Egy hónap: 4 kiló mínusz. Átlagban tartottam a heti 1 kilós fogyást, amit egészséges mértékű fogyásnak írnak elő a szakértők. Ettől még véletlenül sem vagyok elégedett, hiszen rögtön 10 kilót akartam volna fogyni ennyi idő alatt, mint minden kilókkal küzdő ember. Mindig emlékeztetnem kell magam, hogy ez így jó, ha ilyen apránként megy le a szülés után rajtam maradt felesleg, mert így lesz tartós, és így nem lassul majd le az anyagcserém annyira, hogy aztán minden almadarab zsírrá alakuljon a derekamon.
Rájöttem, hogy a diétázás az egyik legjobb önismereti tanfolyam, ami során szembesülünk a saját árnyoldalainkkal is.
Mert a fogyókúrázás arról szól, hogy figyelem magam minden percben, hogy mit eszem, mit nem eszem, megküzdök a fejemben suttogó hangokkal – nem, nem vagyok skizofrén –, amelyek arra ösztönöznének, hogy az a csokidarab igazán nem árthat.
Önmagam figyelése pedig azt eredményezte, hogy észrevettem, én bizony stresszevő vagyok. Ha bánat ér, ha fáradt vagyok, ha stresszelek, és aggódom, akkor az édességek után nyúlok, mintha az megnyugtatna. Lehet, hogy ezt még kisgyerekkoromban nevelték belém, amikor jutalomként kaptam csokit, nem tudom, honnan ered, egy jó pszichológus biztos kiderítené. Mindenesetre mindennap tudatosítanom kell magamban pár alkalommal, hogy nem lesz jobb, ha eszem egy kis sütit, nem érzem majd kiegyensúlyozottabban magam tőle, és nem múlik el egy problémám sem, ha telenyomom magam cukorral. Az az érdekes, hogy a mozgástól sokkal jobban érzem magam, mint a cukortól, mégis nehezebben veszem rá magam egy edzésre, mint mondjuk egy tábla csokira. Ki érti ezt?
Az alvástréner véleménye a testmozgásról: Egy átlagos irodista alig mozog többet, mint egy cserép muskátli. Pedig az ülőmunka majdnem olyan káros, mint a dohányzás. Kutatók rájöttek, hogy a szervezetnek is van stand by funkciója. Ha a nagy mozgatóizmok, azaz a láb izmai és a farizom sokáig nyugalmi állapotban vannak, a szervezet összes funkciója lelassul, beleértve a zsírlebontó enzimek termelődését is. A sejtek cukorfelvevő képessége is csökken – a magasabb vércukortartalom miatt a szervezet a cukrot zsírsejtek formájában elraktározza (női fül számára éppen a legrémisztőbb helyekre, a has, a fenék és a combok tájékára). A stand by üzemmód azt is okozhatja, hogy egész egyszerűen nem leszel képes felébredni – egész nap álmos és enervált leszel. Még ha nincs is időd edzeni, sokat tehetsz azért, hogy többet mozogj a munkahelyeden. A legfontosabb, hogy napi 4-5 alkalommal állj fel, akár 2-2 perc kardiót beiktatva (lépcsőzés, hm?), de beszerezhetsz egy álló íróasztalt is. Horváth Ágnes alvástréner
A másik, amire ráébredtem, hogy elfoglalja az agyam 80%-át a fogyókúrám.
Állandóan azon tekerek, hogy mit mikor egyek, mit szabad és mit nem szabad, és emiatt aztán görcsös vagyok, és elkezdenek hiányozni olyan ételek, amik amúgy eszembe sem jutottak már hónapok óta. Mint például a sztrapacska. De így, hogy most nekem nem szabad sztrapacskát ennem, mert az hizlal, mindennél jobban elkezdek vágyni rá. Ez pedig így van még vagy húszfajta étellel, aminek a vége az, hogy nagy ijedtemben, hogy én soha többé nem ehetek sztrapacskát, hirtelen készítek magamnak itthon, nehogy lemaradjak róla. Ismerős a helyzet? Így buknak el sorra a fogyókúrák szerte a világon. Arra koncentrálunk, ami hiányzik, nem arra, ami a célunk. Mert a gyors örömszerzés sokkal fontosabb, mint a messzeségbe vesző, távlati cél.
“Ha túl sokat eszel, meghízol. Egész életünket az ettől való félelemben éljük le. Ha pedig meghízunk, az életünket az tölti majd ki, hogy igyekszünk kevesebbet enni. Az étkezéssel való harcban az idő mindig utolér: ha zabálsz, az élvezet azonnali, a fájdalom késleltetett. Ha próbálsz kevesebbet enni, a fájdalom azonnali, az élvezet késleltetett.”
A fenti idézet John C. Parkin: Fuck it című könyvéből való, amiről egyszer már írtam, csak nem a fogyókúrás részről. Az egyik legjobb dolog, ami történhet diéta szempontjából, ha valaki ráébred arra, amiről Parkin ír a könyvében: egyszerűen ne csináljunk akkora ügyet az evésből. Állandóan ezen pörgünk, és közben elfelejtünk élni, pedig ha hátul futtatnánk csak a fogyókúra programot, az agyunk elrejtett zugában, akkor sokkal egészségesebben ennénk saját magunktól. Ha nem az a mantra menne mindig a fejünkben, hogy ezt szabad, ezt nem szabad, tiltólistás, és bűnözünk egy szelet sütivel, akkor tudnánk, hogy mindent ehetünk, dönthetünk, hogy mit választunk: egészségeset vagy egészségtelent.
“Fogadni mernék, hogy ha végre azt eszel, amit akarsz, nem lesz szükséged arra, hogy egy egész tortát egyszerre a szádba tömj, mert tudni fogod, hogy később, akár már holnap is ehetsz belőle.”
Ez az egész fogyókúra dolog nem azért van, hogy beleférjünk a két számmal kisebb bikinibe – legalábbis nálam nem azért –, hanem azért, hogy rendben legyünk testileg-lelkileg. Úgy pedig nem lehet rendben lenni, ha reggeltől estig az jár a fejedben, hogy neked mit nem szabad megenni, mert “könnyen a szoba glutén-, laktóz-, cukor-, só-, hús- és legfőképp humormentes sarkában találhatod magad.”
Tulajdonképpen ezért szép önismereti út a fogyókúra: arról szól, hogy elfogadod-e magad vagy sem. Nem arról van szó, hogy bele kell törődni abba, hogy híztál terhesség alatt, hanem arról, hogy most ez van, tudomásul kell venni, és ebben a testben is jól érezni magad. Amint a görcs és a nagy feszültség elmúlik belőled, amit az evés körüli macera kelt, ellazulsz. Ha pedig ellazultál, és feszültségek nélkül tudsz enni is, azért, mert szükséged van az ételre, ráébredsz, hogy az evés nem az ellenséged, nem egy leküzdeni való nehézség, és nem is egy drog, amiről le kéne szokni. Véletlenül se szokj le az evésről, ez erősen ellenjavallott. Inkább csak fogadd el azt, ami most van, öltöztesd fel csinosan a mostani testedet, és tudd, hogy a te döntésed, mit eszel meg és mit nem, nincs kényszer. Így is jó, és úgy is jó. Egyszerűen csak ne csapj akkora hűhót az evés körül, és akkor elkezdenek leolvadni a kilók.
“Fogadni mernék, hogy a sok feszültség nélkül, amit a »jó« és a »rossz« ételek okoznak, magad is megkívánod majd azokat az ételeket, amiket jónak tartasz, de eddig szörnyű volt megenni őket. Talán még meg is szereted őket. Csak ne gondolj arra, hogy ezek »jók«, edd, ami jólesik, és majd meglátod, mi történik. És végső soron, fogadni mernék, hogy fogyni fogsz.“
