A mellnagyobbítást jelenleg a második legnépszerűbb plasztikai beavatkozások között tartják számon. Most már olyan lehetőség is van erre, amivel átmenetileg, 24 órára lehet nagyobb kosárméretünk. Mi jöhet még? És hogy alakult ez az őrület a történelem folyamán? Ki volt az első ember, aki átszabott egy mellet? Meg úgy egyáltalán, ki vállalkozott az első műtétre és miért?
Daganatok, gyapjú és üveggolyók
Az első dokumentált mellnagyobbítást 1895-ben egy Vinvenz Czerny nevű sebész végezte el Németországban. Az orvos egy 41 éves énekesnőt műtött meg, akinek daganat miatt előzőleg eltávolították a bal mellét. A pácienst rettenetesen zavarta, hogy fél mellel kell élnie, ezért kereste fel a doktort. Czerny talált a nő hátán egy alma nagyságú zsírdaganatot, amit eltávolított és behelyezett a mellébe. Tumorral helyettesítette a tumort, ami őrültségnek tűnhet, pedig az ő megoldása még a jobbak közül való volt.
Az utána következő orvosok, akik mellnagyobbítással próbálkoztak, sokkal vadabb megoldásokkal álltak elő, és bármit felhasználtak: beinjekcióztak a mellbe paraffint, behelyeztek üveggolyókat, gyapjút, elefántcsontot, szivacsot… A mellékhatások minden esetben elrettentőek voltak, a fertőzéstől kezdve a szövetelhaláson keresztül egészen a kómáig és halálig volt köztük minden.
Vinvenz Czerny német sebészorvos
A bombázók és a mellimplantátumok
Az összes fájdalmas kísérlet mögött egyetlen vágy állt: hasonlítani a szépségideálokhoz. 1940-50 körül a szépségideálok, mint Marylin Monroe vagy Jayne Mansfield, olyan alakkal és mellméretekkel rendelkeztek, ami kevés embernek adatik meg. A kitömött melltartó ennek az ideálnak a lemásolásához már nem volt elég, nők sokasága műtétért kiáltott.
Ekkorra már az orvostudomány előrehaladt a mellnagyobbítási módszerekkel, de még koránt sem volt tökéletes a procedúra. Néhányan különböző textilekből készült implantátumokat próbáltak behelyezni a mellekbe, de ezek általában kiszáradtak és megkeményedtek a testben heteken belül, fertőzést és gyulladást hagyva maguk után. A második világháború során a japán nők egészen odáig mentek, hogy tetsszenek az amerikai katonáknak, hogy nem orvosi szilikont fecskendeztek a mellükbe, amivel általában azt érték csak el, hogy elüszkösödött a mellük.
Jayne Mansfield
A szilikon ragyogása és majdnem bukása
1961-ben áttörés következett be az implantátumok körében: Frank Gerow és Dr. Thomas Cronin kifejlesztette az első szilikonimplantátumot. Az orvosoknak tesztalanyra volt szükségük, hogy kipróbálják az új anyagot, a választásuk egy Esmeralda nevű kutyára esett. Bár az implantátumok nem okoztak kárt a kutyában, pár héttel a műtét után elkezdte kirágni magából az idegen anyagot, ezért el kellett távolítani belőle a melleket.
1962-ben értek el odáig a kísérletekkel, hogy az első ember, Timmie Jean Lindsey megkapta az új szilikonimplantátumokat. A texasi gyári munkás nőnek hat gyereke volt, és esze ágában sem lett volna mellnagyobbító műtétet végeztetni, csupán egy tetoválást akart eltávolíttatni a melléről, ezért kereste fel az orvosokat. Gerow és Cronin ekkor kérdezték meg tőle, hogy vállalkozna-e rá, hogy ő legyen az első ember, akin kipróbálják az új eljárást. Lindsey műtétje jól sikerült, a mai napig azokkal a mellekkel él, így a szilikonimplantátumokat elkezdték egyre többször használni, egészen a sóoldatos implantátumok megjelenéséig a legjobbnak számítottak a piacon. A sóoldatos verzió nehezebb volt a szilikonnál és csobogó hangot hallatott, viszont kevésbé szakadt ki és eresztett le.
Amerikai nők tüntetnek a veszélyes szilikonimplantátumok ellen 1998-ban a Fehér Ház előtt
A ‘70-es évek közepén azonban, mire már az első implantátumok 15 éve a gazdáikban voltak, elkezdtek érkezni azok a hírek, hogy a szilikonimplantátumok szétszakadtak, egyre több nő nyert pert, amiért kárt okozott nekik a mellnagyobbítás. 1988-ra a szilikonimplantátumokat harmadosztályúvá minősítették, ami azt jelentette, hogy piacra dobásuk előtt bizonyos biztonsági előírásoknak meg kellett felelniük. Annak ellenére, hogy olyan sokaknak akadtak problémáik a szilikonnal, és a sóoldatos implantátumok mennyivel biztonságosabbnak számítottak, még mindig a szilikont szerették többen a fogása és természetes érzete miatta. 1993-ra már 12 ezer per zajlott le a szilikont gyártó Dow Corning ellen, ami miatt további kísérleteket kezdtek végezni ezzel az anyaggal.
Tizennégy évvel később már egy sor kísérlet és tanulmány után egyértelművé vált, hogy a szilikon nem ártalmas, de továbbra is gyakran kell ellenőriztetni az orvosokkal a behelyezett szilikonimplantátumokat, mert nem tartanak örökké. Lindsey, az első kísérleti alany nyilatkozott úgy, hogy meglepte, hogy az ő szilikonmellei pont úgy viselkednek, mint az igaziak, ugyanúgy megereszkedtek például, pedig azt hitte, hogy egész életében peckesen állnak majd. Csakhogy a bőr öregedését és nyúlását még a szilikon sem tudja kivédeni.
Forrás: All that is interesting
Olvass még többet a mellnagyobbításról:
- Vállalnád most a mellnagyobbítást?
- Mellnagyobbítás műtét nélkül?
- Megbánta a mellplasztikát a hatgyerekes anya
