“A veséim 2012-ben álltak le” – ilyen dialízisre járni

Megszorítások, lemondás. Eleinte úgy éreztem, hogy ez a két dolog az, ami igazán jellemzi a művesével kezeltek életét. Korántsem annyiról van szó, hogy bemegyek egy épületbe, ahonnan a terápia után egészségesen távozom. A veséim 2012-ben álltak le. A kórom úgy döntött, hogy nem elegendőek neki a testemben addigra megszerzett gyarmatok – terjeszkedett tovább. Fogytam, fulladtam, az egekben trónolt a vérnyomásom – tünetek, amelyek mind-mind jelezték előre a bajt. Csak nem ismertem fel őket. Az utolsó percekben kerültem az orvosok kezébe. Még egy éjszaka otthon, és oxigénhiányos állapotomban elalszom. Örökre.

A szerveim nem indultak újra, így művesekezelésre szorultam, szorulok.

A dialízis heti háromszor négyórás program. Alkalmanként hozzájön némi várakozás, hiszen több turnus is kezelődik egy nap, illetve a végén a “nyomás” is hátra van. Oké, ilyenkor is furán szoktak hallgatni az emberek.

A vérhez több módon is hozzáférhetnek: sönt/csiminó/fisztula, vagy kanülön keresztül. Utóbbinál egy cső fut a szív ereihez, artériás vért juttatva a gépbe, míg előbbinél két tű szúrásával kezdődhet meg a “csapolás”. A fisztulát tehát sebészeti úton varrják: egy artéria, és egy véna házasságából születik meg a lüktető erecske, amelyet két, korántsem kis tűvel közelítenek meg az ápolók. Egyiken ki, a másikon be áramlik a vér. Mindez négy órán keresztül, folyamatosan. A 240 perc leteltével aztán lecsatlakoztatják az érintetteket a rendszerről. A kanülösöket bekötik, míg a söntösöknek nyomniuk kell, azaz szinte nyomókötés szerűen kell szorítaniuk minimum 10 percig a kihúzott tűk helyein csücsülő bucikat, hogy ne vérezzenek el. Ugyanis egy ilyen lüktető forrásból másodpercek alatt kivérezhetne az ember. A fentiek persze nem orvosi pontossággal leírt tények, de jól mutatják az alaphelyzetet.

Mondhatnánk, hogy ennyi az egész? Heti háromszor négy óra, és kész?

A kezelések mellett az életmódban is nagy változtatásokat kell eszközölnie annak, aki hosszabb távon tervezi az életét. A vesék ugyanis fontos anyagokat nem szűrnek ki, például: kálium, foszfor.  Így az olyan ételek fogyasztását limitálni kell, amelyek ezekből sokat tartalmaznak. Káliumban gazdagok a zöldségek, gyümölcsök. És hogy mit tesz a túl sok kálium? Megállítja a szívet… Tehát nem babra megy a játék. A foszfor ellen kötő kapszulával is lehet védekezni, ezzel fenntartva az egyensúlyt.

A másik sarkalatos pontja a diétának a folyadékfogyasztási limit. Hemodializáltként annyi folyadék bevitele engedélyezett, amennyi a vizelet mennyisége plusz fél liter. Ez rettenetesen kevés, ha azt vesszük, hogy a hemodializáltaknak alig marad vizeletük. Ráadásul sokan – még az érintettek közül is – hajlamosak elfelejteni, hogy folyadék a joghurt, a kefir, a leves, a főzelék, de még egy tányér tészta is tele van vízzel. Így egy nyári nap igazi kihívást jelenthet. Léteznek praktikák, mint jégkocka szopogatása, szájöblítés, de valójában csak a megszokás segíthet.

Azért ne felejtsük el az igazi mentsvárat, a transzplantációt! A dializáltakat ugyanis, ha felkerülnek a transzplantációs listára, bármikor riadóztathatják, és számukra egy új élet kapuja nyílhat meg. Nekem ez az ódon ajtó már idő előtt becsukódott, vagy talán ki sem tárult, sohasem.

A kórom ritkasága és agressziója kizárja, hogy transzplantált legyek. Így marad a hemodialízis.

Azt hiszem ez is egy tipikus példája a “megszoksz, vagy megszöksz” élethelyzetnek. Nincs egyéb választás. Én előbbi mellett döntöttem. Néha persze kegyetlenül nehéz, amikor kínoz a szomjúság, de tudom, hogy már nem igazán ihatok, mert akkor fennáll a fulladás (tüdővizesedés) veszélye. Akkor is pontosan érzem lelkemen hagyott lenyomatát mindennek, amikor éjszaka riadtan pattanok fel, szorítva a söntös kezem, attól rettegve, hogy vérzik… Mire lassan megnyugszom, feleszmélek, és rájövök: csak álmodtam. A vérzést igen. De a többi, az mind a valóság.

Olvass még több cikket szerzőnktől!

• 10 hülyeség, amit látó emberek kérdeznek a vakoktól
• Ismerjétek meg Lilit, a jószívű vakvezető kutyát!