Egészség

Orgazmust okozó gombák: csak lassan a testtel

Nagy port kavart egy, az interneten megjelent kutatási anyag, amely Hawaii egyik szigetének ezeréves lávamezőin olyan gombafajra bukkantak, amelynek illata spontán orgazmust idéz elő a nőknél. Sajnos, a kutatók szerint az esetnek nagyobb a füstje, mint a lángja.

Az IFL Science blog egy, az International Journal of Medicinal Mushrooms című szakfolyóiratban megjelent kutatásra hivatkozik. A kutatás valóban megjelent, azonban még 2001-ben, a szakemberek szerint ráadásul tartalma nem igazán tekinthető betonszilárd tudománynak.

Az internet nem felejt

Az érdekesnek mindenképpen érdekes kutatási anyag szerint Hawaii legnagyobb szigetén, a megkövült lávamezők felszínén tenyésző gombafaj illata egyetlen szippantással azonnali orgazmust idéz elő a nőknél. Az eredeti kutatás John Holliday és Noah Soule nevéhez fűződik, és furcsa módon néhány héttel ezelőtt – közel másfél évtizedes lappangás után – valaki, valahol rábukkant, és a tanulmány hirtelen futótűzként kezdett terjedni a közösségi hálózatokon.

A Huffington Post szerkesztői megkeresték Don Hemmes biológus professzort, aki a University of Hawaii munkatársaként megírta a Hawaii gombái című könyvet. A szakember azt mondta az újságnak nyilatkozva, hogy ismeri Holliday és Soule munkáját, de nem tartja sokra. “Ez a kutatás számos sebből vérzik” – hűtötte le a kedélyeket a szakértő.

Sajnos a fátyolos hölgy gomba illatától nem ez fog történni (Fotó: Tumblr)
Sajnos a fátyolos hölgy gomba illatától nem ez fog történni (Fotó: Tumblr)

A jellegzetes alakjáról elnevezett Phallus indusiatus, vagyis fátyolos hölgy gomba ugyanis többek között Kínában is megterem, és valójában annyira közönséges gombafajról van szó, hogy levesekben ízesítőnek használják, illetve például reptéri szuvenírboltokban is hozzá lehet jutni. A szexualitáshoz fűződő egyetlen, laza kapcsolata – nevén és formáján túl – annyi, hogy Mexikóban például termékenységi rituálék keretében fogyasztják.

Páratlan kutatás

A Science Alert tudományos blog is rámutatott, hogy Holliday és Soule kutatásával több probléma is van. Az eredeti vizsgálat során ugyanis a két szerző egy meg nem nevezett, élénk narancssárga színű gombafajjal végezett szagtesztet, ismeretlen számú női és férfi önkéntessel. A két kutató szerint “a női tesztalanyok közel fele spontán orgazmust élt át a gomba megszagolását követően”.

Azonban a Science Alert szerint a kutatási eredmények semmiféle tudományos bizonyítékot nem szolgáltatnak rá, hogy az orgazmusokat a gomba illata okozta volna, a kutatók pedig “nem igazolták kellő alapossággal, hogy az önbevallásos alapon leírt orgazmusok valóban bekövetkeztek-e”.

A Science Alert szerkesztői hozzáteszik, hogy “a kísérlet nem tekinthető hitelesnek, amíg más körülmények között meg nem ismétlik azonos eredménnyel”.

Afrodiziákumlobbi a háttérben?

Debbie Viess biológus, a gombák kutatásával foglalkozó Bay Area Mycological Society alapítója egyenesen “tudományos szemétnek” nevezte a kutatást, a kutatásról szóló egyik blogposzt alá írt kommentjében pedig leírta, hogy Holliday elárulta neki, a kutatást egy helyi gyógyszercég rendelte meg, abban a reményben, hogy új típusú vágyfokozókat dobhatnak piacra.

“Szerintem Holliday még akár el is hitte, hogy a kutatása ilyen eredményeket hozott – magyarázta Viess a Huffington Postnak adott nyilatkozatában. – De ettől még a kutatás nem lesz hiteles, és megismételni sem lehet úgy, hogy azonos eredményeket kapjunk.”

Szóval az a rossz hírünk van, hogy ha valaki orgazmusra vágyik, annak a hagyományos módszerekhez kell folyamodnia.

További cikkek az orgazmusról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top