Egészség

Tizenöten kerültek kórházba drog miatt Budapesten

Egy új, eddig ismeretlen szintetikus drog miatt tizenöten kerültek kórházba a napokban Budapesten. Az Országos Rendőr-főkapitányság felszólította az embereket: tartózkodjanak mindenféle kábítószer fogyasztásától.

Az ÁNTSZ közlése szerint a betegek közül többen súlyos tüneteket mutattak, többen intenzív ápolásra szorultak. A tisztiorvosi szolgálathoz eljutott információk szerint a betegek egymástól függetlenül kékes-zöldes színű tabletta (egyben vagy porítva) fogyasztásáról számoltak be, a tablettán az ismert közösségi oldalra utaló F betű volt – mondták el.

Az ügyben az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte: az egészségre igen veszélyes, pszichoaktív hatást kifejtő szer az elmúlt időszakban jelent meg a kábítószert, illetve dizájner drogokat fogyasztók körében. Az anyag emberi szervezetre gyakorolt hatása rendkívül káros, már több, orvosi beavatkozást igénylő rosszullét történt az ország több pontján – írták válaszlevelükben. Közlésük szerint a veszélyes szer megjelenésére tekintettel a rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a komponens piaci jelenlétét visszaszorítsa. Hozzátették ugyanakkor, hogy megelőző, felderítő munkájuk mit sem ér, ha a drogfogyasztók nem törődnek a rájuk leselkedő halálos veszéllyel, ezért azt kérték: az emberek tartózkodjanak mindennemű kábítószer fogyasztásától.

Elek István, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ toxikológiai osztályának főorvosa azt mondta, a hozzájuk bekerültek közül többen intenzív ellátásra szorultak, de haláleset eddig nem történt. A drog hatása elhúzódóbb, mint amit az eddigi készítményeknél megfigyeltek, és voltak olyanok, akinél fennmaradt a hallucinózis pszichotikus állapot, ezért őket a pszichiátriai osztályon kezelik – mondta el a főorvos. Elek István hozzátette: van, akit még a toxikológiai osztályon kezelnek. Nemcsak Budapesten, de országszerte jelezték az intézmények, hogy ilyen tünetekkel kezeltek beteget.

A főorvos kiemelte, egy új, Magyarországon eddig még ismeretlen – így a tiltó listán sem szereplő – dizájner drog került piacra, aminek a szerkezeti képletét és a hatóanyagát sikerült kideríteni. Általánosságban a betegek nem tudták megmondani, mit vettek be, azonban ennek az új szernek a hatása hosszabb és súlyosabb tüneteket produkál, mint a korábban már ismerteké. Az elmúlt napokban kórházba kerültek jellemzően középkorúak voltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top