Korábban megkérdeztük az osztrák kórházakról és a német kórházakról is a kint élő magyarok tapasztalatát. Most svájci kórházakról kérdeztük meg az olvasóinkat.
A 42 éves Attila és családja 5 éve él Svájcban.
Attila festő, felesége háztartásbeli. A családdal télen síelni voltak St. Moritzban, ahol Attila balesetet szenvedett, eltörte a karját. A rossz élmény ellenére Attilának nagyon pozitív véleménye van a svájci betegellátásról: “Patyolat tisztaság uralkodik, mindent rendben és karban tartanak a kórház egész területén. A betegfelvételnél külön kényelmes fülkéket alakítottak ki, hogy az utánad következő beteg egyrészt ne lihegjen a füledbe, másrészt ne hallgassa végig a panaszod, és ne hallja a személyes adataid sem. Nagyon gyorsan, zökkenőmentesen elláttak, az orvos és a nővér is nagyon kedves volt velem” – mondta Attila.
- Svájcban az egészségbiztosítási, betegbiztosítási díjat mindenkinek kötelező fizetni, még visszamenőleg is, ha esetleg külföldiként nem érkezésünk első napján kötöttük meg. A díjtétel teljes mértékben független a biztosított jövedelmétől, ami azt jelenti, hogy egy cégvezető ugyanannyit fizet a kötelező alapbiztosításért, mint egy segédmunkás.
- Mindenki azzal a magán betegbiztosítóval köt szerződést, akit választ. A biztosítási díj a választott biztosító intézettől, a lakhelytől és a biztosítás típusától, valamint az önrész mértékétől függ. A biztosítók 3 korcsoportot különböztetnek meg: gyerekek 18 éves korig, fiatal felnőttek 19-25 éves kor között és 25 év fölötti felnőttek. A biztosítás magában foglalja a beteg-, baleseti- és anyasági ellátást, az orvosi kezeléseket és gyógyszerellátást, fogászati ellátásra ugyanakkor nem jogosít (arra lehet külön kiegészítő biztosítást kötni).
Tibor 47 éves, Zürichben él 15 éve pékként dolgozik.
“Svájc egészségbiztosítási rendszere nagyon drága és komplikált. Az alapbiztosítás mindenkinek kötelező, aktív dolgozónként évente/személyenként körülbelül egy havi fizetésnek megfelelő összeggel azonos. Ehhez hozzá kell adni a gyerekek biztosítását, és akkor érthetővé válik, hogy az arány tulajdonképpen annál rosszabb, minél több gyerek van egy családban. A gyógyszertárak éppúgy, mint Magyarországon, sokfélék, más egy nagyobb városban, ahol több lehetőség van a beszerzésre, más kis községekben. Ettől függetlenül a vidéki gyógyszertárak is rövid határidőn belül beszerzik azt, amire a betegnek szüksége van.”
Ildikó 1 éve él Genfben, vendéglátásban dolgozik.
Szerencsére még nem szorult kórházi ellátásra, de hasonló véleményen van, mint Tibor, miszerint nem olcsó betegnek lenni Svájcban.
“Az orvosok túlterheltsége állandó téma. A kórházak felszereltsége nagyban hozzájárul a költségek évenkénti növekedéséhez. A kórházak technikai felszereltsége területenként változik, persze az a beteg, aki a jobban felszerelt, de másik kantonban lévő kórházba kívánja kezeltetni magát, annak az alapbiztosításon túl ezt a pluszt is havonta fizetnie kell. Tapasztalataim szerint az orvosok nagy része barátságos, a betegeket komolyan veszik, de kivételek persze itt is vannak” – mondta Ildikó.
Persze, nem minden arany, ami fénylik, a svájci idill sem teljesen tökéletes, ezt bizonyítja Blanka története
Blanka 34 éves édesanyaként kezdett új életet Bernben, kisfiával, Botonddal, akivel fél éve élnek az országban.
“Mióta itt vagyunk Svájcban, egyszer voltunk gyerekorvosnál, egyszer pedig az ügyeleten, amikor kificamodott Botond bokája, de nem is gondoltam volna, hogy mekkora adminisztrációs-tortúra folyik a svájci kórházakban” – mesélte Blanka, akinek véleménye szerint az egészségügy olyan, mint maga Svájc: kívülről csodaszép, rendezett, egy szebb életet ígérő hely, de hogy mi van mögötte, az megint más kérdés.
“Az ügyeleten egy orvos csak ránézett Botond kificamodott lábára és átirányított minket a “háziorvos-ügyeletre”. Ott azzal fogadtak, hogy igen, ellátják, de előtte ki kell tölteni a papírokat. Nagyon ideges voltam, és aggódtam a gyerekért, nem igazán akartam húzni az időt a papírok kitöltögetésével, inkább azt szerettem volna, ha minél előbb ellássák. Másrészt nálunk volt a biztosítási kártya is, amin minden adat szerepelt. De itt ez a protokoll: rend a lelke mindennek. Végül kitöltöttem a papírokat, de nem hiszem, hogy sok mindent eltudtak olvasni, annyira remegett a kezem az idegességtől. Ezután természetesen ellátták a fiam.”
- Külföldön élsz? És részesültél már ott kórházi ellátásban? Írd meg történeted az orsolya.nemeth@centralmediacsoport.hu címre!