Kristóf már hetek óta a kórházi ágyán feküdt, ahol leukémiával kezelték. Ugye senki sem csodálkozik azon, hogy semmi kedve nem volt megtanulni A walesi bárdokat? De Tóthné Almássy Mónika és Varga Enikő, a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola kórházpedagógusai, valamint Vargay Adrienn pszichológus a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlegének onkológiai osztályán mindent bevetettek, hogy meggyőzzék: meg fog gyógyulni. Egy nap igenis fontos lesz számára az irodalmi klasszikus ismerete. Jelenetről jelenetre rajzolták le a verset a 12 éves Kristófnak, aki ma már nemcsak hogy fejből fújja a költeményt, de szeptembertől már nem a kórházban, hanem a régi sulijában tanulhat, mert sokkal jobban van, így otthon gyógyulhat.
Kristóf és édesanyja
Türelem és szeretet
“Tavaly áprilistól decemberig éltünk a kisfiammal a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályán – meséli Fekete Szilvi, Kristóf édesanyja. – Amikor kiderült kiderült, hogy leukémiában szenved, elveszett a családunk jövőképe, minden porcikánkat áthatotta az aggodalom, úgy éreztük, a világ kifordult a sarkából. Én mindvégig a fiammal voltam, próbáltam benne és persze magamban is tartani a lelket, bár az orvosok nyilvánvalóvá tették: Kristóf betegségének kimenetele kétesélyes. Lelkileg a padlón, szörnyű félelmekkel küzdve, a nap 24 órájában képtelenség tartani a beteg gyermekben a reményt. Ám egyszer csak megjelent Kristóf ágya mellett Mónika és Adrienn, akik eget-földet megmozgattak azért, hogy a fiam követni tudja az iskolai tananyagot. Sőt arra is gondot fordítottak, hogy az osztálytársaival tarthassa a kapcsolatot.
Mindvégig azt erősítették benne, vissza fog térni közéjük, ezért fontos, hogy tanuljon. Végtelen türelemmel, szeretettel, gondoskodással foglalkoztak vele, még akkor is mosolyt csaltak az arcára, amikor nagyon szenvedett a kemoterápiától. És persze nekem is sok lelki támogatást nyújtottak, jót tett, hogy míg ők foglalkoztak a kisfiammal, kicsit levegőzhettem vagy épp pityereghettem.”
Belopni a külvilágot
“A gyerekek jogaiért
A Kórházpedagógusok Egyesületének célja, hogy megteremtse a magyar nyelvű szakirodalmat. Terveik között szerepel a kórház-pedagógiai képzés megvalósítása. Szeretnék
elérni azt is, hogy a beteg gyerekek országszerte egyenlő eséllyel élhessenek a tanuláshoz való jogukkal.
Mivel Magyarországon ez a hivatás még gyerekcipőben jár, Mónika, Enikő és Adrienn együtt dolgozzák ki azokat a módszereket, amelyekkel fel lehet ébreszteni az érdeklődő csillogást a beteg kicsik szemében. Ez merőben speciális terület, és Mónika szerint személyiségfüggő, hogy kinek való ez a feladat és kinek nem. “Itt nagy lelkierőre van szükség – mondja. – Több mint tíz esztendeje foglalkozom ezzel, és eleinte én is hazavittem egy-egy kudarcot. Mégsem adtam fel, mert a sikerek motiváltak. Nekünk nem az a feladatunk, hogy kitűnő bizonyítványok szülessenek, hanem az, hogy becsempésszük a kórházba a gyerekeknek a külvilágot, és fenntartsuk az érdeklődésüket. A betegségek esetében nagyon fontos a pozitív hozzáállás, nekünk ezt kell erősítenünk a kicsikben, amíg csak lehet.”
Néhány példa a kórházpedagógusok kelléktárából: hírességet hívnak meg a kórterembe, vagy épp kalandparki kirándulást szerveznek két kezelés között. Társasjátékoznak, beszélgetnek, bolondoznak a gyerekekkel, és kinél könnyebben, kinél nehezebben, de elérik, hogy még a tanuláshoz is megjöjjön a kedv. Több sikeres középiskolai felvételi is született már a kemoterápiás kezelések időszakában.
“A már otthon lábadozó vagy gyógyult gyerekekkel is tartjuk a kapcsolatot – meséli Mónika. – Rendezvényeket, táborokat szervezünk, amelyek nem csak számukra jelentenek örömöt: egy veszteséggel teli időszak után nekünk is új energiákat ad, hogy látjuk, van értelme annak a munkának, amit a kórház teljes csapatával végzünk. Az egész osztály képes összefogni a gyerekekért, megesik, hogy a betegfelvételis nővértől a főorvosig mindenki matekozik vagy épp matricákat gyűjt, ha úgy hozza a helyzet” – nevet.
Tóthné Almássy Mónikát a sikerek motiválják
Ólomlábú percek
“Pszichológusként már évek óta együtt dolgozom Mónikával és Enikővel – veszi át a szót Adrienn. – Feladatunk igen összetett. Ahhoz, hogy a gyerkőc tanulni akarjon, először meg kell őt nyitnunk, közel kell kerülnünk a lelkéhez, ami kórházi körülmények között kiemelten nehéz. A kezelésektől legyengülnek, fáradtak, fájdalmak gyötrik őket. Ki akarna ilyen helyzetben matekpéldákat megoldani? Nagyon lassan telnek a percek, amikor nem történik más, csak csöpög az infúzió. A mi dolgunk is, hogy felgyorsítsuk az időt.”
Az itt töltött hónapokban nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik is iszonyú teher alatt élnek. Az örökös aggodalom, az anyagi nehézségek, a helyzetből adódó családi és munkahelyi problémák felőrlik őket, de a pedagógusok és a pszichológusok őket is próbálják segíteni.
“A szülő lelki egyensúlya éppen olyan fontos, mint a gyereké, ezért nekik is igyekszünk támaszt adni – mondja Adrienn. – A konzultációk mellett az is sokat jelent, ha pár órát pihenhetnek, vagy kimehetnek sétálni, míg mi a kis beteg mellett vagyunk. Előfordul, hogy harmadikként csatlakozunk anya vagy apa mellé játszani, ezzel kicsit megújulnak az energiák a kórteremben. A mi munkánk érzelmi hullámvasút: nagy veszteségek és nagy sikerek övezik. Az utóbbiak segítenek túltenni magunkat az előbbieken.” Ezzel búcsúzunk is, a folyosón a sápadt, kopasz fiúcska mosolyogva integet Móninak és Adriennek.
|
Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.  Már kapható a magazin legfrissebb száma! A tartalomból:
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted! Ha problémád van, orvost, lelki kapaszkodót keresel, írj nekünk a psziche@centralmediacsoport.hu e-mail címre, segítünk! Kövess minket a Facebookon is: www.facebook.com/pszichemagazin! |
