Rúgjanak inkább bele még egyet, aztán igyekezzenek minél messzebb kerülni.
“Sok látó felháborodik, amikor ezt meghallja. Hogy mégis, micsoda tanács ez. De én csak azt tudom mondani, a vak ember legfőbb fegyvere a meglepetés. Az, hogy semmire nem becsülik, lenézik, ezért megdöbbennek, amikor visszaüt. De csak egyszer. Mert ha a támadó feláll, semmi nem akadályozza meg abban, hogy a vak mögé lopakodjon és egy fahusánggal távolról fejbe vágja. Akkor vége. Tehát a vak, ha védekezik, akkor nem lehet sportszerű. Kegyetlennek és megsemmisítőnek kell lennie” – magyarázza a fekete öves aikidómester, dr. Kátai-Németh Vilmos az NLCafénak.
Az ötlet egy utcai támadás során született benne, amikor megpróbálták kirabolni őt, a vak, védtelennek tűnő fiút. Nem tudatosan ütött vissza – a még látó korában megtanult önvédelmi fogások jutottak eszébe. Merthogy 16 éves koráig semmi baj nem volt a szemével. Akkor vette észre, hogy félhomályban, sötétben szinte semmit nem lát. A farkasvakságot vizsgálva találtak rá az orvosok arra, mi az igazi baja: a retinis pigmentosa nevű öröklött betegség, ami olyan gyorsan romlott, hogy négy hónap alatt szinte teljesen megvakult. Ekkor hagyta abba a karatetanulást is.
Ám a támadás stressze alatt előjöttek a rég tanult mozdulatok emlékei, és láss csodát!, már az is elég volt ahhoz, hogy a támadó elszaladjon. Ekkor bement a Vakok Intézetébe, és megkérdezte, hol tanulhatná meg megvédeni magát. Az ott kapott válasz megdöbbentette: “A vak ember örüljön, hogy él, és hogy közlekedni tud. Ne azon járjon az agya, hogy hogyan tudna verekedni” – tanácsolták neki. Ám Vilmos fejéből nem ment ki az eset, különösen hogy megtudta: a vak emberek bizony kedvelt célpontjai a rablóknak. Nem akart áldozat lenni, így visszatért az edzőterembe, ahol persze először nem értették, mit akar, és senki nem tudta, hogy is kellene tanítani őt, pláne küzdeni vele – hiszen nem lát.
Vilmosról az HBO is készített dokumentumfilmet, nézzétek meg!
“Az új edzőtársaim az első percben mindig finomkodni kezdenek, nem mernek igazán bevadulni, mert hát mégis egy vak ember van velük szemben. Az óvatosság azonban elmúlik, amint pár ütést beviszek. Akkor már erősen visszacsapnak, és én hálás vagyok ezért. Nélkülük nem tudnék fejlődni.” Az első komoly leckét akkor kapta, amikor egy edzőtársa megkérdezte, fel van-e készülve az utcai harcra. Többévnyi edzéssel és két átélt támadással a háta mögött magabiztosan felelte, hogy persze. Pár ütésváltás után egyszer csak ordítva rátámadt a barátja, és azt kiabálta:
“Add ide a pénzedet, te köcsög!”, és a falhoz vágta.
A hirtelen ijedtség, az adrenalinsokk szinte megbénította Vilmost. Ezt a hirtelen támadásos módszert azóta ő is bevette az általa tartott edzésekbe, mert valóban egészen más imitálni egy támadást, és más, amikor hirtelen valósággá válik a veszély. Sok gyakorlással lehet csak legyőzni az embert lebénító ijedtséget. Az utcán keménynek kell lenni. De nem csak neki: a többi vaknak is.
Amikor persze először termet keresett a vakoknak tartandó önvédelmi edzésekre, még a Vakok Intézetében is furcsán néztek rá. Mert hát a harcművészet bonyolult mozgásforma – aki nem lát, hogyan is tudná ezt utánozni? És ha az edző is vak, honnan tudná, hogy jól csinálják-e a tanítványai, amit mutat nekik? Kifejlesztett egy speciális “fehér kard” nevű önvédelmi módszert, amivel bonyolult mozgásformákat is meg tud tanítani a látás segítsége nélkül. A tanítás során ott áll szorosan a tanítványa mellett-mögött, szinte eggyé olvadva csinálja velük a gyakorlatokat. Egyetlen fájdalma csak, hogy nem talált még olyan gyártót, aki merevítővel ellátott fehér botot gyártana neki – mert azok, amiket most használnak a vakok, az első ütésre elgörbülnek. A közelharc során semmi hasznukat nem venni.
“Többféle harcművészetet is tanultam az évek során, és kidobtam belőle mindent, amiről úgy éreztem, hogy felesleges sallang, amire egy vaknak nincs szüksége, vagy nem tudja alkalmazni. Az én módszerem lényege a totális megsemmisítés. Lehet, hogy egy látó szemével nézve csúnya, amit csinálok, de tagadhatatlanul hatékony” – meséli Vilmos az önvédelmi módszeréről, amit ő fejlesztett ki.
Fotó: HBO
A magyar “Zatoichi” – az ismerősei csak így nevezik az 1700-as években élt legendás vak szamurájt idézve, aki állítólag százévente újjászületik, hogy megküzdjön a vakok jogaiért. Márpedig dolga bőven akad. Nem csak saját magáért, a többi vak ember jogáért is napi harcot kell vívnia. Vilmos ezzel akkor szembesült keményen, amikor felnőtt fejjel úgy döntött, hogy elvégzi a jogi egyetemet. A törvény kimondja, hogy a fogyatékosok számára extra segítséget kell biztosítani, Vilmos viszont ezt nem kapta meg. Bár sok tanár segítette, volt, aki egyenesen megmondta: tudom, hogy plusz idő és segítség járna magának, de engem nem érdekel. Boldoguljon, ahogyan tud.
Ő pedig boldogult. Eszébe sem jutott, hogy feladja, lediplomázott. És a jogi tudása jól jött, amikor egy áruházba nem akarták beengedni a kutyájával együtt, hiszen ki volt írva: kutyáknak tilos. Hiába magyarázta, hogy ez egy vakvezető kutya, és rá nem érvényes ez a szabály, kinn kellett maradnia. Ám amikor a jog eszközeivel felszerelkezve folytatta a vitát, akkor már visszakozott a cég is, ő pedig egy kisebb összeg ellenében lemondott a további pereskedésről. A pénzt pedig átutalta egy vakvezetőkutya-képző alapítvány számára.
De nem minden ügye ilyen sikeres. Néha hiába a jó szándék, fel kell függesztenie az álmait. A vakok számára kifejlesztett sikeres, telt házzal működő önvédelmi tanfolyamát, amit amúgy ingyen tartott, megszüntették, így most edzőtermet keres. Ez azonban nem egyszerű feladat, mert lenne ugyan hely, ahová örömmel befogadnák őket, neki arra is gondolnia kell, hogy ez egy könnyen megközelíthető, akadálymentes terem legyen, mert bár ő a kutyája segítségével bárhová eljut, nem minden sorstársa ilyen mobil.
Sokan mondták neki, hogy meg kellene alkudnia, nem mindig a határokat feszegetni. Beletörődhetne abba, hogy vak. Világtalan, ahogyan szépítve szokták mondani, és amit kikér magának. Mert neki van világa, és kicsit sem rosszabb ez, mint a látóké. Ahogyan fogyatékosnak sem tartja magát, mert szerinte nem hiányzik belőle semmi.
“Fogyatékos az, akiben nincs szeretet” – szögezi le. Márpedig neki ezen a téren nincs oka panaszra. Nagy szerető családja van, két gyereke, rengeteg barátja és nemrégiben megnyerte az európai inkluzív karatebajnokságot is, ahol többen kérték, hogy hagyja itt Magyarországot, tanítson vakokat harcolni máshol is, mert úgy tűnik, a módszerre világszerte nagy kereslet lenne. Ezért most angolul tanul. De nem azért, hogy elköltözzön – csak azért, hogy még több embert taníthasson.
