Egészség

Elbuktak a halrudacskák a Nébih tesztjén

A hazai boltokban kapható 30 féle halrudacskát ellenőrizték a Nébih szakemberei.

„A nehézfém szennyezők sokféle módon jutnak a vízbe: az ipari üzemekből és a lakossági szennyvízből, a mezőgazdasági vegyszerekből és a levegőből is kerül a folyókba, tavakba és tengerekbe, a környezetből pedig a halak szervezetébe. A nehézfémek a halat tartalmazó élelmiszerekkel az emberi szervezetbe jutva számos káros hatást idézhetnek elő. Emiatt is a tesztben részt vevő összes termékben megmértük az ólom, kadmium és a higany mennyiségét. Jó hírként közölhetjük, hogy egyik termék esetében sem haladta meg a nehézfém-koncentráció a jogszabály által megengedett határértéket” – írja a Szupermenta blogján az Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A mért értékek alapján a vizsgált halfilék kalciumtartalma átlagosan 50 mg/kg körül mozgott, de valamennyi 100 mg/kg alatti értéket adott. Meglepő volt viszont, hogy a pépesített, darált vagy aprított alapanyagból készült termékek között szintén akadtak alacsony eredmények (49 mg/kg – 63 mg/kg között), 6 termékben azonban kiugróan magas kalciumtartalmat mértek, ami arra utalhat, hogy az alapanyag mechanikusan lefejtett halászati termékből származott.

A kedveltségi vizsgálaton ismét laikus és szakértő kóstolók bírálták a halrudacskákat. Vakkóstolásos módszerrel értékeltek, azaz nem tudták, hogy éppen milyen márkájú terméket kóstolnak. A termékeket a csomagoláson szereplő elkészítési javaslat szerint készítették el. 1-től 5-ig lehetett pontozni a halrudak ízét, állományát, illatát valamint külső megjelenését.

Egyébként minden termék megfelelt az élelmiszerbiztonsági kritériumoknak, de más hiányosságokat feltártak. Összesen 15 termékkel kapcsolatban indult hatósági eljárás. A halrudacskákról minden eredményt megtaláltok ezen az oldalon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top