nlc.hu
Egészség
Egész életében kerülnie kell a stresszt, különben meghal

Egész életében kerülnie kell a stresszt, különben meghal

A 27 éves anyuka egy meglehetősen ritka tumor miatt kénytelen minden helyzetben nyugodt maradni. Egy ártatlannak tűnő vita is végzetes lehet számára.

 A kétgyermekes arizonai nő, Laura Bever kálváriája három éve kezdődött, mikor a felső ajkában megmagyarázhatatlan fájdalomra lett figyelmes. Mivel a kellemetlen érzés néhány hét múlva is megvolt, Laura orvoshoz ment. 

Csakhogy hiába. A szakemberek hónapokig nem jöttek rá, mi okozza a tüneteit. Végül csak fél évvel később tudta meg, hogy jóindulatú tumora van, ami a fogínyétől az orrcsontjáig terjed. Az amerikai nő a Mirror című brit lapnak elmondta, hiába kapott nagy sokára diagnózist, az orvosai nem vállalkoztak a tumor eltávolítására.

“Attól féltek, hogy a műtét túl sok kárt okoz majd az arcomon, pedig mondtam nekik, hogy engem nem zavar. Inkább egészséges akartam lenni, mint szép.” Laura tehát nem adta fel: két éve keresi az orvost, aki vállalja, hogy eltávolítja az egyébként életveszélyes érgomolyagot az orra mögül.

Addig is, míg rálel a specialistára, az életét tökéletes nyugalomban kell élnie. Kiderült ugyanis, hogy a stressz, egész pontosan a stressz hatására felszabaduló hormonok növelik a tumor méretét, ráadásul magukban hordozzák egy életveszélyes érelzáródás veszélyét is. “Nagyon oda kell figyelnem, hiszen az orvosok szerint még a legkisebb szóváltás is életveszélyes lehet ebben az állapotban” – mondja Laura, majd hozzáteszi, álmában se gondolta volna, hogy ennyire nehéz stresszmentes életet élni.

Egész életében kerülnie kell a stresszt, különben meghal

“Ha megbántódom valamin, és sírni kezdek, rögtön megérzem a tumort a bőröm alatt. Ilyenkor, hogy megnyugtassam magam, sétálok egy kört a kutyával, vagy nézek egy vidám filmet. Egyáltalán nem olyan egyszerű ez, mint elsőre tűnik.”

Laura azt mondja, az orvosok, akik nem vállalták a műtétet, sugárterápiát javasoltak kezelés gyanánt, ám ezt a kétgyermekes nő a súlyos mellékhatások miatt visszautasította. “Kihullott volna az összes fogom, és a sugárzás miatt rosszindulatú tumor alakulhatott volna ki a testemben, épp ezért nemet mondtam. Most leginkább a pozitív hozzáállással és a vérnyomáscsökkentő, valamint a hangulatjavító gyógyszerekkel igyekszem átvészelni a nehezebb időszakokat.”

A fiatal nő azt mondja, bár nagyon nehéz az élete, gyermekei miatt nem adja fel a küzdelmet. 

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top