Szoros a napirend a Pető Intézet növendékeinek nyári táborában. Reggeli után lovagolnak, fürdenek, ebéd után frizbifocit játszanak, aztán újra a medencében hűsölnek, uzsonnáznak, aztán még trambulinoznak, a vacsorát követően pedig levezetésképpen tábortűz mellett beszélgetnek. De, ahogy hallom, az előző napokban sem unatkoztak egy percig sem, hiszen a sport mellett volt részük kézműveskedésben, pólót batikoltak, rétest és langallót sütöttek, vagy éppen lovas kocsikáztak a legelőn.
“A Pető Intézet szülői közösségének összefogása, az önkéntes konduktor és civil segítők munkája és a Vérteslovas tábor vezetőségének támogatása kellett ahhoz, hogy ezeknek a sérült gyerekeknek színvonalas nyaralásuk legyen – mondja Domokos Zsolt, konduktor, kollégiumvezető. – Nekik ez nagy bátorságpróba, feszegetik a saját határaikat, megtapasztalhatnak speciális helyzeteket, miközben meg tudnak élni negatív és pozitív érzelmeket. Mindezt közösségben, csapatban, egymásra odafigyelve, egymáshoz alkalmazkodva. A mi konduktív pedagógiánk szempontjából kifejezetten előnyös a helyszín, hiszen rengeteg fizikai kihívás elé állítja a gyerekeket, akik szívesen kipróbálják még a legfélelmetesebb eszközöket is.
Itt motiváltan élik meg azt, hogy az élet bizony egyáltalán nem akadálymentes.
Bence segít a gyerekeknek feljutni a csúszdára (Fotó: Hernád Géza)
Sokat tanulnak, új dolgokat tapasztalnak, és ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az önbizalmuk erősödjön.” Magam is meghökkenek, ahogy a mozgássérült gyerekek (és vannak köztük súlyos, halmozottan sérült állapotban lévők is) teljes lelki nyugalomban ülnek Bence, az animátor ölébe és csúsznak le az óriáscsúszdán. Na persze miután a segítő felcipelte őket a lépcsőn. Attól sem ijednek meg, hogy érkezéskor pár pillanatra a víz alá merülnek. Mindannyian izgatottak és boldogok. “A gyerekek többsége már tavaly is itt volt, remélem, jövőre még többüknek is része lehet ebben az élményben. Ez egy magántábor, ahol mindenki önkéntesen végzi a segítő munkát, és nagyon jó látni, hogy még a legfiatalabb önkénteseink is visszatérnek ide, pedig ők már tudják, hogy ez a munka milyen fizikai és lelki megterheléssel jár” – mondja a táborvezető, Zsolt.
Az önkéntes segítők már visszajárnak
Közben szóba elegyedek néhány kísérővel, akik közül talán Dominika a legfiatalabb, de már visszatérő segítő. “Tavaly a kötelező ötven óra közmunkát töltöttem le itt, de annyira jól éreztem magam, hogy idén teljesen önként jöttem” – avat be a tizenhét éves Orosz Dominika, akinek nővére, Dorina konduktorhallgató, és szintén itt van. “Ezek a gyerekek olyan hálásak, minden kis segítséget mosollyal viszonoznak. Tavaly kicsit féltem, hogy fogom bírni ezt lelkileg, de egyáltalán nem volt gond, idén meg már barátok közé jöttem. Olyan jó érzés volt, hogy Nórika, akivel már tavaly egészen bizalmas kapcsolatba kerültem, kitörő örömmel fogadott. Az is megnyugtató tapasztalat volt, hogy a gyerekek személyisége ugyanaz maradt, de azért sokat ügyesedtek, fejlődtek egy év alatt” – tette hozzá Dominika.
Török Fatime idén érettségizett, és már régóta nem kérdés számára, hogy hol szeretne tovább tanulni. “Már hetedik óta álmom, hogy sérült gyerekekkel foglalkozzak. Egerben nőttem fel, a közelünkben volt egy intézmény, ahová sérült gyerekek jártak, és azóta érdekel, hogyan tudnak nekik segíteni, hogyan lehet őket fejleszteni. Óriási öröm volt, amikor egy ismerősön keresztül, aki kapcsolatban van a petős konduktorokkal, sikerült ide, a táborba önkéntesnek jelentkeznem, hiszen teljes testközelségből tapasztalhatom meg, milyen ez a munka.” Fatime a Pető Intézet konduktorképzésére adta be a jelentkezését, még nem tudja, de reméli, hogy sikerül bejutnia. Az az érzésem, hogy ha valaki, akkor ő igazán elhivatott a szakma iránt.
A háttérben Domokos Zsolt és Bacsó Gizella konduktorok
Szurkolunk, hogy felvegyék. “Tudod, még inkább úgy érzem, hogy köztük a helyem. Sokan mondják, hogy nem lennének erre képesek, és valóban sokszor kell a lelki erő, de amikor látom a tapasztalt konduktorok lelkesedését, szakmai hozzáértését, az sokkal erősebb motiváció, mint amennyire esetleg a mindennapos nehézségek kimerítenek. Nagyon jó látni, hogy a segítők mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek minél több eszközt, tevékenységet kipróbálhassanak, hogy az élményeken keresztül fejlődjenek. Azt hiszem, sokszor egy ilyen tábor talán hatékonyabb terápia is lehet, mint egy megszokott fejlesztő foglalkozás” – mondja Fatime, miközben Nórikával az asztal mellett most éppen azon szórakoznak, hogy a kislány milyen gyorsan issza ki a háromdecis palack tartalmát.
Közben a medencében Aux Matyi éppen úszásbemutatót tart, nagyon ügyesen szeli a vizet, főleg hátúszásban tehetséges. “Matyi nemrég az Európai Ifjúsági Sportnapokon, ahol a Pető Intézet negyedik alkalommal vett részt, bajnok lett 50 méter hátúszásban – hallom Zsolttól. A versenyen, ahol 25 európai ország képviseltette magát, a Pető növendékei most indultak először úszásban. Matyi az arany mellé még egy egészen előkelő negyedik helyet is magáénak tudhat, 25 méter gyorsban. – Sajnos pénzszűke miatt csak három-négyévente rendezik meg ezt a versenyt, pedig nagyon jó élmény, tapasztalat, megmérettetés a gyerekeknek.”
Fotó: Hernád Géza
Mindenkinek volt védőangyala
Délután a füvön óriási izgalomban zajlik a küzdelem, ami egy speciális csapatjáték, ők firzbifocinak hívják. A pálya szélén ülve szurkolunk hol a fiúknak, hol a lányoknak, akik közül többeket kerekes székben mozgatnak az elszánt segítők. Erő- és türelempróba keményen.
Egyszer kiszámoltam, kábé öt tonnát mozgatunk konduktorként egy műszakban
– tudom meg Bacsó Gizellától, aki már harminc éve végzi a konduktori munkát, mellette pedig biológiatanár is. A fűben még nehezebb tolni a széket, de ez szemmel láthatóan senkit sem tántorít el a játéktól. “Nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is nagy dolog, hogy itt lehetünk, hiszen sokan nem tehetik meg, hogy bárhová utazzanak. Óriási lehetőség, hogy itt ennyi mindent kipróbálhatnak, hogy ilyen szinten ki tudják használni a hely adottságait. Nagyon sokak számára ugyanis éppen az jelent problémát, hogy a súlyos mozgássérültségükből adódóan csak kevés tapasztalatot szereznek, és így a mentális képességeikből csak keveset tudnak megmutatni. A csoport egyébként vegyes, a legkülönbözőbb állapotú gyerekek vannak velünk.” Ül mellettünk egy fiú, Gergő, aki elmondja, hogy tizennyolc éves, és vidékre készül egy középiskolába, ahol adatrögzítést fog tanulni. Később pedig szeretne majd számítógépszerelőként dolgozni.
Bacsó Gizella konduktor
“Többen közülük a többségi iskolai tananyagot sajátítják el, és vannak kiemelkedő gyerekek. Matyi például nemrég a Janikovszky Éva meseíró pályázaton ért el szép sikereket.” Számomra az együttműködésük, a figyelmességük figyelemreméltó. Folyton azt látom, milyen szeretettel fordulnak egymás felé. “Ezek a gyerekek szinte mindannyian megtapasztalják a kiszolgáltatottságot, és sokkal érzékenyebbek mások problémáira is, így általában sokkal segítőkészebbé válnak az ép társaiknál – magyarázza Gizella. – Egyébként egész héten tart egy játék is, ami arról szól, hogy mindenkinek van egy őrangyala, akinek arra kell figyelnie, hogy a védence jól érezze magát. A gyerekek kihúzták egymás nevét, de azt nem szabad elárulni, kire vigyáznak. Persze mi viszonylag hamar rájövünk, hiszen vannak, akik feltűnően lesik a másik minden kívánságát, nagyon kedvesen bánnak a védencükkel. Ugyanakkor tudom, hogy ez nekik nem jelent erőfeszítést. Az egyik kislány ki is jelentette, hogy a világon a legjobb és legfontosabb dolog a szeretet, és ezzel szerintem mindegyikük egyetért.”
Panka és Hercegnő
Laci bácsi biztos pont a gyerekeknek
A Vérteslovas tulajdonosának és szakmai vezetőjének hitvallása tulajdonképpen szinkronban van a konduktori pedagógia törekvéseivel, ezért is járnak hozzá már évek óta lovagolni a petős gyerekek. “Itt mindenkinek lehetősége van mindent kipróbálni, a sérült gyerekek is csak maguk szabják a határaikat. Öröm látni, hogy sokan mennyit fejlődtek az elmúlt évek alatt” – mondja Winkler László, tulajdonos, a kis táborlakók szeretett Laci bácsija, aki szinte kivétel nélkül személyesen ismeri a gyerekeket. Ösztönös pedagógiai érzékét és gyengédségét azonnal megérzik a gyerekek. És Laci egy pillanatra sem érezteti velük, hogy mások lennének. A lovak, akik közül Hercegnő és Mambó a kedvenc, Lacihoz hasonlóan türelmesen várnak, hogy mindenki a saját tempójában ülhessen a nyeregbe.
“Ki kell használni, hogy a saját idomítású lovaink alkalmasak a feladatra, hogy maguk is érzik, hogy ezekkel a gyerekekkel még finomabban kell bánni.” Laci még egy kis bemutatót is tart közben: Hercegnőt fekvésre utasítja a homokban, miközben Panka szőrén üli a lovat. Aztán a többiek is köréjük gyűlnek, mindenki simogatja, ölelgeti a hátast, Hercegnő pedig szerencsére szemlátomást élvezi a helyzetet.
A szülők számára is kikapcsolódás ez a hét, még akkor is, ha csak otthon pihennek, vagy az ép gyerekükkel csinálnak programot, amíg a sérült csemete Vérteslovason nyaral. “Tavaly nyáron még mindennap hívtam őket, most már csak kétszer jelentkeztünk be, de abszolút nyugodt voltam, tudtam, hogy Panka jó kezekben van – mondja Patkó Ildikó, a tizenöt éves, halmozottan sérült Panka édesanyja. Férjével kihasználták az időt és kettesben töltöttek néhány napot vidéken, amíg a kislány táborozott. – Idő kellett, hogy megtanuljam elengedni a lányomat, sokáig azt gondoltam, hogy csak mi tudjuk őt az igényi szerint ellátni. De annyira jól érezte magát tavaly is, és ahányszor csak jövünk, meggyőződünk róla, milyen jó helyen van itt. Laci, Zsolt, Gizi és Barbara maximális biztonságot jelentenek neki és nekünk is. Az egész kezdeményezés, a szervezés, az emberek hozzáállása egyedülálló. Panka nagyon elfáradt, de rengeteg élménnyel gazdagodott, és élvezett minden programot. Rengeteget emlegeti Barbarát, a fürdőzéseket, tudom, hogy jó pár hónapra feltöltődött. És mi is. Sokkal türelmesebbek, nyugodtabbak vagyunk. Mi visszakaptunk egy mosolygós gyereket, Panka pedig a mosolygós szüleit.”
