A nyolcéves Dorian Murray egy gyermekek körében gyakori rákbetegségben, rabdomioszarkómában szenved már négyéves kora óta. Január elején a család úgy döntött, hogy felhagynak a kezeléssel, mivel a daganat átterjedt a gerincvelőre és az agyra is, és az orvosok gyógyíthatatlannak nyilvánították a kis pácienst.
Utolsó kívánság
A Rhode Island-i kisfiú azonban kifejezte apjának azt az “utolsó kívánságát”, hogy “mielőtt mennybe megy”, szeretne híressé válni Kínában, az általa olyannyira csodált nagy fal hazájában. Az apa felhívást tett közzé a közösségi médiában, arra kérve az együtt érző embereket, hogy szolidaritásuk jeleként küldjenek fényképet kisfiának D-Strong hashtaggel.
A felhívás nyomán sok ezren küldték el Kínából és a világ többi részéről saját, a nagy falról és más kínai nevezetességekről készült fotójukat jókívánságokkal együtt a gyermeknek, akinek így megvalósulni látszik álma a hírnévről. Sokan biztatták, hogy ne adja fel. Sőt tömegesen gyűltek össze emberek a nagy falon D-Strong felirattal, hogy így segítsék a kisfiú utolsó kívánságának teljesülését.
Bekerült a kínai médiába
A kis Dorian történetét sok kínai újság megírta, az angol nyelvű China Daily című lap pedig az amúgy a nagy horderejű politikai eseményeknek fenntartott címlapján hozta le a történetet. A Hszinhua állami hírügynökség kommentárban adott hangot csodálatának a kisfiú képzelőerejét illetően, mely “egy invázióellenes falat szíveket az óceánokon át összekötő híddá” változtatott.
Még több megható történet az NLCafén:
- Flashmobbal búcsúztak a kórház alkalmazottai a 12 éves rákbeteg lánytól – videó
- Szívfacsaró: édesapjának énekelt a rákbeteg fiatal lány
- Jótékonysági esküvőt szerveztek a párnak, miután kiderült, a vőlegény súlyos rákbeteg