nlc.hu
Egészség
Átirányítják a 104-et, lassulhat a mentés

Átirányítják a 104-et, lassulhat a mentés

A 104-es segélyhívóra érkező hívások nem a területileg illetékes mentőállomáson, hanem Miskolcon vagy Szombathelyen csörögnek majd ki.

Még idén az egész országban átirányítják a mentők 104-es számát a 112-es Központi Hívásfogadóba – tudta meg a Lánglovagok.

Míg a 104-es számra érkező hívást jelenleg még a területileg illetékes állomáson veszi fel egy helyismerettel rendelkező mentésirányító, addig a 112-es szám két országos segélyhívó központ valamelyikében, Miskolcon vagy Szombathelyen csörög. Az operátor itt kikérdezi a hívót, majd továbbkapcsolja a mentőkhöz, ahol a mentésirányító újra kikérdezi. Mindez időveszteséget jelent és az információ is torzulhat – írja a Népszava.

A Belügyminisztérium szerint azért van szükség az átirányításra, hogy a segélykéréseket haladéktalanul fogadják, és az intézkedést nem igénylő bejelentéseket már a központban kiszűrjék, így csak azok a hívások jutnak el az adott készenléti szervhez, vagyis a mentőkhöz, illetve a tűzoltókhoz vagy a rendőrséghez, ahol valóban intézkedni kell. Mindemellett azzal érvelnek, hogy hívásfogadó rendszerben több készenléti szervet egyidejűleg lehet értesíteni úgy, hogy a segélykérő csak egy alkalommal mondja el a bejelentését, az információ pedig onnantól kezdve egyszerre rendelkezésére áll minden készenléti szervnek.

A rendszerbe már korábban bekapcsolt rendőrség és a tűzoltóság viszont úgy tapasztalta, a 112 operátorainak meghatározott protokoll szerinti kikérdezése sokszor nem elég, és emiatt gyakran kell visszahívni a bejelentőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top