“Biztos voltam benne, hogy benn fognak tartani minket, Kealan ugyanis nagyon megégett. Az egész mellkasa, a kis kezei, de még az arca is tele volt égési sérülésekkel” – idézi fel a történteket a 35 éves brit nő, Nevaeh Perry-Bartlett. Az édesanya, aki második gyermekét várja és a terhesség 8. hónapjában jár, azt mondja, mikor mentőt hívott, csak az járt a fejében, hogy minél hamarabb segítséget szerezzen gyermekének.
“Úgy indultam útnak, ahogy voltam: papucsban, mackónadrágban. Még egy kabátot se vittem magammal” – idézi Nevaeh-t a Daily Mail című brit lap, aki elárulta azt is, aggódó férje motorral jött a mentő után.
“Miután a kórházba értünk, várnunk kellett, hogy Kealan sorra kerüljön. Késő este volt, mire az orvosok ellátták a fiam sérüléseit: kapott fájdalomcsillapítót és bekötözték a sebeket, majd közölték velünk, hogy egy betegszállítót küldenek, hogy hazavigyenek minket a 20 mérfölddel távolabbi otthonunkba.” Csakhogy az ígért betegszállító nem jött.
Neveah és rémült kisfia hosszú percekig ácsorogtak a kórház bejárata előtt. “Mikor kiderült, hogy Kealannek nincs komolyabb baja, a férjem hazament, mondván, mindkettőnket úgysem tudna motorral hazavinni.” A férfi végül csak a hitelkártyáját hagyta feleségénél, hogy ha úgy adódik, tudjon vásárolni. “Ott álltam egy riadt másfél évessel, egy szál papucsban a kórház bejárata előtt. Mindezt hajnali egykor. Még nem jártam ebben a városban, azt se tudtam merre induljak” – panaszolja a nő, aki végül elsétált gyermekével a vonatállomásra, ahol segítettek neki taxit hívni.
“Rettenetes élmény volt, senkinek sem kívánom. Mire nagy sokára megérkezett az autó, totál érzelmi roncs voltam” – tette hozzá Neveah, aki – a szerinte méltatlan bánásmód miatt – panaszt tett az intézmény üzemeltetőjénél.
Olvass még több kismamákról szóló cikket az NLCafé oldalán:
- Megszületett a terhesen is kockás hasú kismama babája – képek
- Lekövérezte az orvos a kismamát, pedig tüdőembóliája volt
- Ezeken a hangulatokon mennek keresztül a kismamák – fotók