Ez történt, amikor rászoktam a napi 4 liter vízre

A dietetikusnál tett látogatás olyan nagy hatással volt rám, hogy már aznap elkezdtem inni. Mit inni, vedelni. Mivel addig maximum 0,5 liter folyadék csúszott le naponta – és ebbe beleszámoltam nagyvonalúan a kávékat is, volt belőle vagy négy csésze –, ezért kifejezetten megerőltető és fájdalmas élmény volt ezt felemelni 4 literre. Mondhatjuk úgy is, hogy hányingerkeltő, amikor hirtelen egyfolytában inni kezded a vizet, és estére úgy érzed, hogy már nem megy le még egy csepp a torkodon, csak komoly sérülések árán.

Nem dramatizálom túl a helyzetet, teljesen megértem azokat, akik küzdenek a vízivással, mert valóban megerőltető rászokni, ha valaki amúgy alig ivott eddig egész életében. A félliternyi vízfogyasztás azt jelenti, hogy kétszer-háromszor nyúltam a pohár után, most meg hirtelen be kellett osztanom, hogy 2 liter lemenjen még ebéd előtt, munkaidő végéig még 1 és este további 1 liter. Ez nonstop ivást jelentett és hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehet poharazással végigcsinálni, ehhez kell egy palack, amiben mérni tudom a fogyasztást. Azóta is mindig van az asztalomon egy literes kübli, amiben ott a víz, rögtön újratöltöm, amint kivégeztem egy liternyit, így tudom mérni magamnak, hogy mennyit ittam.

Ilyen sok folyadék azért több problémát is felvet: az első helyen a pisilés áll.

Mert ha iszol, pisilni kell, ha ilyen sokat iszol, akkor meg egyenesen be is költözhetsz a vécére, mert egyfolytában szaladgálni fogsz. A húgyhólyagod kész átjáróház lesz, folyamatosan működésben tartod a sok ivással, olyan érzés, mintha soha nem akarna kiürülni. De ez csak az elején, pár hétig van így szerencsére, utána visszaáll a normális kerékvágásba, most már egyáltalán nem kell az átlagosnál többször pisilnem.

Igaz, hogy az a két-három hét, amíg hozzászokik a szervezet a sok folyadékhoz, kellemetlen helyzetek elé állíthat. Mint amikor mentem a munkahelyemre, ami háromnegyed órányi útra volt – ez nem egy nagy kihívás normális kiválasztás mellett –, de alig távolodtam el az otthonomtól, máris éreztem, hogy menni kellene vécére. Olyan voltam, mint a hároméves lányom, aki épphogy szobatiszta lett, elment mosdóba indulás előtt, de az egy sarokra lévő játszótérig nem jutottunk el anélkül, hogy ne riasztott volna, hogy pisilnie kell most azonnal hirtelen. Acélos akarattal persze azért mindig eljutottam bepisilés nélkül A-ból B-be, de nem volt egyszerű, és sokszor eszembe jutott, hogy milyen jó a pelenkás kisbabáknak, akiknek még nem kell ilyen próbatételekkel megküzdeniük.

Ma már simán el tudok menni 4 liter víz megivása mellett akár egy egész napos kirándulásra is úgy, hogy maximum 2-3 alkalommal kell kimennem a mosdóba. Hozzászokott a szervezetem, hogy ilyen sok folyadékot kap mindennap. Sőt oda jutottam, hogy ha nem jutok ennyi vízhez, mert otthon felejtem a palackomat, vagy olyan helyen vagyok, ahol nem tudok inni, akkor szomjan akarok halni, megfájdul a fejem, elálmosodom és rosszul érzem magam. Annyira rászoktam, mint más a cigire, szabályosan elvonási tüneteim vannak, ha nem kapom meg a napi vízadagomat.

A másik nagy próbatétel ennyi víznél a víz íze. Ami nincs elvileg, de gyakorlatilag meg lehet tőle undorodni.

Minden trükköt ismerek, és mindent ki is próbáltam a víz kalóriamentes ízesítésére. A legjobban az jött be, hogy egy fél citromot facsarok a palack vizembe, így sokkal könnyebben le is csúszik mindig, mint natúr vízként. A citrom mellett néha bevetem az uborkaszeleteket is, nyáron pedig nagy örömmel dobálom bele az epreket és málnákat. A 4 literen felül pedig még általában megiszom egy-két csésze natúr csalánteát és zöld teát is, mert azt olvastam, így jobban olvad a zsír, én meg szeretném, ha minden zsírom lesercegne rólam, úgyhogy hajlandó vagyok gyógyteákat is inni az érdekében. De nem nagy áldozat egyébként, mert még kellemes is, hogy van egy kis íze az innivalómnak a sok víz után.

Több szempontból is áldom a dietetikust, aki rábeszélt a sok vízivásra: egyrészt hatalmas segítséget jelentett a fogyásomban (45 kiló mínusz lett a vége), nem tudtam annyit enni, mint előtte, mert tele voltam vízzel, sokkal könnyebben tartottam a diétát ennyi folyadék mellett. Így a kalóriacsökkentés remekül ment, és szépen lassan olvadtak le rólam a kilók.

Másrészt pedig még a betegségemben is nagyon jól jött, hogy már rászoktattam magam a napi 4 liter vízre, mert a kemoterápiás kezelésekhez nagy szükségem volt a sok folyadékra ahhoz, hogy minél gyorsabban át tudjam mosni a szervezetemet, és ne legyek túl sokáig rosszul a gyógyszerektől. Csak nyertem a sok vízzel, bátran ajánlom mindenkinek, hogy a neki megfelelő mennyiséget igya szorgosan. Most pedig legördítek egy pohár vizet az egészségünkre.