nlc.hu
Egészség
5 dolog, amit tudnia kell a családodnak a méhnyakrák-megelőzésről

5 dolog, amit tudnia kell a családodnak a méhnyakrák-megelőzésről

Ha valamelyik ismerősünkről meghalljuk, hogy rákos, rögtön halálos betegségre asszociálunk, összeszorul a gyomrunk, és azt kívánjuk, ő is a túlélők között legyen, és bárcsak lenne már igazi ellenszere a betegségnek! A rosszindulatú daganatok viselkedése is igen változatos. Van olyan, amelyik igen nehezen gyógyítható, míg más típusok igen jól kezelhetőek. A méhnyakrák ellen mi magunk nagyon sokat tehetünk, ez a betegség megelőzhető.

1. A méhnyakrák gyakori betegség!

Évente 1500 nővel közli az orvosa a rossz hírt, és több mint 400 nőt veszítünk el méhnyakrák miatt Magyarországon. Az emlőrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganat a 45 éven aluli nők körében. Sajnos a nyugat-európai átlaghoz képest nagyon rossz a hazai helyzet, nem figyelünk eléggé oda magunkra, az egészségünk megőrzésére. Nagyon kevés nőtársunk jár el rendszeresen méhnyakrákszűrésre.

2. A fiatalok betegsége is!

Egyre gyakrabban hallani húszas-harmincas éveikben járó fiatal méhnyakrákos nőkről, akik még nem szültek, vagy szeretnének második–harmadik kisbabát. Diagnosztizált méhnyakrák esetében azonban gyakran el kell távolítani a méhet. A méhnyakrák jellemzően nem az idősek betegsége, a legtöbb nőnél 45–55 éves korban diagnosztizálják.

3. A méhnyakrák nem öröklődik. A HPV, azaz egy vírus okozza

A HPV szexuális úton terjed, és nagyon gyakori, a nők 80 százaléka megfertőződik vele élete során legalább egyszer. A HPV-fertőzések nagy része átmeneti, a vírus kezelés, beavatkozás nélkül kiürülhet a szervezetből. Méhnyakrák kialakulásához a magas kockázatú HPV-típus által okozott fertőzés tartós fennállása vezet.

4. Szűrésre az első szexuális együttlét után évente érdemes járni

A méhnyakrák kialakulása hosszú ideig tart, akár 10 év is lehet, tünetei viszont csak előrehaladott állapotban vannak. A szűrés nagy előnye, hogy akár már kis elváltozást is ki tud mutatni (ezt nevezzük rákmegelőző állapotnak). Ekkor egy kis beavatkozással megelőzhető, hogy kialakuljon a méhnyakrák. A méhnyakrák egyes fajtái akár egy-két év alatt ki tudnak alakulni. A szűrés nagy biztonsággal kimutatja az elváltozást, de sajnos nem minden egyes esetben.

5. A védőoltás megakadályozhatja a HPV-fertőzést

A szűrés során egy már meglévő elváltozást mutatnak ki, az igazi megelőzést ezért a védőoltás jelenti. Az oltást célszerű az első szexuális együttlét előtt megkapniuk a lányoknak. Miért ajánlják felnőtt nőknek is az oltást? Mivel HPV-vel többször is megfertőződhetünk, az újabb HPV-fertőzések ellen védhet. Mivel elváltozást az oltás nem tud megszüntetni, negatív szűrővizsgálati lelet birtokában érdemes kérni a vakcinát.

A védőoltás a gyakori HPV-típusok ellen nagyfokú védelmet biztosít, érettebb korban a hatékonysága némileg csökken. A tudomány mai állása szerint a méhnyakrák ellen a legnagyobb biztonsággal úgy védekezhetünk, ha beoltatjuk magunkat a védőoltással és ezt követően is rendszeresen járunk szűrésre.

Ha kérdésed van a méhnyakrák-megelőzéssel kapcsolatban, vagy érintett vagy a betegségben, kérd a Mályvavirág Alapítvány segítségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top