nlc.hu
Egészség
A homeopátia “terápiás zsákutca”

A homeopátia “terápiás zsákutca”

Az alternatív gyógymódnak nevezett szemfényvesztésről már kutatások és tanulmányok tucatjai bizonyították, hogy hatástalan. Most egy újabb szög került a homeopátia koporsójába, amelyet egy bizonyítékon alapuló orvoslással foglalkozó szakember ütött bele.

2014-ben az ausztrál National Health and Medical Research Council 225 korábbi kutatás eredményeit összegezve megállapította, hogy a homeopátia semmilyen betegség gyógyítására nem alkalmas módszer, a tavalyi évben pedig az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet, az FDA is elkezdett foglalkozni a lehetőséggel, hogy büntessék az olyan termékek árusítását, amelyek nem teljesítik a gyógyszerekre vonatkozó szabályokat. Szintén 2015-ben, a Magyar Tudományos Akadémia is kiadott egy hasonló állásfoglalást, amely azonos feltételeket követel a gyógyszerek és a homeopátiás készítmények elbírálása során.

Most Paul Glasziou, az ausztrál Bond University bizonyítékon alapuló orvoslással (evidence-based medicine) foglalkozó professzora jelentette ki, hogy a homeopátia nem más, mint “terápiás zsákutca”. A szakember a British Medical Journal weboldalán megjelent blogbejegyzésében számol be legutóbbi munkájáról, amely során 57 korábbi tanulmány eredményeit elemezte, amelyek összesen 176 kisebb és nagyobb létszámú tudományos vizsgálat adatait tartalmazták.

“Amikor elkezdtem bejárni ezt az utat, a hozzáállásom az volt, hogy bármi lehetséges, kíváncsi voltam, hogy ezek a különös, homeopátiás módszerek valóban működnek-e” – írta Glasziou. Azonban az elemzett adatok összesítése után kijelenthető, hogy semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy a homeopátia bármennyire is működne, leszámítva a – szintén tudományos eszközökkel bizonyított – placebohatást. Tény, hogy utóbbi jelenség valóban létezik, és számos esetben működik is, azonban a placebo sem képes megállítani olyan fertőző betegségek terjedését, mint például a HIV vagy a malária. Glasziou szerint pedig rendkívül veszélyes, ha valaki az egyébként bizonyítottan működő kezelések helyett a hatástalan homeopátiás készítményekre pazarolja az idejét, gyógyulást remélve.

Még mindig sokan bedőlnek

Bár egyre több szakértő, kutató és tudós próbálja felhívni az emberek figyelmét rá, hogy a homeopátia hatékonyságát jelenleg nem támasztják alá komolyan vehető tudományos vizsgálatok, a szemfényvesztésen és a túlárazott, gyógyszernek tűnő termékeken alapuló homeobiznisz továbbra is virágzik. Egy amerikai fertőző betegség szakértő, Paul Offit 2013-as adata szerint csak az Egyesült Államokban évente 34 milliárd dollárt költenek ilyen készítményekre. Glasziou azonban úgy látja, örvendetes trend figyelhető meg a tengerentúlon, ahol egyre többen hallgatnak inkább a józan eszükre és az orvosaikra.

A Bond University munkatársa azért nevezte terápiás zsákutcának a homeopátiát, mert úgy véli, napjainkra már kellő mennyiségű erőforrást fordított a világ a homeopátia kutatására, és mivel több ízben is hitelt érdemlően bizonyították, hogy a módszer nem működik, itt lenne az ideje az erre elköltött összegeket olyan kezelési módszerek kutatására-fejlesztésére fordítani, amelyek jóval hatékonyabbak lehetnek a szimpla placebónál.

További cikkek homeopátiáról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top