nlc.hu
Egészség
Durva adó jön a cukros üdítőkre

Durva adó jön a cukros üdítőkre

Befellegzett a cukros üdítőknek? Egyelőre nem tudni, azt viszont igen, az Egészségügyi Világszervezet igencsak szorgalmazza, hogy az országok különadót vessenek ki a cukortartalmú üdítőitalokra. Ijesztő mértékű ugyanis a világban az elhízás mértéke.

Az elhízás világnapján Genfben tették közzé azt a javaslatot, amely szerint az országok legalább 20 százalék mértékű különadóval sújtsák a cukros üdítőitalokat. Az Egészségügyi Világszervezet szerint ekkora mértékű adóemelés már érezhető csökkenést eredményezne az üdítőitalok és azokkal együtt a cukor fogyasztásában, amelynek eredményeként kevesebben szenvednének diabéteszben vagy fogszuvasodásban, és csökkenhetne a túlsúlyosok, elhízottak száma is. Sőt már a depresszióért is a cukros üdítőket okolják.

A cukros üdítők megadóztatásával csökkenti lehet azok fogyasztását

“Az olyan termékek megadóztatásával, mint a cukortartalmú italok, a kormányok csökkenthetnék a szenvedést és életeket menthetnének” – hangsúlyozta Douglas Bettcher, a WHO nem fertőző betegségek megelőzésével foglalkozó osztályának vezetője. Az intézkedéssel ráadásul csökkenthetők lennének az egészségügyi kiadások, sőt a bevételből többletforráshoz juthatna az egészségügy.

A WHO adatai 1980 és 2014 között megduplázódott az elhízott emberek száma a világban, tavalyelőtt a Föld népességének már csaknem 40 százaléka volt túlsúlyos.

Ijesztő méreteket ölt az elhízás a világon – már a gyerekek körében is

2015-ben a világon 42 millió öt éven aluli túlsúlyos vagy elhízott gyermeket számoltak össze, ami 11 százalékos növekedést jelent 15 év alatt. A cukorbetegek száma az 1980-as 108 millióról 2014-ig 422 millióra emelkedett, 2012-ben 3,7 millióan haltak bele a diabéteszbe vagy szövődményeibe.

A WHO szerint sokat javíthatna a táplálkozási szokásokon az is, ha az országok támogatnák a friss zöldség- és gyümölcsféléket, így azokat 10-30 százalékkal olcsóbban vásárolhatnák meg az emberek.

A cukros üdítőket is okolják a világméretű elhízásért
A cukros üdítőket is okolják a világméretű elhízásért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top