nlc.hu
Egészség
11 évet kellett várnia az anyaságra, azóta másoknak segít

11 évet kellett várnia az anyaságra, azóta másoknak segít

Zsuzsa több mint egy évtizedet küzdött azért, hogy magához szoríthassa kisbabáját. Maja érkezésével egy álom valóra vált, és szinte rögtön megszületett egy másik: más nőknek segíteni az anyává válás útján.

Almádi Zsuzsanna harmincévesen boldog házasságban élt férjével, mindketten úgy érezték, hogy kapcsolatuk kiteljesedéséhez már csak egy közös gyermek hiányzik. Nem is sejtették, hogy kisbabájuk születésére tizenegy évet kell majd várniuk. „A kicsi nem fogant meg természetes úton, így egy idő után az orvosok azzal szembesítettek bennünket, hogy specialistára van szükségünk. Magam is átéltem, és a sorstársaimon is azt láttam, hogy egy ilyen helyzetben rengeteg kétség és aggodalom gyötri az embert. A párok többségének nincs elegendő információjuk arról, hogy milyen testi és lelki megpróbáltatásokkal kell majd megbirkózniuk.  Sokan úgy érzik, hogy az orvosok csak rutinból beszélnek velük, nem kapnak magyarázatot és útmutatást, így a komoly félreértések sem ritkák. Közben mindkettőjüknek kivizsgálások tömkelegén kell átesni, mert pontos diagnózis nélkül nem lehet megtalálni a megfelelő gyógymódot. A meddőségkezelés pedig – legyen szó akármilyen eljárásról – sokáig elhúzódhat, és ez az időszak a párkapcsolatot is erősen igénybe veszi, sőt, akár tönkre is teheti. Mi kitartottunk, a kislányunk sok sikertelen próbálkozás után végül petesejtdonor segítségével jöhetett világra. Maja most hároméves, és szinte vele együtt született meg bennem a gondolat, hogy szeretnék más nőknek segíteni az anyává válásban, és az anyasággal járó nehézségek leküzdésében” – meséli Zsuzsi, aki ebből az indíttatásból hozta létre az Anyák az Anyákért Alapítványt, mellyel kisgyermekes családokat kezdett el ruhákkal, cipőkkel, lakberendezési tárgyakkal és eszközökkel segíteni – ezek között volt kiságy, babakocsi, etetőszék, mellszívó, egyszóval minden, amire szükség lehet. De hamar rájött, hogy ennél többre vágyik: egy olyan információs szolgáltatás létrehozására, mely az anyaság minden lépcsőfokán segíti a nőket, a babavárás gondolatának megfogalmazásától kezdve egészen a szülés utáni időszakig.

Bár a saját útja különösen hosszú és rögös volt, Zsuzsi úgy érzi, hogy azoknak sincs könnyű dolguk, akiknek nem kell a meddőségkezeléssel járó extra megpróbáltatásokon átesni. „Jó lenne, ha nem csak az elvárás fogalmazódna meg a nőkkel szemben, hogy az esküvő után szülni kell. Sokan élik meg ezt a nyomást, útmutatást viszont nem kapnak. Azt tapasztalom, hogy sokan azt sem tudják, mire számítsanak: nincsenek felkészülve például arra, hogy a kisbaba érkezésével megváltozik majd a család felépítése, átalakulnak a szerepek, és a fontossági sorrend. Teljesen új helyzet az is, hogy egész napokat töltenek otthon, begubózva a kicsivel. Sajnos az is igaz, hogy a nők többsége nemhogy kérni, de elfogadni sem meri a segítséget, mert úgy érzik, hogy kötelességük mindent egyedül megoldani. A gondok így gyakran csak akkor derülnek ki, amikor már nagy a baj. Anyává válni hatalmas, életre szóló feladat: van, aki könnyen belerázódik, másnak ez nehezebben megy, de ha már a kezdet is el van rontva, annak súlyos következményei lehetnek.  Vannak, akiket folyamatosan gyötör a kétely, hogy vajon elég jó anyák-e, illetve hogy egyáltalán mit jelent ma jó anyának lenni. Már nem azt a világot éljük, amikor a gyermekvállalást a rokonok, barátnők tanácsaira támaszkodva csinálják végig a nők. Sokan bizonytalanok, közben az internetről ömlik rájuk a szűretlen információ, és egyetlen cikk elolvasása is komoly aggodalmakat ébreszthet bennük” – foglalja össze a problémákat.

Zsuzsi kolléganőjével, Niklesz-Varga Évával összefogva szombaton egész napos rendezvénnyel próbál segíteni a kisgyermekeseknek, a kismamáknak és azoknak, akik még keresik az utat a szülővé váláshoz. „Ehhez hasonló kezdeményezés eddig még nem valósult meg az országban. Évivel az a célunk, hogy a vendégeink személyre szóló, saját élethelyzetükhöz igazodó szakértői tanácsokat kapjanak szakértőktől. Nemcsak egészségügyi kérdésekben szeretnénk segíteni, hanem lelki síkon is próbálunk támogatást nyújtani.”

Babaváróknak

Az Anyák az Anyákért Alapítvány által szervezett „Babavárók – Kórházválasztó Középpontban a Nő, aki gyermeket szeretne” nevű programon szombaton 10:00-17:00 között várják az érdeklődőket a budapesti Lurdy Házban. A rendezvény keretében többek között állami kórházak, magánklinikák, meddőségi centrumok és sejtbankok képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők. „A kórházválasztó programmal az ideális intézmény megtalálásában segítünk, mert bármilyen laza is az ember, ha bemegy egy kórházba, akkor a közeg miatt görcsösebb lesz. Reméljük, hogy a sikerül olyan családias hangulatot teremteni, hogy a vendégeink megnyíljanak, és fel merjék tenni a kérdéseiket. De azokra a párokra is gondoltunk, akiket azzal szembesít az orvos, hogy nem születhet saját gyermekük: igyekszünk az örökbefogadás körüli bizonytalanságokat is eloszlatni” – mondja Almádi Zsuzsanna, a rendezvény főszervezője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top