Mi a leggyakoribb kérdés, amit a régi bravós munkája kapcsán kapott?
Hogy én találtam-e ki a leveleket. Miért találtam volna ki őket, amikor olyan változatos és különleges leveleket kaptam, hogy az valami elképesztő? Hosszú időn keresztül nagy élvezettel olvastam őket, mivel általuk leképeződött a kilencvenes évek generációjának gondolkodásmódja és szexualitása.
A fénykorban hány levelet kapott?
Havi sok százat. Olyan mennyiség volt, hogy már csoportosítanom kellett őket. Külön csoportja volt a sztárokba szerelmeseknek, a fogamzásgátlásnak, a molesztálásnak, az önkielégítéssel kapcsolatos kérdéseknek… Voltak olyanok is, akik küldtek válaszborítékot, szóval sokaknak nem az újságban, hanem privát levélben válaszoltam. Mindig úgy szerkesztettem, hogy egy lapszámon belül két hasonló témájú levél ne kerülhessen be. Szerencsére elég széles skálán érkeztek a kérdések, így ez nem okozott problémát.
Nem temette maga alá ez a rengeteg levél? Mindet elolvasta?
Mindent felbontottam, és az első sorok után látszott, érdemes-e tovább olvasnom. Sok olyan levél érkezett, amelyekben érződött, hogy az írója nem vár segítséget, egyszerűen csak leírt valami baromságot.
|
A rovatra sokan kifejezetten vicces cikksorozatként gondolunk vissza, de most, hogy újraolvastam háromévnyi adagot, rengeteg kifejezetten súlyos, molesztálással és nemi erőszakkal kapcsolatos levelet találtam. Ilyen esetekben nem fordulhatott volna a rendőrséghez? Ezek jellemzően névtelen levelek voltak, így nem is tudtam volna. Ha néha kaptam nevet és címet, mindig visszaírtam neki, hogy forduljon a gyámhatósághoz, az osztályfőnökéhez vagy a rendőrséghez, mert ezt komolyan kell venni. A molesztálók egy dologtól félnek baromira: a nyilvánosságtól. Az ilyesmit nem lehet annyiban hagyni, mert akkor az ember érzelmi zsarolás áldozata lesz, és az ember a saját életében nem lehet áldozat. Ez ellen mindenképp tenni kell. |
A kitalált problémákat leíró leveleket hogyan szűrte ki?
A legtöbbnél érződött, hogy csak fantáziálásról van szó. Egyébként egy-egy ilyen fantomlevelet olykor beengedtem a rovatba. Ezekre szándékosan keményebb hangnemű vagy viccesebb válaszokat adtam, hogy nehogy azt higgye az írója, hogy nem látok át a szitán. Egyszer valaki megjegyezte, hogy olykor még a Csernusnál is keményebb válaszokat adok, de ez kizárólag a fantomlevelek esetében lehetett igaz.
És az egészen megdöbbentő problémákat leíró levelekhez mit szólt?
Tizenéves korban a szexszel kapcsolatban a legtöbb embernek nincs túl nagy tudása. Előbb csinálták, aztán gondolkodtak. A tudatlanság veszélyes és egyben nevetséges is. Ezért elítélni senkit nem szabad, mert valószínűleg olyan környezetben nőtt fel, ahol nem volt lehetősége szexuális felvilágosításra, és senki nem segített neki.
Soha nem zavarta, hogy a rovatát a legtöbben azért olvasták, hogy röhögjenek ezeken a leveleken?
Nem zavart. A bravós rovat szándékosan volt vicces és komoly is. Lehetett röhögni a dolgokon, de amint veled történnek meg, már nem nevetsz rajtuk.
És nem hiányzott a visszajelzés? Eljutott valahogy önhöz, ha például sikerült megoldania egy problémát?
Hogyne. Rengeteg köszönőlevelet kaptam, főleg akkor, amikor valakinek privát levélben válaszoltam. Azokra a levelekre mindig gyorsan reagáltam, amikben valaki arról írt, hogy szeretne véget vetni az életének. Hetente egyszer jártam be a szerkesztőségbe a levelekért, és ha ilyet találtam, még aznap siettem a postára a válasszal. Előfordultak olyan súlyos problémák, melyeknél több levélváltásra is szükség volt.
Egyszer aztán előfordult, hogy épp a piacon vettem valamit, és a néni elkezdte mesélni, hogy az unokájának öngyilkossági szándékai voltak, írt a Bravóba, és ez az aranyos ember visszaírt neki, és az unoka ennek köszönhetően teljesen kicserélődött. Amikor elmondtam neki, hogy én voltam, rögtön akart adni ajándékba még öt kiló krumplit.” (Nevet.)
A nagy elődökhöz (Lux Elvira, Veres Pál…) képest kicsit más oldalról közelítette meg a tanácsadást, és humort is jócskán vitt bele. Ez elvárás volt a lap részéről?
A lap részéről csak azt várták el, hogy a rovattal lehetőleg növeljük az olvasottságot. Én csak próbáltam magamat adni. Persze akadtak kételyeim, hogy vevők lesznek-e az olvasók a humoromra, de nagyon jó visszajelzéseket kaptam.
Miután az évtized második felében otthagyta a lapot, a karrierjét teljesen más irányba vitte. Most coachként és vezető trénerként oktatja a különböző cégek vezetőit és alkalmazottait. Miért váltott?
Úgy éreztem, hogy abból én mindent kihoztam. A Bravo után azért még dolgoztam újságoknál – például a Tina magazinnál, bár ott különböző álneveken – egy darabig, de a személyiségem olyan, hogy mindig az új kihívások vonzanak. Azért máig vannak néhányan, akik ilyen problémákkal fordulnak hozzám, de már nem levélben, hanem személyesen.
És nem hiányzik?
Pont nemrég kérdezték ezt tőlem. Lehet, hogy még lenne is kedvem. A mai fejemmel biztos, hogy másképp látnám már a dolgokat. A vidéki telkemen egy hatalmas bőröndben el is tettem egy csomó soha nem megjelent levelet, amit máig ott tartok.
Miért?
Úgy gondolom, hogy ezek a levelek egy korszak szexuális kultúrájának lenyomatai. Szerintem tök érdekes, hogy a kilencvenes évek fiataljai milyen leveleket írtak. Sokáig gondolkodtam, hogy talán könyvet kéne csinálnom belőlük, de még nem valósítottam meg.
Mit gondol, a szexuális kultúra terén van különbség például a kilencvenes évekbeli, valamint a mai fiatalok között?
Van különbség, és talán javult a helyzet valamicskét mostanra, de amíg nem tanítjuk meg a gyerekeket arra, hogy kicsit szabadabban kommunikáljanak a szexről, addig mindig lesznek ilyen problémák. Sajnos csak trágár szavak állnak rendelkezésünkre a szex leírására, meg latin kifejezések. A szexszel és a halállal kapcsolatos kommunikáció sosem volt az erősségünk. Sokat beszélünk róluk, de nem olyan formában, aminek pozitív hozadéka volna. Minden olyan kommunikáció nehéz, ami erős érzelmeket vált ki.
Az internet áldás vagy átok a fiatalok szexuális felvilágosítása szempontjából?
Egyszerre áldás és átok. Áldás, mert minden fontos információhoz hozzáférhetnek a neten, és átok, mert nehéz eldönteni, hogy az ott fellelhető rengeteg véleményből és információból melyiknek higgyenek.
És iskolában tanítható a szexuális kultúra?
Egy jó és közvetlen tanárral vagy egy pszichológus szakemberrel mindenképp. Sajnos mint minden szakmában, a tanárok és a pszichológusok között is vannak jók és kóklerek. Anno részt vettem egy ilyen program kidolgozásában, de sajnos a döntnökök nem láttak benne fantáziát.
Lát rá esélyt, hogy egy ilyen helyzetben, az osztálytársak előtt a gyerek merje elmondani a saját problémáját?
Ha megfelelően elő van készítve a terep, akkor igen. Ha ezt a megszólalást a gyerek nem szörnyűségként, hanem előrelépési lehetőségként éli meg, akkor persze. Az intimitás kommunikációja mindig az egyik legnehezebb.
