nlc.hu
Egészség
Merényi: Észak-Koreát idéző állapotok a pszichiátrián

Merényi: Észak-Koreát idéző állapotok a pszichiátrián

Sokkoló fotókkal jelent meg egy ombusdmani jelentés, amely a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályán uralkodó állapotokról számol be. Volt olyan páciens, akit jobb híján a radiátor csövéhez kötöztek.

Az ombudsmani hivatal idén februárban tartott ellenőrzést az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) Pszichiátriai és Addiktológia Centrumában, amely a Merényi Gusztáv Kórház területén található.

Az ombudsmani jelentésből kiderül, hogy a páciensek alapvető emberi jogai is sérülhettek, mivel sokszor megalázó, a legalapvetőbb higiéniai feltételeket is nélkülöző körülmények között kell élniük. Ilyen például a beázó ebédlő, ahol a páciensek fejére csöpög a víz étkezés közben, de hasonlóan riasztó például a vécék vagy a fürdőhelyiségek állapota.

A beázó plafon: ha esik, a betegek fejére csöpög a víz (Fotó: ajbh.hu)
A beázó plafon: ha esik, a betegek fejére csöpög a víz – fotó: ajbh.hu

Embertelen és megalázó

 Előbbiből például az ellenőrzés idején a kórtermekbe és a folyosókra folyt a szennyvíz, mert az egyik beteg eltömítette az egyik vécékagylót, így az épületben vizelet és széklet szaga terjengett. A koedukált zuhanyzókban nincs függöny, de egyébként vécépapír és szappan sem volt sehol a vizsgálat során. Az ombudsmani jelentés szerint mindez kimeríti az embertelen és megalázó bánásmódot.

A Merényi koedukált zuhanyzója - a képen nem szerepel: higiénia, akadálymentesség (Fotó: ajbh.hu)
A Merényi koedukált zuhanyzója – a képen nem szerepel: higiénia, akadálymentesség – fotó: ajbh.hu

A dohányzásra kijelölt helyiség egy kicsi, takarítatlan szoba, ahol a dohányosok egy régi széket használnak hamutartónak – a szobát nem takarítják, legalábbis az ellenőrzés idején láthatóan nem volt kitakarítva.

A páciensek dohányzója, előtérben a hamutartónak használt szék (Fotó: ajbh.hu)
A páciensek dohányzója, előtérben a hamutartónak használt szék – fotó: ajbh.hu

Az lenne a legjobb, ha bezárnák

 Ennél is nagyobb probléma, hogy a páciensek fürdetése során nem mindig azonos nemű ápolók fürdették a betegeket, a kórtermek pedig túlzsúfoltak, egy főre alig több mint 4 négyzetméter jut. 

A jelentés egyik legsokkolóbb fotóján egy beteg csuklója látható, akit félig az ágyhoz, félig a radiátorhoz kötöztek. Bár nem ismerjük a lekötözés okát és körülményeit, a fotón jól látható, hogy a radiátor szabályzójának fémcsonkja bőven alkalmas lehet sérülés okozására.

A radiátorhoz kötözött beteg (Fotó: ajbh.hu)
A radiátorhoz kötözött beteg – fotó: ajbh.hu

A jelentés végén olvasható ajánlások közül a legelső felkéri az EszSzK fenntartóját, hogy gondoskodjon a pszichiátriai osztály zárt részlegének bezárásáról. Az esettel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket az ESzSzK főigazgatóságára, ahonnan az alábbi választ kaptuk:

 

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársainak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet (továbbiakban: ESZSZK) Merényi Gusztáv Kórház telephelyén, a Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum Pszichiátria Osztályának zárt részlegén 2015. február 26-án történt helyszíni látogatása alapján készült, AJB-410/2015 számú ügyben készített, 2015. júliusában kelt jelentésében (továbbiakban: Jelentés) leírt hiányosságok megszüntetése érdekében az ESZSZK és a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (továbbiakban: ÁEEK) munkatársai összehangolt intézkedési tervet készítettek.

A Jelentéssel kapcsolatos észrevételeit, állásfoglalását, valamint az intézkedési tervet mind az ÁEEK, mind az ESZSZK a rendelkezésre álló jogszabályi határidőn belül megküldi az Alapvető Jogok Biztosának.

A Pszichiátriai Osztály működését érintő szervezési, szabályozási intézkedések a lehető legrövidebb időn belül megvalósíthatók, az infrastruktúrális hiányosságok elhárítása a szükséges forrás biztosítását követően kezdődhet meg.

A legnagyobb kihívást a Jelentésnek az ellátó személyzet létszámának növelését célzó ajánlásai jelentik, hiszen az egészségügyi ágazat kritikus emberi erőforrás helyzete alól nem kivétel az ellenőrzés alá vont szervezeti egység sem. Az ESZSZK minden, a saját hatáskörébe tartozó intézkedést megtett és a továbbiakban is megtesz a megfelelő orvosi és szakdolgozói létszám biztosítása érdekében, azonban kielégítő megoldást csak az ágazati emberi erőforrás biztosítása érdekében már megkezdett kormányzati intézkedések eredménye hozhat.

Reményeink szerint az ÁEEK és az ESZSZK közös erőfeszítéseivel orvosolhatók a Jelentésben kifogásolt problémák, javítva a Budapest egyik legnagyobb kapacitású pszichiátriai és addiktológiai ellátó központjában a betegellátás színvonalát, és a munkájukat elhivatottan, magas szakmai színvonalon végző dolgozók munkakörülményeit.

 

További cikkek a magyar kórházak állapotáról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top