Abdul doki: a hálapénzt nem, de a hálát el lehet fogadni

Szeptember végén Békés megye megkapja az első, kifejezetten a koraszülött babák mentésére specializált járművét. Mindezt abból a pénzből finanszírozzátok, amit az általad létrehozott szervezet, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány a helyiek adományaiból összegyűjtött rá. Hogy sikerült több mint 39 milliót összekalapozni?

Fantasztikus itt a megyében az összefogás. Tavaly szeptemberben kezdtük a gyűjtést, és még nem telt el egy év, mire összejött a szükséges pénz. Személyesen kerestük meg a megyei polgármestereket, akik mellénk álltak, de civilek, külföldön élő magyarok is támogattak, a dévaványai nagycsaládosok is egymillió forintot adományoztak nekünk. Voltak olyanok is, akiknek nem volt pénzük, viszont sütöttek egy csomó sütit, és az eladott süteményekből gyűlt össze több százezer forint.

Ez azt mutatja, hogy az emberek tudják, hogy mennyire fontos ez a dolog, de azt is jelzi, hogy bíznak bennünk, nem fogunk nekik csalódást okozni, nem fogjuk lenyúlni a pénzt. Az alapítványunk nyitott, ha most az utcán valaki odajönne, hogy jó napot kívánok, doktor úr, szeretném megnézni, hogy mennyi az alapítványnak az aktuális egyenlege, akkor megállok és megmutatom neki. Továbbra is azt állítjuk, hogy nekünk (mármint az alapítványnak – a szerk.) nincsenek kiadásaink, még benzinköltségünk sincs, mindenhova a saját költségünkön megyünk el, mindenki, aki segít nekünk, önkéntesen teszi ezt, még a könyvelő is. Egyetlenegy számlánk lesz kifele, mégpedig akkor, amikor kifizetjük a mentőautót.

Fotók: Neményi Márton

Autó híján hogy oldottátok meg eddig a megyében a koraszülöttmentést?

Együttműködünk a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálattal, és a rendszer már régóta bevált. Úgy gondoltuk azonban, hogy mivel Gyulán is működik egy intenzív koraszülött osztály, és igen nagy ez a régió (120 km-re vagyunk Debrecentől, 120 km-re Szegedtől), szükség van a saját mentőautóra. Mi itt már rég berendezkedtünk arra, hogy a sebészeti beavatkozások és a szemlézeres kezelések kivételével mindent meg tudunk helyben oldani. A legtöbb esetben Gyulán is el tudjuk látni a régió koraszülött babáit. Csak idő kérdése volt, hogy saját autónk legyen.

Ha eddig is megoldottátok valahogy a koraszülöttmentést, akkor nem értem, hogy miért volt erre a mentőre égető szükség. Előfordult, hogy valahova késve ért oda a szegedi segítség?

Szerencsére ilyen problémánk nem volt. Nemcsak Szegedről jött eddig a segítség, hanem mi is csináltuk a koraszülöttmentést, csak éppen egy hagyományos mentőautóval. Ha lesz saját koraszülöttmentőnk, akkor még jobbak, gyorsabbak lehetünk. Már megkaptam a kérdést másoktól is, hogy nem sok-e ez az összeg, de én mindig azt válaszolom, hogy ha csak egyetlenegy koraszülöttet meg tudunk vele menteni, és aztán működésképtelen lesz, már akkor is túlteljesített az autó.

2016-ban elnyerted Az év orvosa – Astellas közönségdíjat. Milyen visszajelzéseket kaptál, mivel érdemelted ki ezt az elismerést?

Talán azzal, hogy próbálok gyerekbarát vizsgálatokat tartani, hogy a kicsikkel szemben én ne egy főorvos legyek, hanem egy barát. A családdal, anyával, apával ugyancsak ez a helyzet: a barátjukként szeretnék velük beszélni, nem főorvosként. Nincs nagy távolság köztem és a szülők közt, beszélgetek velük, sok család sms-ezik velem, Facebookon írnak nekem privátban. Ha valaki segítséget kér tőlem, akkor nem számít, hogy hány óra van, ha valaki este tízkor telefonál, felveszem. Amennyiben az fizikailag teljesíthető, bármikor szívesen bemegyek a rendelőbe. Nekem az egy 10-20 perces elfoglaltság, a szülőnek viszont nagyon sokat jelent.

Hogy néz ki egy gyerekbarát vizsgálat?

Vannak szabályok, amiket betartok: például soha nem szabad hazudni egy gyereknek, másrészt mindig tudni kell a gyerek nevét, becenevét. Mosolyogni kell rá, biztatni, hogy jó helyen van. Jó, ha az ember tudja, hogy mi a kedvenc játéka, és ha az ott van a gyerek kezében a vizsgálaton, akkor arról a játékról beszélgetni kell vele.

A másik, hogy a vizsgálóasztal ugyan nagyon fontos dolog, de lehet vizsgálni egy gyereket aközben is, hogy megöleli az anyukáját, vagy miközben szaladgál, mert akkor megyek én is utána és úgy vizsgálom. Ha közben játszik a motorral, akkor meghallgatom a tüdejét motorozás közben, nem ragaszkodom ahhoz, hogy felüljön az asztalra.

Mikor már odajutunk, hogy meg kell vizsgálni a hasát, akkor már magától fekszik fel, hiszen tudja, hogy nem történik vele semmi baj.

Említetted, hogy sosem hazudsz a gyereknek. Ha súlyos betegsége van, akkor ezt hogy közlöd vele?

Először is a szülővel kell beszélni. Egy méltó helyen kell elmondani az igazat. Nem közölhetem a rossz hírt sétálva a folyóson vagy telefonon, hanem meg kell ennek adni a módját, a tiszteletet. Ha erre kerül a sor, akkor én kikapcsolom a telefont, és úgy mondom el a családnak, hogy mi a probléma. El lehet mondani a súlyos betegségét a gyereknek is, de gyereknyelven, hogy értse. Viszont semmiképpen sem mondhatom neki, hogy semmi komoly, minden rendben van, mert a gyerek nagyon okos, tudni fogja az igazat.

Itthon ritkaságszámba megy, ha egy orvosnak van ideje, kedve és türelme beszélgetni a betegével. Érthető, hogy az emberek díjazzák, ha egy orvos odafigyel rájuk, jól kommunikál.

Mindig abból kell kiindulni, hogy én miként szeretném, hogy elmondják nekem a problémámat, és hogy hol szeretném én azt hallani. Ez az empátia. Mindig azt mondom a szülőnek, hogy te nem jártál orvosi egyetemre, ezért neked bármit meg lehet kérdezni, nekem pedig kötelességem mindenre választ adni. Ha nem tudok választ adni a kérdésre, akkor megkeresem neki a megfelelő szakembert, aki tud felelni. A másik legfontosabb: merjünk orvosként is bocsánatot kérni. Ha például valami miatt kések egy félórát, órát, akkor elnézést kérek. Ha pedig tévedünk valamiben, akkor azért is merjünk bocsánatot kérni, ne keressük a kifogásokat.

Magyarországon egyre több körzeti gyerekorvos hiányzik a rendszerből. Sok helyen nincs más megoldás, mint hogy a felnőttekre specializálódott orvosok kénytelenek ellátni a kicsiket is. Ezt mennyire látod életképes megoldásnak?

Egyrészt úgy gondolom, hogy jó dolog a kormány részéről indított motiváló program, miszerint a kezdő házi gyerekorvosok több millió forintos támogatást kapnak, ha olyan helyre mennek praktizálni, ahol hiányzik a gyerekorvos. De teljesen megoldani ez a helyzetet nem fogja, mert nem csak a pénzről van szó. Érthető, hogy a pénz ellenére sem akar sok fiatal orvos messze, egy kis faluban családot alapítani. Átmeneti megoldásként azt sem látom rossznak, hogy a felnőtt házi orvosokat átképzés során gyerekekre specializálják. Ez is jobb, mint a semmi. Az is jó ideiglenes megoldás lehet, ha az orvosok segítenek egymásnak: a felnőtteket gyógyító háziorvos merjen telefonálni, és segítséget kérni tőlünk, a gyermekosztálytól, mi pedig adjunk neki tanácsot.

Éppen a hiány miatt a házi gyerekorvosok sokszor túlterheltek (persze, nem ők az egyetlenek az egészségügyben). A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint ezen lehetne segíteni, például úgy, ha mondjuk 15 nap iskolai hiányzást a szülők is igazolni tudnának. Neked mi a véleményed erről?

Másfél éve Gyulán indítottunk egy miniakadémia nevű foglalkozássorozatot éppen a tehermentesítés céljából. Ezeken a foglalkozásokon mindig néhány aktuális betegségről, például a lázról vagy a nyári betegségekről, tartunk egy-egy felvilágosító előadást a szülőknek. Havonta igyekszünk tartani ilyen előadást, a helyi rádióban is szoktuk reklámozni a soron következőt. Ilyenkor elmagyarázzuk a szülőknek, hogy nem kell megijedni, ha a gyerek lázas, nem kell a lázat minden esetben csillapítani. Megmondjuk, hogy mikor kell azonnal orvoshoz fordulniuk, és milyen tünetekkel lehet várni reggelig. Alapvető információkat osztunk meg velük, például, hogy hasmenés vagy légzéskimaradás esetén mit csináljanak otthon a gyerekkel.

Télen, ha már van egy kis hőemelkedése a gyereknek, és náthás egy kicsit, sok szülő azonnal rohan az orvoshoz, pedig erre nem lenne szükség. Éppen ezért lenne hasznos, ha minden városban indulna ilyen felvilágosító kampány, hosszútávon az egészségneveléssel valamennyi terhet levehetnénk a körzeti orvosokról. Olyan helyen kellene főleg felvilágosító programokat szervezni, ahol alapvetően is kevés a házi gyerekorvos.

Húsz éve élsz Magyarországon, annak idején Jemenből Szegedre jöttél tanulni az egyetemre. Hogy kerültél már praktizáló orvosként az ország egyik legszegényebb megyéjébe?

Mikor Magyarországra jöttem, akkor egy évig egy nemzetközi előkészítő intézetbe jártam nyelvtanulás végett Budapesten, mert magyar nyelvű orvosi szakra jelentkeztem. Kémiát, fizikát, biológiát is tanultunk magyarul. Aztán 1996-ban elvégeztem a Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemet. Ez idő alatt a szobatársam méhkeréki volt, mai napig a legjobb barátom, ezért sokszor jártam náluk Békés megyében. Nagyon megtetszett a környék, kedvesek voltak velem az emberek, jártam a gyulai strandon, a könyvtárban is, megkedveltem a várost, bár az orvosi elvégzése után nem rögtön kerültem Gyulára. Mivel nem voltam magyar állampolgár, és az akkori törvények szerint így itt nem praktizálhattam, kénytelen voltam visszamenni Jemenbe. Kint nagyon sokat tanultam a trópusi betegségekről, sok olyan helyen dolgoztam, ahol szegény emberek élnek. Aztán, miután megváltoztatták Magyarországon az erre vonatkozó törvényt, azonnal visszajöttem, de csak egy rövid sátoraljaújhelyi kitérő után kerültem Gyulára. 1999 óta itt dolgozom, és tényleg nagyon jól érzem magam.

De miért jöttél egyáltalán vissza Jemenből?

Amikor először éltem Magyarországon, akkor anyagi okok miatt a hét év alatt nem tudtam visszamenni Jemenbe látogatóba. Ennyi idő alatt pedig több barátom lett itt, mint Jemenben, így aztán elkezdtem itthon érezni magam Magyarországon. Aztán mikor hét év után végre visszamentem Jemenbe, a két éves kint tartózkodásom alatt folyton visszavágytam ide.

Előfordult, hogy bizalmatlanok vagy barátságtalanok voltak veled szemben a helyiek csak azért, mert muszlim vagy?

Őszintén mondom, hogy a megyében határozottan nem vettem észre semmilyen negatív attitűdöt velem kapcsolatban, a menekülthullám előtt és után sem.

Egyszerre vagy gyerekorvos és beszélsz arabul. Adja magát a kérdés, hogy ezt a remek párosítást tudtad-e hasznosítani a menekültválság során? Dolgoztál-e mondjuk, a Gyula szomszédságában működő békéscsabai menekültügyi központnak?

Konkrétan menekülttáborban még azért nem dolgoztam, mert eddig ezzel nem kerestek meg engem. De olyan volt, hogy a hatóság külön segítséget kért tőlem, amikor Lökösházáról hoztak három szír gyereket. Nagyon meg voltak ijedve, mert a szüleik Németországban voltak már, és szükség volt valakire, aki beszél velük arabul, és meg is tudja őket vizsgálni. Gondolkodás nélkül elvállaltam a segítséget, mondtam, hogy azonnal a gyerekkórház ambulanciáján leszek. Ha érkeznek menekült gyerekek, és ha a kollégák felhívnak, szívesen segítek nekik. Sokszor azonban behívós vagyok, és a koraszülött intenzív osztályon dolgozom, így azért hosszabb időre nehéz elszakadnom.

Van-e olyan formája a hálapénznek szerinted (akár egy előre meghatározott összeg, vagy egy felső összeghatár tekintetében), ami morális értelemben még védhető, rendben van?

A hálapénz semmilyen formában nem jó, ez a magyar egészségügynek az egyik nagy fekete foltja. Én azt gondolom, hogy vannak viszont olyan extra szolgáltatások, amikért lehet pénzt kérni, csak ki kell azokat fehéríteni. Ha például a szülészetről beszélünk, akkor a szabad orvosválasztás ilyen, vagy ha például azt szeretném, hogy az orvos menjen be hajnalban is, amikor én szülni fogok, akkor legyen ennek egy előre meghatározott díja. De az árat ne a doktor mondja meg előre, a szolgáltatás fix díját a kórház szabja meg. Ne legyen boríték, egyeztetés, hanem ezt a kórházon keresztül intézze a beteg, legyen ez egy hivatalos forma, adózott összeg.

Fogadtál már el hálapénzt?

Hálapénzt nem, ugyanakkor a hálát lehet fogadni. A hálapénzt viszont az emberek azért adják, mert várnak valamit cserébe érte, úgyhogy nevével ellentétben ez korántsem a hála kifejezését jelenti. Az viszont, hogy én a legjobb tudásom szerint megcsinálom a feladatom, nem várok cserébe érte semmit a betegtől, és már odaadtam neki a zárójelentést, amikor ő hálából ad valami ajándékot, az teljesen más, mint a borítékban odacsúsztatott pénz. Ő boldog, hogy jól bántak vele. Emberek vagyunk, ha úgy érzem, hogy valaki tett valamit értem, érthető gesztus az ajándék. De igazából bőven elég a köszönöm.