nlc.hu
Egészség
Veseátültetés után sem kaphat életmentő gyógyszert a kislány

Veseátültetés után sem kaphat életmentő gyógyszert a kislány

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat szerint túlságosan is drága az életmentő gyógyszer, amire a kislánynak veseátültetése után szüksége lenne, ő mégis vállalja a beavatkozást.

A 13 éves Aby Longfellow tudja, hogy a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NSH) a magas árra hivatkozva megtagadta tőle a gyógyszert, ami életmentő veseátültetése után elengedhetetlen volna számára, ő mégis vállalja a beavatkozást.

Veseátültetése lesz a kislánynak, de utána nem kaphatja meg az életmentő gyógyszert

A lány már három éve van dialízisen, és a vizsgálatok szerint egyre nagyobb rá az esélye, hogy végzetes kimenetelű fertőzést kapjon. Aby ezért döntött úgy, hogy a végleges gyógyulást ígérő gyógyszer nélkül is vállalja a veseátültetést. Igaz, így az is előfordulhat, hogy ritka betegsége az új vesét is megtámadja majd.

A kislány azt mondja, fáradt, elege van az állandó dialízisből, és még a súlyos kockázatok mellett is úgy érzi, egyszerűen nem maradt számára más választás.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top