nlc.hu
Egészség
Egy hétig titokban marad, melyik olimpikonunk doppingolt

Egy hétig titokban marad, melyik olimpikonunk doppingolt

Amíg a B próba nem igazolja a doppingvétséget, addig nem lehet nyilvánosságra hozni a vétkes kajak-kenus nevét.

A sportoló kérheti a B próba elvégzését, ha az is pozitív, akkor beszélhetünk doppingvétségről – mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az M1 aktuális csatornán, miután kedden kiderült, hogy kajak-kenuban egy versenyző mintája pozitív lett.

 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közleményben tudatta, hogy a második olimpiai válogatón elvégzett tesztek közül az egyik pozitív eredményt hozott. Az MKKSZ jelezte, hogy azonnali hatállyal felvette a kapcsolatot a versenyzővel, aki nem járult hozzá nevének nyilvánosságra hozatalához.

Tiszeker Ágnes a televíziós interjúban beszélt a Rio de Janeiró-i doppinglabor működési engedélyének felfüggesztéséről is. Szerinte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), nagyon helyesen, folyamatosan ellenőriz, s ha megbízhatatlannak ítél egy labort, azt felfüggeszti.

“Ez történt most Rióban is. Ezzel együtt szerintem vissza fogja kapni a működési engedélyt, mert óriási költséggel járna, ha az olimpia alatt a mintákat Európába vagy Montrealba kellene szállítani elemzésre” – mondta a MACS vezetője.

Emlékeztetett: ugyan a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt is Lausanne-ba szállították a mintákat, mert akkor is fel volt függesztve a riói labor működése, ebben az esetben ez szerinte nehezen lenne kivitelezhető, mert közel 7000 mintát kell 24, illetve 48 órán belül kiértékelni. Úgy gondolja, hogy európai laborokból megerősítik a riói szakembergárdát, s így az ottani labor visszakapja az akkreditációját az augusztusi ötkarikás játékok kezdetéig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top