nlc.hu
Egészség
Talán mégsem olyan egészséges az az egy pohár bor

Talán mégsem olyan egészséges az az egy pohár bor

Régóta mondogatják, milyen egészséges egy pohár jó bor a vacsora mellé, de kiderült, hogy meglehetősen ingatag lábakon áll ez az elmélet.

Az bizonyítható, hogy a nagymértékű alkoholfogyasztás káros, de azt már nehéz egyértelműen megállapítani, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztásnak van-e valamilyen jótékony hatása.

Kutatók 87, összesen mintegy 4 millió ember bevonásával végzett olyan vizsgálatot elemeztek, melyek szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás és a hosszabb várható élettartam között pozitív összefüggés áll fenn, és sok vizsgálati elrendezéssel kapcsolatban komoly gondok merültek fel. A legnagyobb probléma az volt a kutatásokkal, hogy általában olyanokat hasonlítottak össze a mérsékelt ivókkal, akik soha nem ittak alkoholt, csakhogy az utóbbi csoportba viszont főleg olyanok tartoztak, akik valamilyen egészségügyi probléma vagy korábbi alkoholproblémák miatt nem ittak alkoholt. Így nyilván a mérsékelt ivók egészségesebbnek tűntek hozzájuk képest, de ez nem a mértékletes alkoholfogyasztásnak volt köszönhető.

Nem bizonyított a kevés alkohol jótékony hatása
Nem bizonyított a kevés alkohol jótékony hatása

Ráadásul a mérsékelt ivók inkább kerültek ki a magasabb társadalmi státusú, jobb körülmények között élők közül, mint az absztinensek, ami szintén hozzájárult a jobb egészségi állapotukhoz és a hosszabb várható élettartamukhoz.

Az új eredmények nem azt jelentik, hogy senki soha egy jó pohár bort ne igyon meg, csak annyit, hogy ezt ne az egészséges élet jegyében tegye, summázták eredményeiket a kutatók.

Forrás: livescience.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top