Közel négy éve már annak, hogy kiderült, a szervezetem nem nagyon értékeli a glutént – amiről akkor még csak nagy vonalakban tudtam volna elmondani, hogy micsoda. Hónapok óta küzdöttem az elviselhetetlen alhasi görcsöktől, a hasam akkora volt, mint egy hat hónapos terhesé – a többi tünetet most nem részletezném. A legvadabb nőgyógyászati problémákat jósoltam magamnak, amikor a nőgyógyászom tanácsára elmentem ételallergia vizsgáltra. Pár nap alatt kiderült, én is a gluténallergiások táborát erősítem – ami nem egy könnyű terep.
Fogalmam sincs, külföldön milyen ezzel a fura zavarral élni, de itthon elég siralmas. Egyrészt, minden második ember úgy hiszi, ez valami úri huncutság: egy elkényeztetett liba vagyok, aki nem eszik meg akármit, válogat, húzza az orrát. Nekik üzenem, boldogan elcserélném ezt az állapotot bármelyikükkel, mondjuk, egy napra, annyi pont elég ahhoz, hogy megtapasztalják, mit jelent ez a nyavalya.
Másrészt ott vannak azok, akiknek bár kötelességük lenne tudni, hogy adott étel tartalmaz-e glutént, még sincsenek képben, félvállról veszik, vagy a legrosszabb, be sem ismerik, hogy lövésük sincs. Itt azoknak a pékségeknek az eladóira gondolok, akik tágra nyílt szemmel bizonygatják, hogy a kukoricás kenyér tuti, hogy csak kukoricalisztből készül, vegyem meg nyugodtan – de már az első szelet után vészjeleket küld a szervezetem.
Annak a kávézónak a pultosa sem jobb, aki váltig állítja, a csokis szeletben csak csoki van, egyem bátran – még szerencse, hogy a kollégája a megmentésemre siet, nehogy megvegyem, kekszből készült a csokis csoda. Nagyon megköszönöm!
Annak a gyorskifőzdének az “előállítója” sem jobb fej, aki nem képes megválaszolni, hogy a házi salátaöntetükbe tettek-e lisztet. A válasz: Szerintem nem! Hiába magyarázom, hogy ezzel a válasszal nem tudok mit kezdeni, legyen kedves kideríteni, hogy van-e a cuccban liszt vagy sem, totál hülyének néz – és ezzel vissza is kanyarodtunk az első ponthoz: hisztis liba vagyok.
És tényleg az vagyok, mert hiába fogadom meg magamnak ezerszer, hogy azt eszem, amit én készítek el magamnak, mégis rendszeresen elcsábulok, vagy egyszerűen máshogy alakul a program, nem marad időm főzni, nem tudom beszerezni a hozzávalókat, mégis, valahogy túl kell élnem, de ahhoz ki kell cseleznem azokat, akiknek bár kutya kötelességük lenni tudni, mit árulnak, erre magasról tesznek.
Sebaj, én bármennyi panaszkönyvet hajlandó vagyok teleírni addig, amíg komolyan nem veszik a gluténallergiás embereket.
Olvasd el ezt is!
