaitalt

Bár a chipsadó óta hígultak az energiaitalok, egy kis doboz akár annyi koffeint is tartalmazhat, mint négy csésze kávé. Ennek ellenére nem ritka, hogy már 10-12 éves korú gyerekek is ezek másfél literes kiszerelését isszák víz helyett. A veszélyekre figyelmeztet a Semmelweis Egyetem.

Többször írtunk mi is arról a jelenségről, hogy az órákon a tanárok nem bírják fegyelmezni a túlpörgött diákokat, és néhány éve figyelmeztetést is adott ki az ANTSZ, miután egy év alatt 170 olyan tizenéves lett rosszul, aki energiaitalt fogyasztott. Árulkodó volt az is, hogy az összes jelentett rosszullét háromnegyede 18 év alattiakkal fordult elő. Ezeket az italokat ugyanis nem arra találták ki, hogy másfél liter után jobban tudjon figyelni a matekórán a nyolcadikos Misike, hanem mondjuk arra, hogy egy hosszabb autóúton ne aludjon el az álmoskás sofőr a volánnál.

Most a Semmelweis Egyetem adott ki egy összefoglalót, amiben Dr. Maurovich-Horvat Pál kardiológus szakorvos, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika adjunktusa veszi végig a legfontosabb veszélyeket, amiket a túlzott energiaital-fogyasztás okozhat.

1. Szívritmuszavar

A koffeintartalmú energiaital nagymértékben megemeli a vérnyomást és a pulzusszámot, emellett szívdobogás érzést, a centrális idegrendszerben pedig stimulációt okoz, de szívritmuszavart is előidézhet. Akinek ráadásul fel nem ismert, veleszületett szívrendellenessége van, vállalnia kell a kockázatot, hogy egyetlen doboznyi energiaital olyan ritmuszavart generálhat, ami akár végzetes is lehet.

2. Kiszáradás

Ezek a termékek a szív mellett a májat és a vesét is megterhelik, vízhajtó hatásuk miatt pedig kiszáradást okozhatnak.

3. A koffein felhalmozódik a szervezetben

Aki pedig nap mint nap nagy mennyiségben issza, annak szervezetében fokozottan jelentkezik a koffein toxikus hatása.

4. Nem vicc a függőség

Magas koffeintartalma miatt a rendszeres fogyasztók hozzászokhatnak, ekkor pedig nélküle már elvonási tünetek jelentkezhetnek: fejfájás, erős fáradtság, remegés, depresszió, rosszullét.

5. Sportoláshoz rossz ötlet

Szintén vízhajtó hatása miatt veszélyes koffein- vagy guaranatartalmú energiaitalt sportolás előtt vagy közben inni, hiszen a testmozgás is folyadékvesztéssel jár, a kettő együtt pedig akár ájuláshoz is vezethet.

6. Ahogy napozáshoz is

Ugyanígy napozáskor is kerülendő, hiszen a nap is szárít, így ezek együttvéve rövid idő alatt eszméletvesztést, sőt szélsőséges esetben akár hirtelen szívleállást is okozhatnak.

7. Alkohollal keverve külön veszélyes

Óriási a veszélye, ha az energiaitalt alkohollal együtt fogyasztják, hiszen mindkettő dehidratál, ezért ilyenkor az alkohol mérgező hatása is sokkal erőteljesebben jelentkezik, ami akár halálos kimenetelű lehet. Mivel az energiaital serkentőleg hat, az alkohol pedig épp ellenkezően, a kettő együtt a kontroll és a helyzetfelismerés elvesztését okozza, így a fogyasztó nem érzi, hogy reflexei lassultak volna. “Egyszerre lépni gázra és fékre beláthatatlan következményekkel jár” – hangsúlyozza a kardiológus.

Így pörögnek a mesében (Sengoku Collection))
Így pörögnek a csajok a Sengoku Collection c. mesében

8. Önbecsapás: nem mindenki friss, aki pörög

Fontos tudni, hogy e készítmények fogyasztása nem helyettesíti az alvást, mindössze pár óra plusz energiát adnak, ám ezt követően még intenzívebb kimerültség lép fel. A koncentráció fokozása érdekében tehát szükséges a megfelelő mennyiségű alvás, napközben pedig inkább a változatos étrend.

9. Nem mindig tudjuk, mi van benne

Az energiaitalok helyett inkább a jó minőségű kávé vagy tea járulhat hozzá az agy frissességéhez. Ezek összetétele ugyanis általában ismert és megbízható, míg egy energiaitalban számos olyan összetevő, kemikália lehet, aminek hosszú távú hatása a tudomány mai állása szerint ismeretlen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top