A “hüvelygomba gate”-nek már eddig is terjedelmes volt a története. Sokan kényelmetlenül érzik magukat, ha a tévében olyan szavakat hallanak, mint hüvelyi fertőzés, tampon vagy menstruáció. Azok vannak így vele, akik tabuk között élnek, akik úgy gondolják, csinálni lehet dolgokat, de beszélni róluk nem.
A témakörről való kommunikáció a reklámiparban most új szintre lépett: megjelentek a beszélő puncik, ami a fenti nézőcsoportnál bizony nemcsak feszegeti, de egyenesen feltépi a határokat. Rögtön a szívükhöz is kaptak tekintélyes tömegek, ahogy Punci, Vaginina, Nuni és Suncica átvették a szót, és egyrészt “személyiséget” kaptak, vagyis elkezdtek reagálni az őket körülvevő világra (nő), másrészt egy intimhigiénés termékcsaládról kezdtek beszélni.
“Ez már nagyon beteg”, “Már mindenről lehet beszélni?”, “Undorító”, “Mit mondjak a gyereknek?”
– a nézői reakciók egy része ilyen vélemények mentén szerveződött. Nos, lássuk egyesével!
“Beteg”
Egészen disszonáns, hogy ezt a szót használják sokan egy olyan közlésre, amelynek pont az lenne a lényege, hogy egy testrészünk egészséges legyen. De önmagában érdekes az is, hogy valaki “betegnek” nevez egy olyan dologról való eszmecserét, aminél kevesebb természetes van: saját testünk. Ijesztő, hogy ennyire nem vagyunk semmilyen viszonyban saját nemi szerveinkkel, vagy netán annyira rossz viszonyban vagyunk, hogy nemhogy beszélni, de még hallani sem akarunk róluk. És e vonatkozásban mindegy, hogy férfiak vagyunk, vagy nők, hiszen az lenne az ideális, ha a másik nem szerveit sem gyanakvással közelítenénk (sőt).
“Már mindenről lehet beszélni?”
Igen, szerencsére ide is eljutottunk a társadalmi fejlődésben.
Van ebben valami – valóban beteg – kettősség: mai világunkban egyfelől minden a szexről szól, másfelől ez az egyik legerősebb, évszázadok óta stabil társadalmi tabu. Titok, amiről nem illik beszélni. Tele a televízió és az internet nemi életre való felhívással (lásd még: félmeztelen/meztelen nők), de a mellbimbót sok helyen ki kell takarni. Az nem része a testünknek, arról tudni sem akarunk. Nem beszélve magáról a vagináról, ami aztán a titkok netovábbja. Azt nézegetni, mutogatni már csak takarásban lehet. Miért? Mert arra valahol, valakik birtokjogot formálnak. Ők akarják eldönteni, ki láthatja, és ki beszélhet róla. Ha mindenki és mindenhol, akkor hová lesz a női test felett oly kényelmesen gyakorolható hatalom?
“Undorító”
Jellemzően férfiak részéről olvashatunk ilyen vélekedéseket. Hoppá, ez érdekes, eddig úgy tudtuk, számukra ez a testrész vonzó, nem pedig gusztustalan. Ja, hogy ők gondolhatnak rá, kedvelhetik, játszhatnak vele, de más ne említse, pláne ne szembesítse őket azzal, hogy ennek a szervnek van más funkciója is, mint őket boldoggá tenni?! Elvették a játékszerüket, és most vérig vannak sértve.
Miért csodálkoznak a férfiak, hogy nem érintik meg őket olyan videók, amelyek nem is nekik szólnak? (Nők alkották nőknek, amennyire tudni lehet.) Ami pedig a vloggerek durva vicceit illeti: ezúttal kiderül, hogy kik is azok, akik nem tisztelik sem a nőt, sem a vaginát.
“Mit mondjak a gyereknek?”
Na, ez a kedvencem. Rengeteg téma kapcsán felmerül, a hajléktalanoktól kezdve a migráción át a melegfelvonulásig. Mindenki szegény gyerekek lelki fejlődését félti, miközben ők az egyedüli egészségesek ebben a sokszor betegen gondolkodó társadalomban. A gyereknek természetes a világ minden jelensége, mert ő felfogja, hogy ami létezik, az nem véletlenül létezik, és attól kezdve, hogy létezik, bizony létjogosultsága van. Nem kell megkérdőjelezni, sőt – mily borzalom – szabad róla beszélni is. Ők még nem értik, hogy ahhoz, hogy beilleszkedj a társadalomba, szép lassan meg kell tanulni hazudni. Nem mondhatjuk ki rögtön, amit érzünk, gondolunk, mert hát mi is lenne abból. Kiderülne az igazság, mondjuk. De értem én, nehezen működtethető egy olyan közösség, ahol mindenki őszinte. De legalább magunkkal (és a gyerekeinkkel) legyünk azok!
A nemi szervünk adottság, amit sem túldimenzionálni, sem agyonhallgatni nem kell; a helyén kell kezelni. Megfelelően kell ápolni, ha felborul az egyensúlya, azt korrigálni kell, és lehetőleg “boldoggá kell tenni”, pontosabban a tulajdonosát – rajta keresztül.
És igen, lehet beszélni róla a gyerekkel, mert meg fogja érteni. Hogy a nemi szervünk is fontos része a testünknek, nem szégyellni való, nem kell mutogatni, de minden helyzetben takarni sem. Hogy ne csak maga a testrész legyen egészséges – ha kell, mindenféle készítmények segítségével –, de a róla való gondolkodásunk is.
