Egészség

Nincs agyhártyagyulladás-járvány hazánkban

Agyhártyagyulladás okozta a kétéves kisfiú halálát a Borsod megyei Körömben. Asztalos Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője a Magyar Nemzetnek azonban azt mondta: egyedi esetről van szó, nincs járvány.

Mint azt mi is megírtuk, december elején fertőző agyhártyagyulladásban meghalt egy budapesti végzős gimnazista fiú is. Pár nappal később egy húszéves fiú szintén fertőző agyhártyagyulladással került be a Egyesített Szent István és Szent László Kórházba.

A szakember a lapnak ezekkel az esetekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a téli időszak időjárási körülményei kedveznek a cseppfertőzéssel terjedő fertőző megbetegedések terjedésének.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top