1921-ben két torontói orvos – Frederick Banting és Charles Herbert Best – John James Rickard Macleod laboratóriumában megismételték von Mering és Minkowski kísérletét: eltávolították kutyák hasnyálmirigyét. A műtéttel inzulinhiányt idéztek elő náluk, ami a vércukorszint megemelkedésével járt. Ezután a hasnyálmirigyből előállított kivonattal injekciózták be az állatokat, és azt találták, hogy a vércukorszint hirtelen lecsökkent. Ez jelezte, hogy a hasnyálmirigyben valóban van egy vegyület, az inzulin, ami a véráramba jutva tényleg képes a vércukorszint csökkentésére. Megtörtént tehát az inzulin “felfedezése”. Banting és Best James Collip kémikus kollégájukkal tovább dolgozott a Torontói Egyetemen, és végül sikerült az inzulint szarvasmarhák hasnyálmirigyéből izolálniuk. 1922-ben az első beteg, aki megkapta az inzulininjekciót, egy 13 éves fiú volt, aki diabéteszes kómában feküdt, és már csak órái voltak hátra. Az injekció után a fiú felébredt a kómából. Ezért a felfedezésükért Banting és a laboratórium vezetője – MacLeod – 1923-ban megkapták az orvosi Nobel-díjat.
A cukorbetegségnek két fő típusát különböztetjük meg, az 1-es típusú és a 2-es típusú diabéteszt:
Az 1-es típus jellemzően fiataloknál fordul elő, gyerekeknél, akiknek a szervezete egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimálisan termel inzulint. Ez egy autoimmun betegség eredménye, amelyben az immunrendszer elpusztítja a szervezet saját inzulintermelő sejtjeit. Az inzulin felfedezése és gyógyításban történő alkalmazása előtt rendkívül drasztikus kezelést alkalmaztak ezeknél a betegeknél, egész egyszerűen azért, mert nem ismertek a századelőn jobb módszert az orvosok: gyakorlatilag halálra éheztették a beteget, hogy ne vigyen be a szervezetébe semmilyen szénhidrátot, ezáltal ne emelje a vércukorszintjét. Ezért az inzulinkezelés lehetőségének hiányában ez a betegség halálos volt.
A 2-es típusú betegeknek megvan a saját inzulintermelésük, sokszor még többet is termel a hasnyálmirigy, mint az egészséges egyénekben, de a betegség súlyosbodásával az inzulint termelő sejtek kimerülnek, és a szükséglethez képest inzulinhiány fog kialakulni. Ezt a fajta cukorbetegséget eleinte jól lehet kezelni diétával, egészséges táplálkozással és megfelelő mennyiségű mozgással. Később, a betegség előrehaladtával gyógyszeres, majd inzulinos terápiát alkalmaznak. Az 1-es típusú diabétesz gyorsan alakul ki, a betegséget nem ritkán egy a teljes inzulinhiány miatt kialakult kóma során ismerik fel. A 2-es típus ezzel szemben általában lassan, alig észrevehetően fejlődik ki, emiatt legtöbbször egy rutin orvosi vizsgálat során ismerik fel, ahol az emelkedett vércukorszint vagy a vizeletben kimutatott magas cukorkoncentráció fedi fel a betegséget.
A 2-es típusú betegeknek megvan a saját inzulintermelésük, sokszor még többet is termel a hasnyálmirigy, mint az egészséges egyénekben, de a betegség súlyosbodásával az inzulint termelő sejtek kimerülnek, és a szükséglethez képest inzulinhiány fog kialakulni. Ezt a fajta cukorbetegséget eleinte jól lehet kezelni diétával, egészséges táplálkozással és megfelelő mennyiségű mozgással. Később, a betegség előrehaladtával gyógyszeres, majd inzulinos terápiát alkalmaznak. Az 1-es típusú diabétesz gyorsan alakul ki, a betegséget nem ritkán egy a teljes inzulinhiány miatt kialakult kóma során ismerik fel. A 2-es típus ezzel szemben általában lassan, alig észrevehetően fejlődik ki, emiatt legtöbbször egy rutin orvosi vizsgálat során ismerik fel, ahol az emelkedett vércukorszint vagy a vizeletben kimutatott magas cukorkoncentráció fedi fel a betegséget.
Charles Best és Frederick Banting az inzulin felfedezői
“Az inzulin felfedezése szerintem legalább akkora tudományos áttörés volt, mint az antibiotikum felfedezése. Nyilván sokkal kevesebb embert érint, de az 1-es típusú betegnek ez egyet jelentett a túléléssel – mondta el dr. Stella Péter, a Sanofi orvosigazgatója az NLCafénak, aki maga is diabetológus, és az utóbbi 10 évben kutatásfejlesztéssel foglalkozott. – Az első orvosi gyakorlatban használt inzulint még a szarvasmarhák, sertések hasnyálmirigyéből vonták ki, és előfordult, hogy egyéb fehérje típusú anyagokat is tartalmazott. Az 1950-es évek elejére azonban már tisztábbak lettek a készítmények, és más szempont szerint folytak tovább a kutatások: az volt a cél, hogy olyan inzulinokat fejlesszenek, amelyek nem bomlanak le rövid idő alatt, vagyis tovább tart a hatásuk. Ez azért volt fontos, hogy ne kelljen a betegeknek sokszor szúrniuk magukat. Ez nemcsak a szúrás gyakorisága miatt volt kényelmetlen, hanem a beadó eszköz miatt is, mely hagyományos fecskendő és tű volt (az inzulint akkor is és ma is injekcióként alkalmazzuk a bőr alá beadva).”
“Tehát a beadóeszköz szempontjából is szükség volt betegbarát megoldásra. Az 1980-as évektől már biotechnikai úton állítják elő az inzulint: élesztőgombák és baktériumok segítségével. Ma a cukorbetegek az inzulinkészítmények két alapvető fajtáját használják: az egyik lassan szívódik fel és egész nap hat, a másik inzulint pedig az étkezések előtt (a napi háromszori főétkezésnél) adja be magának a beteg, ez azonnal felszívódik és az evés utáni vércukorszintet hivatott beállítani. Nemcsak az inzulin maga, hanem a segédeszközök is sokat fejlődtek az évek során, létezik már az inzulinpumpa, amely a has bőre alá juttatja be folyamatosan az inzulint. Ennek, valamint a más beadóeszközzel adagolt, első látásra bonyolultnak tűnő inzulinkezelési rendszerek alkalmazását gyorsan megtanulják a betegek. Ma már rutinszerűen használunk olyan előretöltött tollakat, más néven peneket, amellyel a szúrás fájdalommentes. A beteg egyszerűen beállítja, hogy hány egységet adjon be magának, és egy pillanat alatt, ruhán keresztül is beadhatja, bárhol. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy minden cukorbetegnek figyelnie kell a táplálkozására és a rendszeres mozgásra. Ezen kívül az is óriási előrelépés, hogy ma már otthon is rendszeresen mérhető a vércukorszint, amihez egyre kisebb és intelligensebb eszközöket fejlesztenek. Ez is nagyon fontos a betegség hatékony kezeléséhez, a vércukor önellenőrzése nélkül nem lehet az inzulinok kívánt dózisát meghatározni (minden betegnek más és más lehet az inzulinigénye, tehát a mért vércukorértékek alapján tudjuk, hogy mennyi inzulinra van szükségük)!
A Sanofi frankfurti üzemében napi egymillió inzulinbeadó eszköz készül
A 90-es évek közepén fejlesztették ki a legmodernebb inzulinokat, amelyekben már az inzulinmolekulákat, az inzulin szerkezetét is megváltoztatták. Ez hatással van a felszívódásuk gyorsaságára, a hatástartamukra. A mai napig megoldatlan problémát jelenthetnek azonban az inzulin lehetséges mellékhatásai: például a hízás, ami a 2-es típusú cukorbetegben jelentkezik inkább, vagy a kórosan alacsony vércukorszint, a hipoglikémia, mely mindkét típust érinti” – jegyzi meg Stella doktor, hozzátéve, hogy a jövő forradalmi innovációját az jelenthetné, ha olyan inzulinmolekulákat tudnának kifejleszteni, melyek csak akkor hatnak, amikor a beteg vércukorszintje magas, és annak normalizálódása után nem lenne további vércukorcsökkentő hatásuk. Az egészséges embereknél ezt a szervezet megoldja, a hasnyálmirigy felfüggeszti az inzulin termelését, ha a vércukor kórosan alacsony értékre süllyedne.
Amikor a kisbaba az anyukájának termeli az inzulint
Éva 14 éve cukorbeteg, az első terhessége alatt derült ki, hogy nem jó a vércukorszintje. Azóta gyakorlatilag folyamatosan inzulint használ, és már a betegsége minden csínját-bínját megtanulta és meg is tapasztalta. Az ő esete azért érdekes, mert nagyon ritka az, hogy egy terhességi cukorbetegség megmarad a szülés után is.
“Klasszikus terhességi cukorbeteg voltam, a mindenkinek kötelező terheléses vércukorvizsgálaton derült ki, hogy baj van. Azt mondták, ne aggódjak, amint megszületik a gyerek, ez elmúlik, addig pedig egy nagyon durva szénhidrátdiétára fogtak. Sajnos egy hét alatt kiderült, hogy nem használ, ezért két napra befektettek a kórházba, és beállították az inzulint. És mindvégig azzal nyugtattak az orvosok, hogy ez elmúlik. Amikor a kislányom megszületett, azonnal tökéletes értékeim lettek, és abbahagytam az inzulint. Fura, a vércukorszintmérőt megtartottam, tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért. Három hónapos volt a kislányom, amikor elkezdtem szédülni, és néhány hét múlva megmértem a vércukorszintemet, ami addigra már 22 volt, ami nagyon magas érték. Újra kórházba kerültem, ahol akkor egy hétig voltam, azóta folyamatosan inzulinnal élek. Azért nehéz ez a fajta cukorbetegség, mert van minimális saját inzulintermelésem, és ez a külsőleg beadott inzulinnal néha teljesen felborítja a vércukorszintemet. Az orvosom azt szokta mondani, hogy ez egy 1-es típusú cukorbetegség, de 2-es típusú tulajdonságokkal. Hajnal 3 körül rendszeresen kiszáll a cukrom, ez azt jelenti, hogy nagyon magasra szökik, és hipózni is szoktam, ilyenkor nagyon leesik a vércukorszintem. Amikor mondtam az orvosaimnak, hogy szeretnék még egy gyereket, akkor ingatták a fejüket, és csak öt és fél év után kaptam zöld utat, addigra sikerült átlagban elfogadható értékeket produkálnom. A második terhességem alatt rengeteg plusz vizsgálatra mentem, és nagyon alapos terhesgondozásban részesültem. Csak női klinikán szülhettem, hogy baj esetén minden szakember kéznél legyen.
A kisfiam 0,02-es cukorral született, egy hétig vizsgálták, mire helyreállt a vércukorszintje. Én csak utólag tudtam meg, hogy mekkora kockázatot vállaltunk: mivel az anya és a gyerek egy vérkörön van, ezért ő a hasamban mindvégig nekem termelt inzulint. Szülés előtti héten 130 egység körüli inzulint szúrtam magamnak, a szülés után pedig 25-öt. Ez jól mutatja, mekkora megterhelés volt a terhesség a szervezetemnek. Végül a betöltött 38. héten császárral született a kisfiam, szerencsére egészségesen. A mai napig ügyelek arra, hogy ne nagyon egyenek a gyerekek édességet, és egészségesen táplálkozzanak, mozogjanak. Most már nagyon jó és modern eszközök vannak, és alapvetően nincs betegségtudatom, de a táskámban nemcsak inzulin, hanem vércukorszintmérő is mindig van. Szőlőcukor és narancslé állandóan van otthon, a kocsiban és a táskámban is. Sok minden befolyásolja a cukromat: a hőmérséklet, a menstruációs ciklusom, hogy mennyit és mit eszem, hogy fáradt vagyok-e, hogy stresszelek-e. Naponta négyszer-ötször mérek cukorszintet, ez a minimum, előfordul, hogy többször is. 14 éve vagyok cukorbeteg, 29 éves korom óta, és ez már így is marad. Ha jobban belegondolok, akkor azért akartam mindenáron szülni még egy gyereket, hogy a lányomnak legyen egy testvére, ha velem történik valami, akkor legalább ketten legyenek. Mert ha mindennap nem is, de néha eszembe jut, hogy mi van, ha én nem élek olyan sokáig, mint az egészséges emberek. Néhány éve annyira elszállt a cukrom egyik éjjel, hogy szólni és mozdulni sem tudtam, a férjem arra ébredt fel, hogy artikulátlan hangon visítozom. Azonnal mentőt hívott, mert nem reagáltam semmire, mereven feküdtem, és mozdulni és értelmesen beszélni sem tudtam. Belülről mindent érzékeltem, világosan tudtam gondolkodni, és fura módon eszembe sem jutott, hogy a cukorbetegségem okozta ez az ijesztő állapotot, azt hittem, hogy stroke-om van. Szerencsére ez csak egyszer fordult elő. Ami nagyon nehezíti az életem, hogy nincs a cukorbetegeknek egy olyan kártyájuk, ami alapján bárhol írhatnak fel nekünk inzulint, vagy a gyógyszertárban automatikusan megkaphatnánk azt. Jelenleg minden évben a diabetológusomtól kell kérnem egy igazolást arról, hogy cukorbeteg vagyok, és jár az inzulin és a vércukorszintmérő-csík ingyenesen. A körzeti orvosomnál kell leadnom ezt a papírt, aki ez alapján írja fel az inzulint. Sok orvos nem is képes eligazodni a cukorbetegségen, sőt a gyógyszertárak is bajban vannak ezzel, pedig mindenhol van inzulin. Jártam már úgy, hogy Balatonon kevés volt az inzulinom, de az ottani orvos nem volt hajlandó a diabetológus igazolása nélkül felírni az inzulint. Szerintem egy ilyen kártya sokunk életét megkönnyítené, és nem kellene hosszasan magyarázkodnunk a létfontosságú inzulinért.“
Egy kamaszra nehéz ráerőltetni a kiszámítható életet
Füzesi Brigitta a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének és a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének is az elnöke. Ő maga azonban nem cukorbeteg, viszont a betegséget testközelből ismeri, Zoli fia ugyanis 1-es típusú diabéteszes.
“Zoli 14 éves volt, amikor egy sportorvosi vizsgálaton nagyon magas, 23-as vércukorszintet mértek nála. Azonnal mentőt hívtak, és a Budai Gyerekkórházba került, ahol két hétig feküdt bent. Ennek a betegségnek a kiváltó okát a mai napig nem tudják az orvosok, annyi biztos, hogy ez egy autoimmun betegség. Zolinak volt egy minimális inzulintermelése, ez kicsit nehezítette a helyzetet, ugyanis ettől kilengett a vércukorszintje. Ő naponta többször szúrja magát, a szúrások mennyisége az inzulin típusától is függ. Ennél a betegségnél nagyon fontos a jól kiszámítható élet, amit nagyon nehéz, szinte lehetetlen egy kamaszra ráerőltetni, plusz a hormonális változások is befolyásolják, hogy éppen hogy van a cukra. A stressz, a vizsgaidőszak, egy szakítás: ezek mind-mind befolyásolják az állapotát. Nyilván egy szülő igyekszik mindent megtenni, hogy optimális szinten tartsa a gyerek vércukrát, de ehhez kell a gyerek is.
Én azt látom egyébként, hogy a gyerekek nagyon ügyesek és fegyelmezettek, és gyorsan alkalmazkodnak a helyzethez. Zoli is azonnal megértette, hogy a rendszeres mérés, a megfelelő táplálkozás, az inzulin adagolása és a mozgás mennyit számítanak. Mi azt a módszert választottuk, hogy az egész család áttért az egészséges táplálkozásra, ami nem diétát jelent. Egyszerűen nem eszünk cukrot, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, és mindezt megfelelő mennyiségben visszük be a szervezetünkbe. Persze a fiammal azért voltak plusz teendők is ezen kívül: este fél tízkor ő pótvacsorát kapott, és éjjel kettőkor éveken keresztül meg kellett mérnem vércukrát. Ha nagyon alacsony volt, akkor felkeltettem és itattam vele narancslevet, mert a nagyon alacsony vércukor akár kómához is vezethet. A sportolást nem hagyta abba, viszont minden edzésre vitt magával hipocsomagot: narancslevet és gyorsan felszívódó szénhidrátot, ugyanis mozgás közben mindenkinek lemegy a vércukra, ezért Zoli minden edzés közben mért vércukorszintet. Azt láttam, hogy a gyerekdiabetológiai ellátás nagyon jó Magyarországon, mert mindenre megtanították a szülőket még ott a kórházban, addig haza sem engedték a gyereket. És persze ő maga is megkapta ezt a képzést, és csöppet sem túlzás, hogy képzés, ugyanis még házi feladatunk is volt. Magyarországon 728 ezer 2-es típusú cukorbeteg él, és kb. 50 ezer 1-es típusú beteg. Nagyon fontos lenne, hogy a 2-es típusú cukorbetegekre is jusson elég idő és szakember, aki elmondaná, hogy hogyan kell élnie, mire vigyázzon, ahogyan a gyerekeknek és a szüleiknek is megtanítják. Egyébként pont erre nagyon jók az egyesületek, ahol rendszeresen tartanak szakemberek, diabetológusok előadásokat, és a betegek találkozhatnak egymással is. Magyarországon már minden nagyvárosban van ilyen egyesület, és még az orvosok is javasolhatnák a kórházakban, hogy a betegek jöjjenek el ide, mert itt mindarra van lehetőség, amire esetleg a kórházakban nem jut elég idő.“
