Egészség

“Az utolsó szög lehet az AIDS koporsójában” egy új kísérleti vakcina

Több ezer emberen próbálják majd ki az új védőoltást, amelytől azt remélik, hogy hatékony védelmet nyújthat a betegség ellen.

A dél-afrikai kutatók által jegyzett HVTN 702 nevű kutatás során 5400 szexuálisan aktív férfit és nőt oltanak majd be a vakcinával. Ez lesz a legnagyobb és legfejlettebb teszt Dél-Afrikában, ahol naponta több mint ezren fertőződnek meg a HIV vírussal.

Dél-Afrikában él a Föld egyik legnagyobb HIV-fertőzött populációja (Fotó: Tumblr)
Dél-Afrikában él a Föld egyik legnagyobb HIV-fertőzött populációja (Fotó: Tumblr)

“Ha a már meglévő és bizonyítottan működő HIV-megelőző eszközök mellett ezt a vakcinát is képesek leszünk biztonságosan és hatékonyan bevetni, akkor ez lehet az utolsó szög a HIV koporsójában” – írta közleményében Anthony Fauci, az amerikai kormány által fenntartott National Institute of Allergy and Infectious Diseases (NIAID) nevű kutatóintézetének igazgatója. “Még egy közepesen hatékony vakcina is jelentősen csökkenthetné a Dél-Afrikához hasonló országok terheit, ami a HIV/AIDS-elleni küzdelmet illeti.”

A HVTN 702 során tesztelt vakcina egy olyan oltóanyagra épül, amelyet 2009-ben Thaiföldön fejlesztettek ki, és amely a kezelt pácienseknél 31,2 százalékos hatékonysággal gátolta meg a HIV-fertőzést az oltást követő 3,5 éves időszakban. A mostani változat ennél is jobb és hosszabban tartó védelmet biztosít, emellett a kutatók arra a HIV-altípusra is adaptálták, amely jellemzően Dél-Afrikában fordul elő.

“A HIV nagyon súlyosan érinti Dél-Afrikát, de most megkezdünk egy olyan vizsgálatot, amely nagyon ígéretes az országra nézve – mondta Glenda Gray, a South African Medical Research Council vezetője. – Ha egy HIV-vakcina működőképesnek bizonyul Dél-Afrikában, drámaian megváltoztathatja a járvány kimenetét.”

A kísérletre jelentkező önkéntesek esetében véletlenszerűen döntik el, hogy a tényleges vakcinát vagy placebót kapjanak. Mindenki öt oltást kap majd egy év leforgása alatt.

Dél-Afrikában több mint 6,8 millió HIV-pozitív ember él, azonban az országnak rendkívül sikeres HIV-programja is van, amely az ottani kormány szerint a világ legnagyobbja. Az eredmények igen látványosak: 2009–2014 között az érintettek várható életkora 57,1 évről 62,9 évre nőtt.

A HVTN 702 kutatás eredményei 2020-ban várhatóak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top