Egészség

A számítógépe beszél Boti, a beszédre képtelen, sérült kisfiú helyett

Egyedülálló fellépésnek lehettek szem- és fültanúi, akik a költészet napján a petős gyerekekkel találkoztak Újbudán. Idén először ugyanis a kilenc éves Boti is lehetőséget kapott a szavalásra, ami azért számít szenzációnak, mert a kisfiú nem képes a beszédre.

Április 11-én a Pető András Gyakorló Általános Iskola másik négy tanulójával együtt színpadra léphetett a VII. Újbudai Versmondó Maratonon. “Én konferáltam fel Botit, mielőtt kigördült volna – avat be Szabó Kata, Botond anyukája. – Amikor néhány szóban elmondtam, hogy egy gép segítségével fog verset szavalni, a legtöbben megdöbbentek, aztán elképedve hallgatták az előadást. Boti pedig egyáltalán nem izgult, élvezte a helyzetet, hogy csak őt hallgatják. Zelk Zoltán Tavaszi dal című költeményét adta elő. Bevallom, azon sem csodálkoztam volna, ha nem mer kiállni, hiszen korábban kisebb közönség előtt sem kellett megnyilvánulnia. Boti viszont felülmúlta a várakozásainkat, és most is bebizonyította, hogy sokkal több mindenre képes, mint azt általában feltételezik róla.”

Csak alapítványi támogatás van

A kilencéves, halmozottan sérült Szecskó Boti mozgása és a beszéde is súlyosan korlátozott a születésekor fellépett oxigénhiány miatt. Szülei viszont mindent megtesznek azért, hogy a kisfiú hozzájusson a lehető legtöbb módszerhez és eszközhöz, ami a fejlődését szolgálja. Botit többek között lovak és delfinek segítségével is fejlesztik, és nemrég az Összefogás a Sérült Gyerekekért Egyesület támogatásával tettek szert egy speciális készülékre, ami Boti laptopjára csatlakoztatva segíti a kisfiút a kommunikációban.

“A készülékhez csatlakoztatott szenzor a szem mozgását érzékelve tölti be többek között az egér és a billentyűzet funkcióit, ami különösen olyan sérültek számára hasznos, akiknek a felső végtagjaikkal van probléma” – magyarázza Pulay Márk, konduktor, a BME PhD hallgatója, a CP Ház Alapítvány Kapcsolat Programjának koordinátora. Ő köti össze a készülék svéd gyártóját a sérültekkel, illetve a sérülteket fejlesztő intézményekkel. Márk mutatta meg Botinak is a Tobii használatát.

A számítógépe beszél Boti, a beszédre képtelen sérült kisfiú helyett

“Boti esete azért speciális, mert azon túl, hogy a mozgása sérült, beszédalkotási problémái vannak. Számára tehát ez a támogató eszköz nemcsak hozzáférést nyújt a számítógéphez, hanem a kommunikációs szoftverrel együtt működve kommunikátorként is funkcionál.”

A szemvezérlés körülbelül két éve érhető el Magyarországon, és eddig sajnos csak 25-30 sérüléssel élő emberhez jutott el, pedig sok száz rászoruló ember él hazánkban is. “Sok más szervezettel együtt azon dolgozunk, hogy más európai országok egészségbiztosítóihoz hasonlóan az OEP is támogassa a készülék finanszírozását, amely világszerte immár több százezer embernek ad hangot. Sajnos eddig elutasították a megkereséseinket, ennek ellenére minden érintettet arra buzdítunk, hogy jelezzék az igényüket, hiszen, ahogy Botondéknak is, alapítványi segítséggel sikerülhet hozzájutni a hasznos eszközhöz.”

A konduktor szerint minél hamarabb kezdik el a gyerekek a kütyü használatát, annál jobb esélyekkel indulnak később, például a munka világába is. “A súlyos mozgássérüléssel élő embereknek tulajdonképpen az IT világa az egyetlen lehetőségük arra, hogy dolgozhassanak, a társadalom aktív tagjaivá váljanak. De nemcsak a munkában, hanem a tanulásban és mindenféle ügyintézésben is óriási előnyt jelenthet majd az eszköz használata, amelyet folyamatosan fejlesztenek, hogy minél sokoldalúbb és felhasználóbarátabb legyen.”

A számítógépe beszél Boti, a beszédre képtelen sérült kisfiú helyett

Boti személyisége is jobban kibontakozik

Boti gyorsan megtanulta a Tobii alkalmazását, ami nem csoda, már sokéves rutinja van a számítástechnikai eszközök használatában. “Az iskolában és otthon is évek óta használja a big track egeret, már az iskolaelőkészítés és az alapozás során tableten dolgozott, és az első osztálytól tanulja az AAK (augmentatív és alternatív kommunikáció) jelrendszerét, amelyet most a Tobiinál is használunk. Az AAK nemzetközi adatbázisából állítjuk össze Boti számára a monitoron látható ikonokat, tulajdonképpen azokat olvassa be helyes sorrendben.” Boti egyik kedvence a párkereső játék, de édesanyja már sokféle tematikus oldalt állított össze. “A Tavaszi dalt is így szavalta Boti: a sorokat egy-egy grafikus ikonra nézve olvasta össze. Persze a hangot Tobii adta hozzá. Még nekünk is tanulnunk kell, mi mindenre tudja majd használni Boti a készüléket, de azáltal, hogy most már irányítani tudja a számítógépet, tulajdonképpen korlátlanok a lehetőségek.”

A szülők is részt vesznek a lobbiban, amely próbál állami támogatást szerezni a Tobiira, eddig sikertelenül. “Számunkra elfogadhatatlan, hogy míg a hallássérülteket vagy a gyengén látókat támogatják, addig a Botihoz hasonló, beszédre nem képes gyerekek kérelmét elutasítják. Nekünk szerencsénk van, mert az országban az elsők között hozzá tudtunk jutni ehhez a készülékhez. De még rengeteg sérült kisgyereknek kellene hasonló eszköz, hogy tanulhassanak, fejlődhessenek, könnyebb és teljesebb életet élhessenek.”

A számítógépe beszél Boti, a beszédre képtelen sérült kisfiú helyett

Boti számára Tobii nem egy egyszerű beszélőgép, sokkal színesebbek a hétköznapjai, folyamatosan tágul a világa, és a Tobii jelentős hatással van a személyiségfejlődésére is. “Nemrég kezdtük el használni a készüléket, de Botinak már most több, új oldalát ismertük meg Tobii által. A múltkor azon mulatott, hogy direkt hibásan hangoztatta a nevünket. Tudja, hogyan kell helyesen írni, de kifejezetten szórakoztatta, hogy így élcelődhet. Már korábban is tudtuk, hogy a fiunknak jó a humora, hogy kedélyes gyerek, de most sokkal több ilyen vidám szituáció van, amitől nekünk is jobb a kedvünk. Sokkal több sikerélménye van az iskolában is, ami nagyon fontos Botinak. Nekünk pedig megnyugtató, hogy a fiunk fejlődik és kiegyensúlyozottabb, mint korábban.”

“Nagyon nehéz érvényesülni manapság még úgy is, ha teljesen ép testben élünk – teszi még hozzá Kata. – A sérültek pedig, különösen azok, akiknek a beszédközpontja is sérült, többszörösen hátrányos helyzetből indulnak. Ha meg tudnak nyilvánulni, például így, az informatika által, sokat javulhat a megítélésük, hiszen a kívülállók könnyebben elfogadják, hogy attól, hogy a testük nem képes a beszédre, még nekik is vannak értelmes gondolataik. Sokan hajlamosak azt feltételezni, hogy ezek az emberek nem beszámíthatók, hogy életük végéig huszonnégy órás felügyeletre van szükségük, de szerencsére az egyre fejlettebb technikai megoldásokkal erre idővel sikerül majd rácáfolni. Hiszen a cél végső soron az, hogy a gyerekeink önellátók lehessenek.”

Hogyan is működik Boti hangja? A képernyő alatt elhelyezett eszköz infravörös fényt bocsát ki, ami a szaruhártyáról és a pupilláról visszatükröződve ad információt a kameráknak a tekintet pontos helyéről. A számítógépen futtatott speciális AAK kommunikációs szoftver segítségével az érzékelt jeleket hanggá alakítja, így válik kommunikátorrá ez a speciális informatikai támogató technológia. A szemvezérlésen alapuló készülék USB-vel kapcsolódik a számítógéphez, ezáltal könnyen mozgatható.
 
 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top