nlc.hu
Egészség
Hánytak a gyerekek a klórgáztól Komjádi uszodában

Hánytak a gyerekek a klórgáztól Komjádi uszodában

Évek óta fennáll a probléma a Komjádiban, ám egy szülő szerint idén minden eddiginél súlyosabb a helyzet.

Klórgáz miatt több gyerek is hányt a Komjádi uszodában hétfőn. Hosszú Katinka klubja, az Iron Aquatics edzője végül be sem engedte már a gyerekeket az edzésre – tudta meg a Blikk.

Egy szülő, akinek lánya 12 éve jár edzésre az uszodába, a lapnak elmondta, hogy évek óta ez megy, de idén minden eddiginél rosszabb a helyzet. Novemberben súlyos mérgezés is történt. Az apa az Emmit és az ÁNTSZ-t is megkereste az ügyben, de egyelőre nincs változás.

A férfi egy uszodai dolgozótól úgy tudja, hogy a sátor alatti medencénél nincs vegyszeradagoló,  a klórt vödörből öntik bele, olykor túl nagy mennyiségben, a gyerekek pedig felkavarják a leülepedett klórt.

Az apa megjegyezte: “amikor a lányom köhögött, a Sportkórházban azt mondták, Komjádi-betegsége van”.

Az Iron Aquatics edzője, Darren Ward is többször szót emelt már az uszodában uralkodó körülmények miatt, de lehurrogták. A lap megkeresésére a klub nem kívánt nyilatkozni. Az üzemeltető Nemzeti Sportközpont sem reagált.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top