Néhány órával azután, hogy császármetszéssel életet adott kisfiának, a 19 éves Thi Nguyen embertelen fájdalomra kezdett panaszkodni. Orvosa azonnal megvizsgálta őt, ekkor derült ki, hogy a császármetszést követően egy tűt felejtettek a méhében: ez okozta a fájdalmat. A fiatal nőt azonnal megoperálták.
Csakhogy erről a második, egyébként elkerülhető operációról, az orvosok elfelejtették értesíteni Thi Nguyen férjét. Az aggódó férfi a news.com.au ausztrál lapnak elmondta, órákon keresztül hiába próbálta kideríteni, mi történik a feleségével, semmilyen tájékoztatást nem kapott. Végül a sebész mondta el neki, az operációt követően, hogy Thi testében egy tűt felejtettek.
Miután a férfi a nyilvánossághoz fordult a velük történtek miatt, az ausztrál kórház főigazgatója elmondta, rettenetesen sajnálja a történteket. Hozzátette, mivel nem ez volt az első alkalom, hogy egy császármetszést követően egy tű benne maradt egy betegük testében, azonnali hatállyal beszüntették a szóban forgó tű használatát. A főigazgató emellett elmondta, belső vizsgálatot indítottak, hogy kiderüljön, mi állhatott a mulasztás hátterében.