Egészség

Elvehetik az Országos Kardiológiai Intézet önállóságát

Ha Balog Zoltán rábólint, ősszel létrejön a Dél-pesti Centrum nevű intézmény, melybe többek között a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet is beolvasztják.

Október elsejétől elveszítheti a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet az önállóságát, az ország legkomolyabb szívgyógyászata az Egyesített Szent István-Szent László Kórház része lesz – írja a Népszava

A lap úgy tudja: a koncepciótól augusztus 15-én dönt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Ha elfogadja, akkor új intézmény létesül Dél-pesti Centrum néven. Ebbe olvadnak be a hematológiai, az immunológiai és a traumatológiai országos intézetek is.

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Az Országos Kadiológiai Intézet beolvasztását Mészáros János helyettes államtitkár pár nappal a CT-botrány kirobbanása után kezdeményezte. Mint ismeretes, július elején nyilvánosságra került, hogy az Országos Kardiológiai Intézetben nincs működő CT-, illetve MR-berendezés.  Emiatt a szívbeteg felnőtteket az István Kórházba, a gyerekeket a Heim Pál Gyermekkórházba viszik, ha ilyen berendezéseket kell használniuk, előfordul, hogy nyitott mellkassal. Egy kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak CT-re, meghalt a kórházban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top